Orbanisztán versus Ballibisztán

      Előszó: Harmincezer forintos (ezt inkább ne mutassák meg a fekete ruhás nővérnek, vagy a közmunkásoknak) poszttal jelentkezett be Megadja Gábor a közszolgálati Mozgástér blogon az Orbanisztán-filmről. A dolgozat érdekessége, hogy jelentős egyezéseket mutat Rajcsányi Gellért egy korábbi művével. Mindkettő pontosan ugyanarról szól, szinte pontosan ugyanúgy, csak az egyikért kicsit több közpénzt fizettek, mint a másikért. Jogi képviselőnk javaslatára nem használom a plágium és a kurvajóédesanyád kifejezéseket, inkább csak arra szeretnék rámutatni, hogy Megadja a Semjén-disszertáció ügyében elcsinosodott renoméjú Molnár Attila Károly, nyilván nem vérdíjként kapott, Molnár Tamás Kutatóintézetében kutatja a konzervatív gondolkodást a Bukovics tűzoltó-teológus professzorról még el nem nevezett (de ami késik nem múlik) egyetemen. Ez így bevezetésként igen jól esett, de több komolyságot. 

                                                            *******************

      Az Orbánisztán-narratíva és a Ballibisztán-narratíva ütközése határozza meg a magyar politikai közgondolkodást. Ez egyfajta EastCentral Side Story, ahol a Sharks és a Jets helyett a Pontyok és a Sámlik küzdelme zajlik,  Bernardo szotyolát köpköd, Maria-nak médiabirodalomra fáj a foga, Tony kopott pulóverben veri az asztalt az ATV-n, Riff pedig arról álmodik, hogy Officer Krupke majd az Európa Parlamentben látja el Bernardo baját. 

      Tonight, tonight, 

      There's only you tonight,

      És persze a bulibáró, sálomdilomdálom, zsámó.

                                                          ***********************

      Essünk túl a Ballibisztánon. A rossz hír: van Ballibisztán. Azaz inkább csak volt. A jó hír: hát jó hír az momentán nincs. 

      A jobboldali alaptörténet szerint Ballibisztán gyökerei a Kádár-rendszerbe, a Lenin-fiúkhoz, a Kommunista Kiáltványhoz, Robespierre-hez illetve minden szörnyűségek netovábbjához a Felvilágosodáshoz, vagy talán a bogárlászlói értelemben vett titokzsidó és globalomumifikátor II.Ramszeszhez nyúlnak vissza. Vegyük le Tellér Gyula bácsit a lélegeztetőgépről, de azért ismerjük el, hogy a Szocialista Párt kádereinek jelentős része nem ősnemzéssel jött létre 1990-ben, és talán azt is, hogy annak a rosszízű pletykának, miszerint 1994-ben koalícióra léptek a szabaddemokraták a szocialistákkal, valamiféle metaforikus értelemben, de talán mégis létezett egy egészen kicsi alapja.

      Az Olvasó most közbevág, hogy azok más idők voltak. Igen, minden idők mások, egyes idők talán még másabbak is mint a többi idő, de azért az a jelenség, hogy - nem teljesen ártott meg egy-egy vállalkozónak, bankárnak, véleményformáló értelmiségi arcú embernek, színművésznek, ha barátibban mosolygott rá egy ballib politikusra, mint azt Gréta néni illemkönyve előírta -  valóban létezett. 

      A baráti-elvtársi vagy inkább mondjuk szaporán együtt gondolkodó társaságok időnként kiderítették magukról, hogy kicsit azért ők minden okosság tudói, szemben a provinciális, kevésbé Bourdieu-intenzív figurákkal, és ők egyszer még John Rawls-t is látták egy konferencián a büfében, bibibi, azok meg csak a szalonnás tojást Taktaharkányban. Felzaklató leszek, de még olyasmi is előfordulhatott, hogy egészen sima lehülyézésekben is képesek voltak antiszemitizmust vélelmezni. Igen, lehet, hogy egy kicsit jobban szerették a bögyös, de intellektuális titkárnőket, a lazacos szendvicset és a Rio de Janeiro-i egzisztencializmuskonferenciákat a kelleténél. És még az is lehetséges, hogy jelentős részük talán még sem volt olyan hihetetlenül okos és előremutató, mint amennyire ez Kálmán Olga tekintetéből kivehető volt.

                                                              **************************************

       A ballibisztáni figurák általában elvörösödtek, amikor azon kapták őket, hogy olyan mélyen nyúltak a választópolgár zsebébe, hogy az már szexuális aktusnak számított. Az orbanisztáni  nem is zavartatja magát, folytatja, amit elkezdett, esetleg még el is meséli, hogy milyen jól esik neki. Senki sem tudta, hogy ki volt Horn Gyula unokahúga, oops, azt azért sokan tudták, de mondjuk veje tuti nem volt annyi, mint az Orbánnak, meg manikűröse, meg gázszerelője.

       Volt ezekben a régi vágású ballibisztániakban valamiféle, gátlásnak azért nem nevezném, de szégyenérzetféle. "Lopni és lopni hagyni " volt a jelszavuk, és bután néztek a kétharmadukra, amikor éppen volt nekik, maximum álmodoztak róla, hogy beírhatnák az alkotmányba az Internacionálét, meg pár rúd mákos sütit.

        Orbanisztán means business. You don't fuck with Orbanisztán. Ezek nem viccelnek. Ballibisztáni pirosarcú elvtárs legalább úgy tett, mintha baromira örülne, ha meghallgathatja a szemüveges ballibisztáni értelmiségit, ha az kért egy kis pénzt gumicukorra. Az orbanisztáni értelmiségi az kurvára tudja, hol a helye. Lamborghinit kap a Széchenyi-díja mellé, de nem pofázik bele semmibe, csóválja a farkát, pacsit ad, és kurvára nem próbál okoskodni, ez a rendszer nem az okoskodásra épül. Igen, az orbanisztáni értelmiségi egészen hihetetlenül sötét tud lenni, ezt nagyon jól látja az Olvasó, de ez nem azért van, mert jobboldali, hanem azért mert Orbanisztán szelekciós mechanizmusa kizárólag a lojalitásra épül, nem bíznak semmit a véletlenre.

       Orbanisztán egy családi vállalkozás, ahol mindenki ismerte egymást a koleszból, már lassan a saját ellenfeleiket is a koleszból ismerték. Igen, a ballibisztáni értelmiségi, a jobbarcú értemiségi is, meg a "jézusmária, ezt mégis hogyan gondolták" tipusú értelmiségi is, elméleteket gyárt Orbanisztánról, filmet csinál róla, jelzős szerkezeteket szabadalmaztat róla, belehelyezi az élete középpontjába( különösen akkor, ha Orbanisztán valóban szétkúrta az életét, az egzisztenciáját, a családi békéjét, mindent, amihez éppen kedve volt). Megadja meg ír belőle harmincezer forintot.

                                                ************************************

        Nem fogom senkinek előírni, hogyan legyen dühös, minek nevezze azokat, akik szerinte (pláne, ha még igaza is van) tönkretették. Nem fogom kinevetni Commandante Trammer Erát Berlinből, aki elmesélteti Alföldivel meg Heller Ági nénivel, hogy mekkora egy mocsodék az Orbán Viktor. Mert bizony, én sem gondolom az Orbán Viktort pacsirtamadárnak. Ez a történet velünk marad, még évekig lesz időnk gondolkodni rajta, és nagyon úgy érzem, hogy még legalább egy generációnak rámegy az élete. Azt hiszem az egyetlen, amit az Olvasó is, meg én is megtehetünk, hogy a szaremberekre időnként rámutatunk, hogy annyira azért ne érezzék jól magukat. Semmit nem tudunk tenni ellenük, de ha csak egy napjukat elrontjuk, már nem éltünk hiába.