A Corvinus rektora interjút adott a corvinusonline-nak.
" Az én koromban az, hogy az ember publikál, egyfajta lelki kényszer. Folytatni szeretném eddigi tevékenységeimet, elsősorban az idegen nyelvű publikációimat. Az utóbbi 5 - 8 évben elsősorban külföldön publikáltam, ezt mindenképpen szeretném folytatni." - nyilatkozta.
Lánczi Andrásnak soha életében egyetlen egy komolyan értékelhető, észrevehető publikációja nem volt, és az elmúlt nyolc évben is főleg magyar jobboldali folyóiratokban publikált, kiadott egy könyvet nemrég a Palgrave-nél, aminek nem volt semmiféle fogadtatása. Lánczi András nincs rendesen kiképezve a szakmájára, nem voltak mesterei, és az interjúból is látszik, hogy mennyire nincs fogalma a nemzetközi felsőoktatási versenyről.
Lánczi magának hazudik, magáról is, meg a Corvinusról is, szemben mondjuk Orbánnal, aki leginkább az országnak szokott hazudni a magyar felsőoktatás állapotáról.
Lánczi rezsimideológusi karrierjét egyetemi vezetői karrierre cserélte, valószínűleg azt is elhiszi, hogy a rektorságot nem kizárólag Orbán Viktornak köszönheti. Hatvanévesen szembe kell néznie azzal, hogy mit ér az élete, ha kihagyjuk belőle Orbánt. Úgy gondolom, hogy nekem is van esélyem arra, hogy egyszer hatvanéves legyek, és akkor talán rám is vár valamiféle számvetés. Nekem is végig kell majd gondolnom azt, amit most Lánczi gondolt végig. Nem biztos, hogy ez mindig olyan egyszerű.
A magyar politika rengeteg középszerű emberből csinált már "éltudóst", nem Lánczi volt az első. Lánczi azért érdekes, mert mintha valóban el akarna távolodni a régi szerepeitől és mintha valóba fontos lenne számára az Orbánon túli létezés. Amivel most szembe kell néznie az az, hogy ez mind nem elhatározás kérdése.
Lánczi nem tehetséges ember. És erről nem tehet. Ez a Jóisten dolga. Nem kapott erős képzést, amiről még mindig nem ő tehet, hanem Kádár János rendszere. Ő a Konzervatív Kiáltványból csinált karriert és pénzt, ami még mindig nemesebb dolog, mint a 888.hu-ból karriert és pénzt csinálni. Mindazonáltal a magyar nihilizmus lényegéről van szó, a korai önfeladásról, a cinikus élethazugságokról, a teljesítmény nélküli életekről, amelyek Zitácska "kutatóprofesszor" asszony sokszoros egyetemi professzori fizetésében csúcsosodnak ki. Lánczi karrierje sajnos példa a fiatal jobboldaliak számára, akik még azt a majdnemsemmit sem hajlandók megtenni, amit Lánczi produkált, ők az egyetemi padokból egyből a rezsimintézetekbe kerülnek, migránselméleti tanulmányokból veszik meg életük első lakását, ami később majd kap egy kis örökpanorámát.
Ezek a karrierek népszavazásról népszavazásra szálldogálnak, mint valami bíbic. Időnként megjelenik egy könyv arról, miért nő a magyarság seggén furunkulus a genderelmélettől, vagy a melegházasságtól, ezekből lesznek a sportosabb autók. Ilyenek a létező karrierutak, ez az, amit tizennyolc évesen tanítanak meg most egy generációnak, például Lánczi András. Aki ne csodálkozzon, hogy ezeket a karriereket a Lajtán túl nem fogják annyira értékelni, mint a hódmezővásárhelyi pártbizottságon. Még tragikus hős is válhat belőle, ha egyszer abbahagyja az öncsalást. Mert ezt nem lehet büntetlenül csinálni. Sem egy egyetemi tanárnak, sem egy országnak.
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
