1p
A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata - vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves drágulási adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.
A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata - vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves drágulási adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az MTI által az adatismertetés előtt kérdezett nagy londoni befektetési és gazdaságelemző cégek szakértői 3,9-4,2 százalék közötti prognózisokat adtak a teljes kosárra kiszámolt tizenkét havi augusztusi inflációra; az előrejelzési átlag 3,98 százalék volt.

Az inflációs adatsor pénteki közzététele után a Barclays Capital befektetési csoport európai felzárkózó piaci elemzői úgy vélték: "az augusztusi inflációs jelentést olvasva", és a legutóbbi monetáris tanácsi nyilatkozatok alapján az MNB "talán kissé túl héja" az inflációs kilátások megítélésében, amikor hangsúlyozza, hogy az inflációs várakozások változatlanul a 3 százalékos cél felett vannak, és az olajárakat kiemelten a felfelé ható inflációs kockázatok között emlegeti. A Barclays Capital szakértői szerint a magyar jegybanknak mindezzel "stratégiai" céljai lehetnek: az MNB "extra óvatosságot" tanúsít, és megteremti az alapokat az inflációs kilátásokkal indokolt kamatemeléshez.

A valóságban azonban bármely esetleges kamatemelés fő motiválója a további forintgyengülés elkerülésének szükségessége lenne - vélekedtek pénteki kommentárjukban a londoni befektetési bankcsoport felzárkózó piaci elemzői. A Barclays Capital szerint ugyanakkor "valamelyest kétséges", hogy például egy negyed százalékpontos kamatemelés - amelyre az előző monetáris tanácsi ülésen is elhangzott javaslat - önmagában hatásos lenne az árfolyam megszilárdítására. A magyar gazdaságban a hazai kereslet változatlanul "kivételesen gyengének tűnik", a növekedés erőteljesen függ a német exportágazat keresletétől, és az inflációs kockázatok viszonylag enyhék, ahogy azt a pénteki adatok is mutatják. Kamatemelési ciklus elkezdése ilyen körülmények közepette csak még inkább rávilágítana a költségvetési és a monetáris politikát irányító hatóságok közötti "kirívó koordinációs problémákra" - mondták a Barclays Capital londoni elemzői.

A ház szerint ennek következménye inkább a bizalom további eróziója lehetne, semmint a forint stabilizálódása, "ahogy azt szokásosabb körülmények közepette tipikusan várni lehetne". A kamatkülönbözetnek egy bizonyos pont után természetesen meglenne a hatása, de ehhez egy meglehetősen nagy "vész-kamatemelés" kellene, nem pedig olyan fokozatos szigorítás, amilyet a legutóbbi monetáris tanácsi ülésen fontolóra vettek - vélekedtek a Barclays Capital citybeli szakelemzői.

A cég továbbra is "viszonylag enyhének" ítéli a magyarországi inflációs kockázatokat, és alapeseti forgatókönyve alapján egyelőre változatlan MNB-kamattal számol. A Barclays Capital elemzői közölték: 2011 második fele előtt nem várnak magyarországi jegybanki kamatemelést.  

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzőinek kommentárja szerint az augusztusi adatok ismeretében javultak a rövid távú magyar inflációs kilátások. A ház ennek alapján az eddigi 4,7 százalékról 4,4 százalékra módosította az idei év végére adott, éves összevetésű inflációs előrejelzését, ugyanakkor megerősítette azt a várakozását, hogy az inflációs ütem a jövő év egészében az MNB 3 százalékos célszintje felett marad. A cég szakértői úgy vélik: az MNB várhatóan "enyhén héja" hangvételt tart fenn, amíg a forint nem stabilizálódik a jelenleginél erősebb szinten - például 270-275-ös sávban -, de a közeli kamatemelés kockázata az augusztusi infláció, valamint a kormány piaci kommunikációjában látszó fordulat hatására enyhült. A JP Morgan alapeseti forgatókönyve szerint az idei év végéig nem változik a magyar jegybanki kamat. 

A TD Securities, az egyik vezető globális befektetési tanácsadó csoport londoni elemző részlegének szakértői pénteki kommentárjukban kiemelték, hogy jóllehet az éves infláció még mindig a célszint felett van, az idei év első nyolc hónapjában azonban az ütem már gyorsan közelített a kijelölt célhoz. A háztartások szűkös hitelellátása miatt gyenge belső keresletet és a változatlanul nehéz munkapiaci helyzetet is figyelembe véve ez a dezinflációs folyamat a jelenlegi, 5,25 százaléknál alacsonyabb kamatszintnek is kedvezne.

Az MNB-t azonban változatlanul aggasztja, hogy az esetleges monetáris lazításnak milyen hatása lenne az "idén már többször is próbára tett" forintárfolyamra. A politikai háttér, az új IMF/EU-programmal kapcsolatos bizonytalanság, valamint a lassabb európai növekedésből eredő, emelkedő külső kockázatok miatt indokolt a "nagyon óvatos hozzáállás" az MNB részéről - fejtegették a pénteki inflációs adatismertetés után a TD Securities londoni elemzői. Mindezek alapján a ház felzárkózó piaci szakértői azt jósolták, hogy "a belátható előrejelzési távlatban" nem változik az MNB 5,25 százalékos alapkamata.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG