Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Komoly viták zajlanak arról, hogy az új technológiákat felhasználó fintech vállalkozások mekkora veszélyt jelentenek a klasszikus bankokra és más klasszikus pénzügyi szolgáltatókra. A „Money on Toast” szolgáltatás nagyon jó példa arra, hogy a klasszikus szolgáltatók is tudnak újat alkotni a pénzügyi szolgáltatások területén.
Ez a terület, ahol a „szendvicsgyár” működik nem olyan egyszerűen automatizálható szolgáltatás, mint például a fizetési folyamatok. A „szendvicsgyár”, ahogy az alkotók ötletesen elnevezték, a befektetési tanácsadás és a befektetés-, portfolió-kezelés területén működik, ahol nemcsak arról van szó, hogy folyamatokat kell számítógépes programokba rendezni.

Családi vállalkozásból világsiker

Sokan próbálkoznak ennek a kérdésnek a megoldásával, ismertebbek például a Motif Investing, a Nutmeg, a FutureAdvisor és sorolhatnánk. Főleg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában sok ilyen kezdeményezés van. Az angol This Is Money szakhonlap a legmagasabb automatizáltság szintjét ugyanakkor a „Money on Toast” – magyar műfordításban „Készpénzes szendvics” - szolgáltatásnak ítélte.

A történet 1986-ban kezdődött, amikor Chris Nicholls létrehozta az angliai Chichesterben a CPN Investment Management vállalkozást. A társaság, amely egy klasszikus befektetési tanácsadó, befektetés-kezelő szolgáltató ma mintegy 2500 ügyfél 200 millió font értékű vagyonát kezeli. Filozófiájuk a portfólió alapú befektetés, amely során alapvető céljuk egyrészt a befektetett tőke megőrzése, ugyanakkor jellemzően magasabb hozamot érnek el, mint más társaságok. 2014-ben a „Kiegyensúlyozott” alapjuk hozama 9,79 százalék, az „FTSE részvényalap” hozama pedig 4,62 százalék volt.

A kétezres években egyetemi tanulmányaik elvégzése után az alapító két fia Sam és Charlie is csatlakoztak a céghez, amelyik így egy teljesen klasszikus családi vállalkozás lett; a két szülő és a két fiú a részvényeken egyenlő arányban osztoznak.

Charlie Nicholls a maga jogi végzettségével érdeklődött az új technológiák iránt, így az ő irányítása alatt kezdte el a cég keresni azt a megoldást, ami megfelel a technológiai fejlődésnek megtartva persze azt az alapot, amit a klasszikus befektetési technika biztosít. Az új fejlesztéshez a cég nem vett igénybe semmilyen kockázati tőkét, vagy külső forrást, hanem a családi vállalkozás maga finanszírozta azt; ennyiben tehát feltétlenül különböznek a fintech típusúnak mondott vállalkozásoktól. Ez a döntés ugyanakkor megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy nagy összegeket költsenek sajtóra és reklámra, mint például a Nutmeg.

Charlie és kollegái a feladat megoldásához kerestek egy alkalmas alap-szoftvert és külső számítástechnikai fejlesztők bevonásával algoritmizálták azt a befektetési tanácsadói szaktudást, amely a cég munkatársaiban felhalmozódott. Sokféle megoldást próbáltak, még magyarázó kis embert, avatart – angolul doughbout-ot – is kipróbáltak, mire sikerült elérni a célt és 2012-ben sikerült elindítani a rendszer béta verzióját és sikerült megalkotni a brit piacon legjobbnak értékelt robot-tanácsadót.

Gépek tesznek gazdaggá?

Robotokról sokat beszélünk, általában gépeknek látjuk őket, de mi is a robot-tanácsadó a pénzügyi befektetések területén? A robot-tanácsadó egy olyan online rendszer, amely okos algoritmusokban modellezi a befektetési tanácsadói munkafolyamatot és döntéseket. Az ügyfeleknek a számítógép teszi fel azokat a kérdéseket, amelyeket a befektetési tanácsadók szoktak egyébként. Így tudja a rendszer értékelni az ügyfél jövedelmi helyzetét, kockázatvállalási hajlamát, adózási helyzetét és végül is befektetési céljait. A kérdéssorozat végén a rendszer kiértékeli az ügyfelet és az általa adott válaszok alapján azonnal befektetési javaslatot is tesz. Ez a folyamat a Money on Toast esetében mindössze kilenc percig tart és csak akkor kell további lépéseket tenni, ha az ügyfél a pénzmosási szabályok szerint nem azonnal azonosítható be.

Amennyiben az ügyfél az online rendszereken másodpercek alatt nem azonosítható be a szükséges dokumentumok szkennelt változatban is megfelelnek, nem kell tehát személyesen megjelenni a szolgáltatónál. Ehhez olyan jogi háttér kell, ami a legtöbb uniós országban, így Nagy-Britanniában is már megvan, Magyarországon ugyanakkor csak tervezetben létezik. Jelenleg Magyarországon ugyanis ahány pénzügyi szolgáltatót vesz igénybe az ügyfél, annyi helyre kell elmenni személyesen aláírni a dokumentumokat. Más országokban elfogadják a dokumentumok szkennelt változatát, az elektronikus aláírást, de az is bizonyítja, hogy valakit a pénzügyi rendszer beazonosított, hogyha debit kártyával fizet, hiszen a számlavezető bankja beazonosítás nélkül nem nyithat neki bankszámlát és így nem lehet debit kártyája.

Fontos aláhúzni, hogy a robot-tanácsadók is a pénzügyi felügyelet által jóváhagyott rendszerek. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Charlie Nicholls egy interjú során azt mondta, hogy meglepően konstruktív hozzáállást tapasztalt a brit felügyelet részéről az alatt a nyolc hónapos munkafolyamat alatt, amíg az engedélyezés zajlott. Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy 2014. februárjában egy pénzügyminisztériumi vizsgálóbizottság előtt Martin Wheatley, az FSA, az akkori pénzügyi felügyelet vezetője azt mondta, hogy kétséget kizáróan lehetséges a befektetési szolgáltatás nyújtás közvetlen humán részvétel nélkül is.

---- A robotok már a spájzban vannak? ----

Ennyiért dolgozik neked egy algoritmus

Mint minden szolgáltatás esetében a robot-tanácsadók esetében is nagyon fontos az árkérdés. Mivel az internetes szolgáltatás közvetlen humán erőforrás nélkül zajlik, ezért a cégek nem is számítják fel az egyébként szokásos egyszeri tanácsadási, vagy egyéb konzultációs díjakat, hanem a díj csak a kezelt vagyon összegének éves bázison számított 0,57 – 1,9  százaléka. A mi példánk esetében ez a díj évi 1,5 százalék.

A robot-tanácsadási szolgáltatások ugyanakkor Charlie Nicholls szaval szerint „fókuszált szolgáltatások”, amelyek egyelőre nem tudnak minden befektetéstípust kezelni. Nagy-Britanniában nem foglalkoznak például, jelzálog jellegű üzletekkel vagy biztosítási befektetéssel, de foglalkoznak nyugdíj-célú befektetési műveletekkel. Mindenesetre azoknak jó ez a szolgáltatás, akik egyszerűbb befektetési célt tűztek maguk elé.

Kik is a robot-tanácsadókat üzemeltető cégek célpiaca? Mint minden fintech cég esetében adódik a válasz: a fiatal, az új technológiai megoldásokat jobban elfogadó ügyfelek. Miután ebben az esetben vagyon- és befektetés kezelésről van szó hozzá kell tenni azt is, hogy inkább az átlagosnál magasabb jövedelmű fiatalok. Ez természetesen cégpolitika függvénye, mert van olyan cég mint például az amerikai Wealthfront, amelyik már 500 dollár értékű befektetéssel is foglalkozik.

Hallgassuk meg ugyanakkor, mit mond erről Nicholls: „Eredetileg mi is a fiatal felhasználókat céloztuk meg, azokat, akiknek van érzékük az új technológiai megoldások felhasználásához. Legnagyobb meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy sokan olyanok is megtaláltak minket, akik csak szörföztek az interneten, valamint igen sok, az idősebb korosztályhoz tartozó ügyfele is lett az internetes szolgáltatásnak”.

Együtt erősebb

Amennyiben világszinten nézzük a robot-tanácsadók teljesítményét látni kell, hogy a két legnagyobb piac, ahol működnek az Egyesült Államok és Nagy Britannia, azaz az angolszász országok, ahol a megtakarítási-befektetési kultúra különbözik az európaitól. Azt kell mondani, hogy annak ellenére, hogy a rendszerek pár éve indultak el sikeresek, ma már a világon mintegy 19 milliárd dollár értékű befektetést kezelnek a robotok.

Az is jellemző ugyanakkor, hogy a robot-tanácsadók jellemzően nem önálló vállalkozások, hanem már működő befektetési tanácsadó társaságok kiegészítő szolgáltatásai. Fontosak, mert olyan célközönséget is behoznak, aki esetleg még nem vennének igénybe ilyen szolgáltatást, így az egyébként is meglevő portfólióik összegét jelentősen növelni tudják. Természetesen a robot-tanácsadás az innovatív gondolkodású társaságoknál, illetve néhány új, e-célra létrehozott vállalkozásnál indult meg. Az előbbire, a működő társaságra épülő robot szolgáltatásra jó példa a Money on Toast, az újra pedig az alacsonyabb szintű robotizáltsággal rendelkező Nutmeg.

Iparági szakértők ugyanakkor azt mondják, hogy meg lehet találni azt a szinergiát a klasszikus és a robot befektetési szolgáltatás területén, amelyből úgy a szolgáltatók, mint az ügyfelek is profitálhatnak. Valószínűleg a robot-tanácsadók akkor terjednek el nagyobb tempóban és földrajzilag is szélesebb spektrumban, amikor a kiindulási országokban már bizonyítottak. A kezelt vagyon nagysága mindenesetre már jó bizonyíték, de az is, hogy az igen sok ilyen vállalkozással rendelkező Nagy-Britanniában már több kisebb és közepes szolgáltató csatlakozott a CPN Investment Management „szendvicsgyárához”.

A külföldi terjeszkedést illetőn a cég először a hasonló befektetési kultúrával rendelkező ausztrál és Dél-afrikai szolgáltatókat kereste meg, de terjeszkedési céljai teljesen nyíltak. Az is igaz persze, hogy bármely más országba is kerül a Money on Toast rendszer a márkanév lefordítása a legkönnyebb feladat, a fontosabb pedig a szabályozási környezethez és a helyi befektetési kultúrához való alkalmazkodás.

A nagyok is újítanak

Van persze egy másik fejlesztési irány is, ez pedig napjaink legszélesebb körben alkalmazott számítástechnikai eszközének, a mobiltelefonnak a használata. A CPN Investment Management ebben is lépett és a Money on Toast internetes robot tanácsadás mellett létrehozta az okos telefonokra készített Westrovia Capital szolgáltatást. Ez a rendszer ez év elején indul és kimondottan a sokat utazó magas jövedelmű rétegeket célozza meg, hiszen a minimum befektetett összeg itt 250 ezer fontban lett meghatározva.

Visszakanyarodva kiindulási pontunkhoz megállapíthatjuk tehát, hogy az újító fintech megoldások alkalmazása nem kizárólag a fiatalok és a számítástechnikai szakemberek, fejlesztők által létrehozott és irányított sajátja, hanem úgynevezett klasszikus vállalkozások is használhatják azokat. Azt is hozzá kell tenni persze, hogy nemcsak alkalmazhatják ezeket a megoldásokat, hanem olyan stratégiát, digitális stratégiát kell alkotniuk, amellyel versenyben tudnak maradni a kétségtelenül növekvő számban jelen levő friss, dinamikus technológiai vállalkozással.

Czímer József

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztárak: a válság ellenére sem menekültek a tagok
Király Béla | 2021. május 13. 13:24
Jól teljesítettek a tavalyi évben a pénztárak, a válság ellenére nőttek az önkéntes nyugdíj-, és egészségpénztári befizetések. A Pénztárszövetség sajtóeseményén arról beszéltek a szektor képviselői, hogy mintegy kétmillió hazai pénztári tag továbbra is fontosnak tartja az öngondoskodást, legyen szó a nyugdíjakról vagy az egészséges életmódról.
Pénzügyi szektor 11 milliárd forinttal kevesebb adót kell befizetni szerdán a járvány miatt
MTI | 2021. május 12. 09:15
Egyes katás vállalkozók és több mint 30 ezer cég mentesül a kötelezettség alól.
Pénzügyi szektor Az OTP-nél nem tartják indokoltnak a hitelmoratórium meghosszabbítását
Csabai Károly | 2021. május 7. 10:56
Magyarországon ugyanis a legmagasabb az oltottsági arány Európában, ennek köszönhetően nálunk indulhat be legelőször a dinamikus gazdasági növekedés – jelentette ki Bencsik László, a legnagyobb hazai hitelintézet vezérigazgató-helyettese az OTP első negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. A bank egyébként éves szinten 5 százalékos GDP-növekedést vár.
Pénzügyi szektor Az Ersténél már látják a fényt a vírusalagút végén
Csabai Károly | 2021. május 5. 11:07
Ezt különösen a lakossági jelzáloghitelek és a vállalkozói mikrohitelek fokozódó igénylésére alapozzák, valamint arra, hogy erősödött a kártyahasználat, miközben az online vásárlások aránya növekszik.
Pénzügyi szektor A teljes vállalati hitelállomány 12 százaléka sérülékeny a moratórium szempontjából
MTI | 2021. április 29. 12:46
A teljes vállalati hitelállomány 12 százaléka, a háztartási szektorban 10 százaléka tekinthető pénzügyileg "kifeszítettnek", sérülékenynek a moratórium szemnpontjából - mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Protfolio.hu online hitelkockázati és behajtási konferenciáján csütörtökön.
Pénzügyi szektor Kisebb hibákat tár fel vagy kutakodó előfutár a tőkepiaci felügyeleti ellenőrzés
Dr. Gál István vezető jogász, MNB | 2021. április 29. 10:55
Bár sok tőkepiaci intézmény még alig hallott róla, az MNB jó három éve – eddigi vizsgálatain túl – egy új eszközt, az elsősorban kisebb súlyú, jelentősebb intézkedést nem igénylő hiányosságok feltárására hivatott felügyeleti ellenőrzést is bevethet. Ez a vizsgálatoknál sokkalta gyorsabb, s részben mellőzi annak formai kötöttségeit is. Segítségével az MNB rögtön jelezheti a piacnak az észlelt problémát, az ellenőrzött intézmény pedig azonnal orvosolhatja a feltárt hiányosságot. Ha mégis jelentősebb súlyú problémák merülnek fel az intézménynél, a felügyeleti ellenőrzés vizsgálatba fordulhat át: az ellenőrzés ilyenkor a vizsgálatok „kutakodó előfutára”. Dr. Gál István, az MNB tőkepiaci jogérvényesítési vezető jogászának írása.
Pénzügyi szektor Pénzügyi és környezeti tudatosságot tanul ezen a héten 350 ezer diák
Privátbankár.hu | 2021. április 20. 16:03
Ezen a héten 1600 iskolában zajlanak a Fenntarthatósági Témahét programjai és rendhagyó tanórái. Kiemelt téma a zöld gazdálkodás alapjainak elsajátítása.
Pénzügyi szektor Zs. Nagy István lett a Magyar Lízingszövetség elnöke 
Privátbankár.hu | 2021. április 20. 15:04
A két évtizedes lízingpiaci tapasztalattal rendelkező Zs. Nagy István, a Merkantil-csoport kockázatkezelési igazgatója lesz a Magyar Lízingszövetség elnöke, a szervezet eddigi vezetője, Nyikos Katalin továbbra is elnökségi tag marad.
Pénzügyi szektor Kkv-k: 151 milliárd forint NHP Hajrá-s lízingszerződésre
Privátbankár.hu | 2021. április 9. 10:32
Összesen 151,2 milliárd forintértékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit a lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá programjában tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Pénzügyi szektor Megérkezett a Google Pay, egy magyar bank ügyfelei már használhatják
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 15:51
Magyarországon a K&H vezeti be elsőként a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a hazai pénzintézetek között. A szakértők szerint az utóbbi időben felgyorsult pénzügyi digitalizációnak mindez újabb lendületet adhat.
hírlevél
depositphotos

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.