7p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A 2013-ban megkezdett folyamat utolsó, június végi aktusa, az informatikai átállás után már a Takarékbank valamennyi területe egyetlen számlavezető rendszert használ, az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják pénzügyeiket.

Az elmúlt évtizedekben a szövetkezeti hitelintézetek a világ több országában erős konszolidáción mentek keresztül, egyrészt az egyre szigorodó jogszabályi és tőkekövetelmények, másrészt a növekvő versenyhelyzet miatt. Jó példa erre a holland Rabobank, amely 106 takarékszövetkezet egyesítésével jött létre 2016-ban.

Magyarországon a 2013-ban meghozott szövetkezeti hitelintézetekről szóló törvény alapján gyorsult fel a takarékszövetkezetek integrációja. Az egymástól eltérő termékekkel és szolgáltatásokkal, saját értékesítési gyakorlat és szabályok mentén, különböző arculattal és informatikai rendszerekkel, sokszor egymással is versenyezve működő 122 takarékszövetkezet és három regionális bank 2016 végére 55, majd 2017 végére 15 regionális székhelyű szövetkezeti hitelintézetben egyesült. Közben 2015-ben a korábbi FHB Csoport is belépett az integrációba, amelynek kereskedelmi bankja 2019-ben a 15 másik hitelintézettel együtt az új Takarékbank Zrt.-ben fuzionált.

Az új, közös kereskedelmi bank létrehozásával a Takarék Csoport üzleti irányító szervezetében, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben a treasury és befektetési üzletág mellett a stratégiaalkotó, üzleti irányító, kontroll és támogató területek maradtak, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. pedig jelentős portfoliótisztítást hajtott végre, és mára szakosított hitelintézetként kizárólag jelzáloghitelek refinanszírozásával foglalkozik.

Megőrizték a piaci pozíciójukat és az 1,1 millió ügyfelüket
Megőrizték a piaci pozíciójukat és az 1,1 millió ügyfelüket

A hétéves folyamat során a cégjogi fúziókat alapvető üzleti-szerkezeti átalakítások kísérték, a korábbi takarékok és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. teljes lakossági és vállalati hitel-, betét- és számlaállománya az új Takarékbankhoz került. A termékkonszolidáció keretében a jogelőd takarékszövetkezetek csaknem 60 évnyi termékfejlesztését, hatvanezer termékét egységesítették, úgy, hogy a hét év során a fejlesztések, egyesülések, jogszabálykövetések miatt termékenként hússzor-ötvenszer kellett módosítani a termékszabályzaton. Az új Takarékbankba hétezer alkalmazottat integráltak fokozatosan, egységesítve a munkaköröket és a szerződéseket. Igen jelentős konszolidáció ment végbe a vállalatirányítás, az üzleti folyamatok és üzletágak, a szervezeti struktúra és kultúra, valamint a háttérműveleti tevékenységek terén (pl. operáció, HR, pénzügy, kontrolling, jog stb.).

Az üzleti-szervezeti átalakítások komplexitását és költségeit jelentősen növelték a szigorodó nemzetközi tőkekövetelmények (Basel IV, CRD5/CRR2), a hazai piaci és szabályozói változások (azonnali fizetési rendszerre való átállás, PSD2, IFRS9, GDPR), valamint az informatikai és digitalizációs piaci igények erőteljes fokozódása.

A párhuzamosságok megszüntetése és a tartósan veszteségesen működő egységek összevonása ellenére a Takarékbank még mindig az ország messze legnagyobb fiókhálózatát működteti. Emellett Magyarországon egyedüliként 15 Takarék Mobil Bankfiókot üzemeltet, amelyek olyan kistelepüléseket és területeket is kiszolgálnak, ahol egyetlen bankfiók sincs.

Az egyesítési folyamat során bevezették a központi értékesítéstámogatást, az értékesítők oktatását, a próbavásárlói rendszert, átszervezték az ügynöki rendszert és a biztosítás-közvetítést. Egységes prémium és private banking területet alakítottak ki, önálló agrár üzletágat hoztak létre. Egységesítették a tájékoztató anyagokat, a telefonos Ügyfélszolgálatot, az ATM-ek működtetését, a brandet, és tart a közös fiókhálózati arculat kialakítása.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója. Fotó: Bánkuti András
Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója. Fotó: Bánkuti András

A közös informatikai rendszer fokozatos kiépítése során a korábbi kilenc, teljesen eltérő kapacitású és minőségű számlavezető alaprendszerből egyet tartottak meg, amelyet folyamatosan fejlesztve és egy robosztus tranzakciós motorral ellátva alkalmassá tették a hatalmas termékpaletta befogadására és több millió számla kezelésére. Az informatikai kihívásokat bonyolította, hogy a takarékok nem önálló pénzintézetekként csatlakoztak az országos elszámolási rendszerhez (GIRO), hanem központi bankjukon keresztül, ami különösen az azonnali fizetési rendszer bevezetésekor jelentett igen komplex feladatot. 2013 óta a migrációk során közel 3,4 millió gigabyte adatot kezeltek és költöztettek át. Csaknem ezer szatellitrendszerből végül csupán mintegy százat őriztek meg, a szervertermek számát húszról kettőre csökkentették. A korábbi takarékok által kiépített 6 netbank rendszert egyetlen közösbe integrálták. Az utolsó 6 korábbi takarék állományainak migrációját az azonnali fizetési rendszer zavartalan működtetése mellett kellett végrehajtani, ami rendkívüli kihívást jelentett a Takarékbank, valamint a fúziók informatikai támogatásával és az AFR bevezetésével megbízott Takarékinfo Zrt. számára.

Az átalakítások során kiemelt figyelmet fordítottak a takarékszövetkezeti tradíciók és értékek megőrzésére is. A korábbi takarékszövetkezetek részjegytulajdonosai számára lehetővé tették, hogy az új Takarékbank közvetlen vagy – a Takarék Egyesült Szövetkezetbe belépve – közvetett tulajdonosaivá váljanak, illetve elszámoltak mindazokkal, akik egyik lehetőséggel sem kívántak élni. Korábbi tulajdonosok keresetét a napokban pedig elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága, kimondva, hogy az integráció nem ütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményébe.

Az integráció befejezésével lezártunk egy jelentős fejezetet a takarékszövetkezetek közel 150 éves történetében. Ugyanakkor a Takarékbank létrehozása nem cél volt, hanem eszköz ahhoz, hogy 1,1 millió ügyfelünket, vidékieket és városiakat, magánembereket, vállalkozásokat és önkormányzatokat minél hatékonyabban szolgáljuk ki, korszerű és az igényeikhez leginkább igazodó termékeket kínáljunk nekik. Az integráció lezárása után tovább dolgozunk, hogy ügyfeleink hosszú távon is az ország egyik legnagyobb és legígéretesebb pénzintézeteként, megbízható pénzügyi partnerként támaszkodhassanak ránk – mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

A takarékszövetkezetek által 2018 novemberében egyhangúlag elfogadott, 2023-ig szóló, frissített ötéves stratégia azzal számol, hogy a szektor modernizálása, a jelentős digitális fejlesztések, valamint az egységes kereskedelmi bank létrehozásával járó üzleti potenciál és a hatékonyabb működés révén a Takarék Csoport 2024-re 10 százalékra növeli piaci részesedését, évi 30 milliárd forintos eredménnyel.

A takarékszektor egységesítése számokban (2013-2020)

A 2013-2019 közötti fúziókban részt vevő szövetkezeti hitelintézetek (takarékszövetkezetek, regionális bankok, egyéb hitelintézetek)

126

A fúziókban érintett ügyfelek száma

1,1 millió

A fúziókban érintett munkatársak száma

7.000

Egységesített pénzügyi termékek száma

60.000

Egységesített számlavezető rendszerek száma

9

Egységesített netbank rendszerek száma

6

Informatikai állományátruházások/pénzintézeti migrációk száma

377

Megmozgatott / migrált számlák száma

3 millió

A migrációk során kezelt, illetve átköltöztetett adatmennyiség

3,4 Mio GB

Egységesített informatikai szatellitrendszerek száma

1.000

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG