1p
A Bankszövetség elnöksége foglalkozott ugyan Rogán Antal árfolyamgáthoz benyújtott módosító indítványaival hétfői ülésén, de álláspontját csak később, a héten alakítja ki azokról. A képviselő a biztonság kedvéért háromféle módosítót is benyújtott, az Országgyűlés majd eldönti, melyik tetszik neki a legjobban.

A parlament előtt levő, az árfolyamgát feltételeit módosító javaslathoz eredetileg Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke olyan módosítót nyújtott be, amely szerint a 30 milliós határ nem a fedezetként felajánlott ingatlan értékére, hanem a felvett hitel mértékére vonatkozik.
Később azonban a képviselő további két kapcsolódó módosítót is benyújtott: 15, illetve 20 millió forintban korlátozva a felvett hitelt. Indoklása szerint a maximum 15 millió forintos korlát a hitelfelvevők körülbelül 85, a húszmilliós körülbelül 95 százaléka, az eredetileg benyújtott harmincmilliós pedig a hitelfelvevők 99 százaléka számára nyitja meg a rögzített árfolyamon történő törlesztés lehetőségét.

Sok-e a 30 millió?Noha az árfolyamgát feltételeként szabott, és talán módosításra kerülő 30 millió forintos ingatlanérték-korláttal a törvényhozó a legtehetősebbeket kívánta kizárni az árfolyamrögzítési lehetőségből, Budapesten az ilyen értékű ingatlanok nem sorolhatók a felső kategóriába. Részletek >>

A Bankszövetséggel történő egyeztetést követően így az Országgyűlés három lehetőségből választhatja ki azt a megoldást, amely megfelel az eredetileg megállapodást kötő feleknek, és garantálja, hogy a devizahitelesek nem lesznek kiszolgáltatva a pénzintézeteknek - írta még a javaslat indoklásában.

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a költségvetési bizottság korábbi ülésén elmondta: a 30 millió forintos értékhatárnak az ingatlanérték helyett a deviza kölcsön összegére való alkalmazása mindössze pár milliárd forint többletkiadást jelentene a központi büdzsének az eredeti javaslathoz képest, a költségvetés szempontjából kezelhető. A kormány támogatja az indítványt.

A gazdasági bizottság hétfői ülésén az NGM képviselője úgy nyilatkozott, hogy a kormány még nem foglalt állást az új módosítók ügyében, a minisztérium viszont nem támogatja azokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG