1p
Görögország helyzete, a globális pénzügyi rendszer reformja és haiti segélyezés volt terítéken a davosi Világgazdasági Fórum második napján
Görögország helyzete, a globális pénzügyi rendszer reformja és a haiti segélyezés volt terítéken a davosi Világgazdasági Fórum második napján.

A görög kormányfő megismételte, hogy országa nem lép ki az euróövezetből, é
s aláhúzta, hogy Görögország, mint az euróövezet "gyenge láncszeme" helyzetét spekulánsok végső soron az euró elleni támadásra akarják kihasználni.

Féléves mélyponton az euró
   
Cáfolta egyúttal azokat a sajtójelentéseket, hogy Görögországot bármely euróövezeti ország kisegítené. Németország és Franciaország korábban ugyancsak cáfolta, hogy pénzügyi segítséget terveznek adni Görögországnak. Jeórjiosz Papandreu hangsúlyozta, hogy országa csak a tőkepiacokon akar hitelhez jutni.
   
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint Görögország jelenlegi problémái ismerősek más, gazdaságilag fejlettebb euróövezeti államok számára is, ezek nem különböznek azoktól a gondoktól, amelyekkel más fejlett országok szembesülnek.
   
Harcos szövetségeseket talált ugyanakkor Davosban az amerikai elnök a bankokkal folytatott küzdelméhez: miután szerdai megnyitójában Nicolas Sarkozy francia államfő "a válságból való közös tanulásról" és a pénzügyi világ reformjáról beszélt, a második tanácskozási napon az EKB elnöke is támogatólag nyilatkozott az amerikai elnök bankreformjával kapcsolatban, és a G20 csoport soros elnöke, Dél-Korea is a pénzügyi intézmények megreformálása mellett tett hitet.

A dél-koreai elnök hozzászólásában arra tett ígéretet, hogy a novemberi G20-csúcsra reformjavaslatokkal állnak elő a kérdésben. Elmondta, a G20-csoportnak arra kell törekednie, hogy "globális pénzügyi biztonsági hálót" hozzon létre, hogy a nagy tömegű, ellenőrizetlen tőkemozgásokat elkerülhetővé tegyék.

Már megkezdte Haiti érdekében folytatott lobbitevékenységét Bill Clinton volt amerikai elnök is, az ENSZ különmegbízottjaként. Clinton szerint bármi másnál jobban pénzre van szüksége Haitinak, de teherautókra is, mert jelenleg a segélyek szétosztása sem megoldott. Clinton hangsúlyozta, hogy a földrengést követően Haiti akár a korábbinál erősebb gazdaság kiépítését kezdheti meg.

Ugyanakkor a Transparency International arra figyelmeztetett, hogy a Haitit segítő donorországok és cégek kísérjék figyelemmel, hova jut az általuk adományozott segély, mert a Haitira áramló dollármilliárdok egyeseket tovább gazdagíthatnak, míg az igazán szegény rászorulókhoz nem jutnak el.

Látni fogunk néhány államcsődöt - a miénket is?
Zártkörű mini EU-csúcs Berlinben
Semmit nem tudtak kisütni Davosban 

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG