Nem vagyok irodalmár. Nem fogok kritikát írni Bayer Zsolt novelláiról. A nyolcvanas évek végén a Mozgó Világban jelent meg pár írása és az egyik, a Deák Vali mennybemenetele, nagyon tetszett a Csukás Istvánnak. Nagyjából ennyi marad a Bayerból a bőnyállal elkövetett zsidózgatásokon, cigányozó hőbörgéseken és egy-két százmillió forinton kívül, melynek forrása inkább volt a nemzeti giccsipar és a rasszista uszítás, mint bármi más. Mostantól jó lesz, ígéri. És? Jónak nem nagyon érdekes a Bayer. Mi maradna G.Fodor Gáborból, aki politikai gondolkodóként nem hagyott nyomott, ha elfeledkezünk a fasiszta rezsimblogjáról? Mi maradna a Corvinus rektorából, ha az ideológiai jellegű lepedőakrobatikáját kitöröljük az emlékeinkből?
A politikai állásfoglalások, elvi jellegű fontosságok, mentének, konzerliberális ballerjobber kiáltványok nélkül, ebből az izéből itt csak a jellegzetes káeurópai űr marad, mint a rémes kék táblák nélkül az út menti betonházak, az 56-os pophimnusz nélkül a rádióhullám, a büdöscigányozás nélkül az NB I-es stadionok, Puzsér nélkül az élet úgy általában. Csak arról még írni sem lehet, úgyhogy, gondolja ezt át még párszor Bayer úr.
Meghívja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, de nem akarja letartóztatni. 
