2p
Az Európai Bíróság határozott egy magyar devizaadós ügyében - a magyar törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel arról, melyik testület illetékes az esetleges jogviták rendezésében.

A Magyar Nemzet arról ír: közzétették az Európai Bíróságnak a Sebestyén kontra Raiffeisen-eljárásban hozott határozatát. A Kásler házaspár pere után a nyugdíjas hitelfelvevő ügye volt a második olyan hazai devizavita, amely a luxembourgi székhelyű testület elé került.

Ha tudott róla, nem tisztességtelen

A luxembourgi fórum szerint a hazai törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel. Az uniós testület rámutatott: a szerződéses feltételt önmagában nem teszi tisztességessé az, hogy a fogyasztónak a szerződés aláírása előtt általános tájékoztatást adtak - írja a Magyar Nemzet.

A devizaadós a lap szerint azt kérte a Szombathelyi Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a hitelszerződés azon kikötését, amely szerint a felek jogvitáinak eldöntésére a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság jogosult. Ezen bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni, és az ilyen eljárás "rendszerint költségesebb, mint a rendes bíróság eljárása" - írta a Magyar Nemzet. A Szombathelyi Törvényszéknek a luxembourgi ítélet alapján most folytatnia kell az egy éve felfüggesztett per tárgyalását.

Egyhamar nem mentik meg a devizahiteleseket

Az Európai Bíróság szerdán, április 30-án várhatóan kihirdeti határozatát a Kásler házaspárnak az OTP ellen indított perében is. Ezt az előzetes eljárást a Kúria kezdeményezte, egyebek között arról érdeklődött, vizsgálhatja-e a magyar igazságszolgáltatás, hogy a devizahiteles fogyasztói szerződések tisztességes feltételeket tartalmaznak-e vagy sem - ismerteti a napilap. Bár több politikus is már május végére várja a döntést, lapinformációk szerint csak ősszel egészíti ki döntését a Kúria.

Új végtörlesztés nem lesz

Az új kormány megalakulása után kezdődnek majd a tárgyalások a devizahitelesek mentése kapcsán. Abban konszenzus van, hogy a teljes állománnyal kapcsolatos terheket ne most azonnal kelljen elszámolni – tehát nem lesz végtörlesztéshez hasonló megoldás, mondta Csányi Sándor, az OTP első embere a napokban - részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG