3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az OTP bankcsoport 42,183 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, ami 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi és 19 százalékkal a második negyedévi eredménytől, így az első kilenchavi eredmény 9 százalékkal, 135,269 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság csütörtöki gyorsjelentésében a BÉT honlapján.

A bankcsoport korrekció nélküli konszolidált adózás utáni eredménye 10,888 milliárd forint lett a harmadik negyedévben, ami 73 százalékkal marad el az előző negyedéves adatnál, és 74 százalékkal a 12 hónappal korábbi nyereségtől, és jóval alacsonyabb az elemzői várakozásoknál is.

A jelentős elmaradást az ukrán leánybank goodwill értékleírása okozta, a csoport IFRS szerinti adózott eredményét mintegy 30,8 milliárd forinttal mérsékelte ez a tétel. A 64 milliárd forintnyi goodwillből 37,2 milliárd forint a teljes leírás, ebből 6,4 milliárd forintot a tőkével szemben számoltak el.

A csoport mérlegfőösszege 10 060 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, 2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az előző negyedévi értékkel megegyezően.

A késedelmes hitelek aránya csökkent

A vezetőségi beszámoló kiemeli, hogy konszolidált szinten a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 2008 óta első alkalommal csökkent, 20,8 százalékról 20,6 százalékra a harmadik negyedévben. A második negyedév kiugróan magas, 90 milliárd forintos problémás hitelállomány-növekménye után a harmadikban az elmúlt 3 év legalacsonyabb állománynövekedése következett be (34 milliárd forint árfolyamszűrten, illetve leírások és eladások hatásával korrigálva). A csoport valamennyi bankjánál számottevően mérséklődött a DPD90+ hitelek állománynövekedése, a leánybankok közül továbbra is az orosz portfólió romlott a legnagyobb mértékben (+23 milliárd forint). 

Ugyanakkor beszámoltak arról is, hogy negyedéves kockázati költség (66 milliárd forint) eredményeként a nem teljesítő hitelek céltartalék fedezettsége jelentősen, 2 százalékponttal javult a negyedévben, 2008 vége óta a legmagasabb szintre, 80,6 százalékra emelkedett.

A bankcsoport konszolidált hitelállománya árfolyamszűrten 1 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest, azonos értéket mutatott az egy évvel korábbihoz mérten. A konszolidált jelzáloghitel portfólió tovább erodálódott, ugyanakkor a mikro- és kisvállalkozói állomány csoportszinten 1 százalékkal bővült, köszönhetően jegybanki hitelprogram által támogatott magyar portfólió 4 százalékos bővülésének. A konszolidált betétállomány éves szinten 5, negyedéves viszonylatban 1 százalékkal bővült.

A nettó hitel (betét+lakossági kötvény) mutató 93 százalékos volt, nem változott az előző negyedévhez képest.

10 milliárd forint lesz az OTP-nek a pénzügyi rezsicsökkentés

A beszámolóban a negyedéves zárást követő eseményekről szóló összesítésben közli az OTP, hogy az Országgyűlés által a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről elfogadott jogszabály kapcsán az OTP Core esetében 2014-ben 10 milliárd forint körüli nettó bevételkiesés várható. Közölték azt is, hogy az OTP Core bevételeit jövőre 2 milliárd forinttal csökkenti a bankközi jutalék szabályozása is.

Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára a BÉT-en 5313 forint, a legalacsonyabb 3790 forint volt, szerdán 4333 forinton zárt, az ára több mint 2 százalékot esett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG