1p
A bankszektorban felerősödtek azok a jelek, amelyek a verseny mellett az együttműködést erősítik a hitelintézetek között - mondta a Bankszövetség új elnöke
A bankszektorban felerősödtek azok a jelek, amelyek a verseny mellett az együttműködést erősítik a hitelintézetek között, épp ezért a kooperáció a bankszövetség munkájában a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség múlt héten megválasztott új elnöke.

Az elnök kiemelte: a leköszönt elnökség jó irányokat jelölt ki a további munkára, emellett azonban a jövőben a szövetség munkájában is erősíteni kell a fogyasztóvédelmet, és a szövetség a jövőben is véleményt formál majd meghatározó gazdaságpolitikai folyamatokról.
 
Kérdésre válaszolva kijelentette: a jegybank hétfői kamatdöntését a pénzpiac már beárazta, egyúttal a 25 bázispontos emelést jelképes útmutatásnak nevezte az új elnök. Hangoztatta: úgy tűnik, hogy két külön párbeszéd zajlik a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésekről. A politikusoknak sokkal jobban meg kellene érteniük a gazdaság szereplőinek üzeneteit - emelte ki.
 
Felcsuti Péter hangsúlyozta: a bankszövetségnek a mostaninál jobban figyelembe kell vennie azt, hogy az Európai Unióban egyre inkább felerősödik a fogyasztóvédelem szerepe. Ez azt jelenti, hogy egyfajta nyomás nehezedik a különböző szolgáltatókra, köztük a pénzügyi szolgáltatást végzőkre, és azon belül a hitelintézetekre is, hogy ne éljenek vissza saját területükön meglévő erőfölényükkel.
 
Elmondta: a bankszövetség "már rajta van ezen az úton", azaz  a hitelintézetek is egyre inkább szeretnék megmutatni, hogy önkorlátozással élnek a pénzügyi szolgáltatások területén a fogyasztókkal való kapcsolatukban, illetve a cél az, hogy a méltányosság elve a mostaninál is jobban érvényesüljön. Nyomatékosította azonban, hogy a bankszektor a pénzügyi szolgáltatások tere, üzleti szféra, tehát az üzleti alapú megközelítéstől nem tekinthetnek el a pénzintézetek. 

Felcsuti Péter ígéretet tett arra, hogy a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésekről, folyamatokról a jövőben is rendszeresen véleményt nyilvánít majd a bankszövetség.
Az új elnök szerint továbbra is kiemelt cél a szakmai érdekvédelem, de a korábbi, esetenként konfrontatív, esetenként védekező magatartás helyett itt is az együttműködésre helyezik majd a hangsúlyt a szövetségnél. "Természetesen a bankszövetség a jövőben sem fog elmenni kritika nélkül az állami intézkedések mellett, ezen a téren is az aktív kezdeményező, de egyben kooperatív szerepet célszerű a bankszövetségnek folytatni" - hangoztatta az új elnök. 
 
Egy, a bankpiac helyzetét, a bankok jövőjét firtató kérdésre elmondta: a hét bő esztendő, a korlátlan nyereségesség és növekedés időszaka véget ért különböző okoknál fogva. Úgy vélekedett, a növekedési ütemek, a bankok bővülésének lehetőségei már most is csökkennek, és a nyereségráták is mérséklődnek, egyúttal a kockázatkezelés erősödése, nagyobb céltartalékolás várható a bankszektorban, és akár lassulás is lehet majd a jövőben. A bizalom nehezen tér vissza a nemzetközi pénzpiacokon, így a refinanszírozási problémák akár 2009-ben is jelentkezhetnek nemzetközi téren - mondta az új elnök.
 
Felcsuti Péter egy másik kérdésre válaszolva kijelentette: "Nem ítélem meg optimistán a magyar gazdaság helyzetét, ez igaz akár 12-18, akár 24 hónapra is". A magyar gazdaság nagyon komoly strukturális problémákkal küzd, de úgy tűnik, hogy nincs jelenleg olyan politikai akarat, nincs olyan politikai erő, amely ténylegesen szembenézne ezekkel a komoly problémákkal, kihívásokkal - húzta alá Felcsuti Péter.

A bankszövetség új elnöke Felcsuti
Elkerülhető lett volna a jelzálogpiaci válság? (hanganyag)
Nagyon úgy tűnik, a bankárok semmit sem tanultak

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG