1p
A Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálja a Szász Károly PSZÁF-elnöknek az árfolyamgát többéves meghosszabbításra vonatkozó felvetését.

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a múlt héten a Heti Válasznak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: mivel a devizahitelek hátralévő átlagos futamideje 11-12 év, és az árfolyamgát öt évre nyújt védettséget, "lehetővé tennénk, hogy a következő hét évben bárki bármikor beléphessen".

Az MTI-nek a tárca véleményét firtató kérdésére az NGM szerdán annyit válaszolt: "a Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálja a felvetést".

Egy nappal korábban a Magyar Bankszövetség is azt jelezte: az árfolyamgáttal kapcsolatos változtatási javaslat esetén készen áll arra, hogy megvizsgálja annak költségeit, megvalósíthatóságát.

A jogosultak negyede sem lépett be november végéig

A PSZÁF összesítése szerint a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások november 30-ig 90 530 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, az érintettek mintegy 23,3 százaléka lépett addig be az árfolyamgát konstrukcióba.

A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya november végén 839 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány valamivel több mint egynegyede (27,2 százaléka). Az árfolyamgát konstrukcióban résztvevő gyűjtőszámla-hitelesek eddig 3,279 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek.

Az eredetileg tavaly év végén lejáró határidőt a jogalkotó meghosszabbította, így az árfolyamgát szerződés megkötését a hiteladósok 2013. március 29-ig kezdeményezhetik a devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG