1p
Jelenleg Magyarországon a vállalati hitelállomány körülbelül az egy évvel ezelőtti szinten van. Októbertől azonban kedvezően változott a vállalati hitelek szabályozása, a K&H szakértője szerint azonban a cégek nincsenek tisztában a hitelbírálat szempontjaival.

A hazai vállalati hitelállomány 2012 második negyedévében hozzávetőlegesen 7 133 milliárd forintot tesz ki, ami körülbelül az egy évvel korábbi szintnek felel meg. A gyenge belső fogyasztás, valamint a szűkülő exportpiacok miatt a cégek sok esetben még a meglévő kapacitásukat sem használják ki teljes mértékben, nemhogy kapacitásbővítésbe kezdenének, ezért a beruházások alacsony szintje, és ezzel együtt a vállalati hitelek iránti szűk kereslet feltehetően rövid távon nem fog látványosan javulni - derül ki a K&H közleményéből.

Így döntenek a bankok a hitelkérelemről

„A vállalati hitelezés, és ezen keresztül a gazdaság élénkítése céljából a Magyar Nemzeti Bank októbertől kezdődően módosította a bankok vállalati hitelállományára vonatkozó szabályozását. A vállalkozások hitelhez jutása azonban nagymértékben attól is függ, hogy a vállalatok hogyan nyújtják be egyéni hiteligényüket, és ez mennyire illeszkedik a banki hitelbírálat szempontjaihoz” – hangsúlyozta Suba Levente, a K&H regionális vállalati alközpont vezetője egy konferencián.

„A hitelbírálatot számos pénzügyi és üzleti szempont befolyásolja, tapasztalataink szerint azonban a vállalatok ezeknek sokszor nem tulajdonítanak kellő figyelmet.  Míg az adott cég pénzügyi mutatóinak (pl. saját tőke aránya, profitabilitás, adósságszolgálat, eladósodottság mértéke, stb.) vizsgálata viszonylag egyértelmű a hitelbírálat során, az olyan üzleti szempontok, mint a tulajdonosi háttér, a menedzsment szerkezete, a vállalat piaci pozíciója, de a nyújtott termék vagy szolgáltatás egyedisége és a vevők összetétele is nagy jelentőséggel bír” – magyarázta a pénzügyi szakember.

A cégek a hitel biztosítékául szolgáló tárgyi fedezetnek tulajdonítanak túlzott jelentőséget. Ha a fent említett pénzügyi és üzleti szempontok vizsgálatakor egy hitelkérelmet benyújtó cég kiváló minősítést kap, akkor a tárgyi fedezet megléte másodlagos. Annak biztosítékba vonása főként a bank által nyújtott hitel tőkelekötési igényének meghatározásához szükséges, nem pedig a hitelképesség megállapításához. „Bizonyos mértékű fedezet megléte a bank által nyújtott hitel árazását kétségtelenül befolyásolja, de a finanszírozhatóság alapját nem ez, hanem a visszafizetés képességét biztosító cash flow teremti meg” – hangsúlyozta Suba Levente.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG