Hernádi és a tudományos elitképzés

  Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a tudományos elitképzés szükségességéről beszélt a Magyar Tudományos Akadémia konferenciáján. 

  Hernádi Zsoltnak van egy barátja, akivel a Felcsút SC – Bükkszentmihályi Bányász mérkőzéseken szokott napraforgómagot fogyasztani. Azt hiszem, nem ártana vele is beszélni erről a szükségesség dologról. 

  Magyarországon Hernádi Zsolt barátja csökkentette jelentősen a felsőoktatás költségvetését. Ebben az országban akkor hallunk egyetemekről, amikor valamelyik rektornak éppen olyan erős gazsulálhatnékja támad, hogy már a gatyáját is későn húzza le. Vagy esetleg pont a jó barát egyik kritikusának a tanszékét kell picit felszámolni.   

  Hernádi barátja néha alapít egy-egy tudományos intézetet a mopszlijainak, de csak azoknak, akik pecsétes papírral tudják igazolni, hogy egyetlen értékelhető mondatot sem írtak le karrierjük során.

  Hernádi valószínűleg komolyan gondolja, amit mond, csak nem nagyon komolyan. Magyarországnak valóban szüksége lenne tudományos elitképzésre, de erről a barátnak más a véleménye. Neki inkább szolgákra lenne szüksége: Kerényikre, Lánczikra, Géfodrokra, akiknek éppen van szabad nyelvi kapacitása. 

  Nagyon jól el lehet viccelődni ezen, ugyanis ott tartunk, hogy már senki sem hisz ebben az egészben. Azok sem, akik reggeltől estig a nagymagyar kultúrfölényről óbégatnak. Közben százával mennek el a legtehetségesebb gyerekek külföldre az elitiskolákból. Olyan gyerekek, akik tizenhat éves korukban is ezerszer okosabbak voltak, mint a sok senkiházi Hernádi barátja körül. 

   Magyarországon van hagyománya a tehetségtelen szarháziságnak, vagy ha akarjuk, a szarházi tehetségtelenségnek. Ez az egyik legéletképesebb hagyományunk. Mindazonáltal, létezik egy másik hagyomány is, egy haldokló hagyományunk, amit az a pár ezer gyerek képvisel, akik a legjobb nyugati egyetemeken is elférnének, a mi egyetlen nyersanyagkincsünk, amire olyan szép nagy ívben teszünk.

   Lehet, hogy Hernádi egyetlen pillanatra elfelejtette a szotyolát, az épülő mezőbarcogói stadionkomplexumot, a futballokos 1:8-at, és kimondta azt, amire néha egyedül az irodájában gondol. Egyetlen pillanatra elfelejtette a NER első szabályát, egyetlen pillanatra elvincentesedett, egyetlen pillanatra egy másik Magyarország jelent meg előtte. Nem tudom, de szeretném hinni, hogy így volt, nem mintha olyan nagyon lényeges lenne.

  Szombaton a meccsen Torpanek III majd negyedszer esik el a labdában, Hernádi meghallgatja a húsz perces kiselőadást a futballakadémiák szükségességéről, hogyan erősödhet a nemzettudat, ha még több stadiont építünk a Torpanek III-nak sőt talán a IV-nek is, hogy baszdmeg Zsoltikám, ezt külsővel kellett volna, és tényleg megmutatja, és közben kilóg a hasa az ingéből.

   És akkor, ha nem is a Hernádi Zsolt, de a Hernádi Zsolt tudatalattija egyetlen tizedmásodpercre megáll, és csak a szomorú szürke neuronok által hallhatóan kimondja: elmész a jó büdös francba, te makimajom.