A háború vége különböző jelentéssel bír majd a különböző csoportok számára: a halottak gyászának ideje, a politikai számvetés pillanata, az újragondolás időszaka vagy éppen a megkönnyebbülés.
De nem a Kreml számára. Moszkvának ez potenciális válságot jelentene – az elnyomásnak, a hatalom koncentrációjának és a gazdasági nehézségeket igazoló mozgósító erőnek az elvesztését.
Kérdések merülnének fel a háború költségeiről, a felelősségre vonásról és a további lépésekről.
Hogy elkerülje ezt a fázist, a Kreml máris átalakítja ellenőrzési rendszerét: a háborús retorikát állandó „ostromállapotra” váltja, új elnyomó törvényeket hoz, valamint belső és külső „ellenségek” listáját állítja össze, akik a háború helyett a társadalom ellenőrzésének elsődleges eszközévé válhatnak. Emellett agresszíven szigorítja az internet és a közösségi média felhasználóinak ellenőrzését – ez is része a háború utáni jövőre vonatkozó elképzeléseinek.
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik pool/Gavriil Grigorov
Hogyan szigorítja a Kreml az ellenőrzést a háború utáni időszakra?
Ukrajna teljes körű inváziója – és az orosz társadalmon belül hallgatólagos, de mégis érezhető negatív reakció – arra késztette a Kremlt, hogy jelentősen fokozza az elnyomó intézkedéseket.
A 2022-ben kezdődött teljes körű háború első heteiben az állam mozgósította biztonsági apparátusát, és sietve új rendelkezéseket adott hozzá a büntető- és közigazgatási törvénykönyvekhez, köztük az úgynevezett „hamis hírek” törvényt és más jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a „különleges katonai művelet céljaival” kapcsolatos nyilvános kételyek és a hivatalos narratívával ellentétes kommentárok büntetését.
Hat hónapon belül az OVD-Info emberi jogi szervezet számításai szerint mintegy 16 500 embert vettek őrizetbe háborúellenes tüntetéseken – 90 százalékukat az első hónapban. Közel 4000 szabálysértési eljárás indult, valamint 237 büntetőeljárás. Valójában háborús cenzúrát vezettek be az egész országban, és elhallgattatták a független médiát.
2025-re azonban Oroszország elnyomó rendszere a háborús időszakban jellemző nyers, kemény kézzel végrehajtott elnyomásról egy stabilabb, mélyebben gyökerező és szelektívebb ellenőrzési formára váltott.
A folyamatos állami nyomás hatására az utcai tüntetések szinte teljesen megszűntek, és velük együtt az elnyomás intenzitása is.
A háborúellenes kijelentések miatti tömeges letartóztatások és ügyek helyett a bűnüldöző rendszer most a szélsőségesség, a terrorizmus és az árulás vádjaira koncentrál. Az OVD-Info júliusban közzétett jelentése szerint a háború nyilvános bírálatához közvetlenül kapcsolódó büntetőügyek aránya 2024-ben 43 százalékra csökkent, szemben a 2023-as több mint 60 százalékkal. 2025 első hat hónapjában 173 új politikai indíttatású ügy indult, amelyek 37 százaléka „háborúellenes” volt. 2022-ben 850, 2023-ban 778, 2024-ben 733 ilyen ügy volt.
Ugyanakkor a hatóságoknak szándékukban áll fenntartani a közvélemény elvárását, hogy a megengedett határokat átlépők szigorú büntetésre számítsanak. Cselekedeteikből ítélve stratégiájuk az, hogy szelektívek maradnak, és a büntetések súlyát növelik, a büntetőeljárások számát pedig nem.
A rezsim az általa „represszív stabilitásnak” tartott állapotot igyekszik elérni, amelyben a megfélemlítés párosul a büntetőeljárások kiszámítható, rutinszerű logikájával.
Júniusban Nadine Geislert, az ukrán menekülteknek segítő Army of Beauties önkéntes csoport alapítóját 22 év börtönbüntetésre ítélték árulás és terrorizmus finanszírozása vádjával. Egy hónappal később egy ufai bíróság 12 év börtönbüntetésre ítélte Olga Komlevát, a RusNews újságírónőjét, mert együttműködött a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Alapítvánnyal és úgynevezett „hamis híreket” terjesztett a hadseregről.
A Kreml számára egy másik kiemelt fontosságú „szövetségi program” a digitális autokrácia infrastruktúrájának kiépítése – egy olyan rendszeré, amely nemcsak a polgárok megfigyelését teszi könnyebbé, hanem viselkedésüket és lehetőségeiket is alakítja. Egyelőre azonban a Kína által ezen a területen elért sikerek Moszkva számára még messze elérhetetlenek.
Különösen riasztó a jelenlegi politika szigorúságát és rendkívüli jellegét legitimálni hivatott történelemhamisítás: a sztálinizmus áldozatai rehabilitációjának hivatalos eltörlése és az állami politikai elnyomás emlékezete kereteinek felülvizsgálata. Mindez normalizálja a politikai nyomást. A hatóságok „nevelik” a társadalmat, és egyre kevesebb eszközzel igyekeznek elérni a „minta-viselkedést”.
Oroszország lehetséges jövője
A Kreml bizony aggódik a rezsim stabilitása miatt, ha a háború véget ér és Oroszország vezetője esetleg távozni kényszerül. A Putyin utáni Oroszország forgatókönyveit nemcsak a száműzetésben élő ellenzék, hanem a háborús elit tagjai is megvitatják, akik meg akarják őrizni pozícióikat. Ezt a jövőt nemcsak biztosítani kell, hanem meg is kell védeni a versengő elképzelésektől – különösen azoktól, amelyek Oroszország határain kívül alakulnak ki.
A háború, mint mozgósító erő eltűnésével a rezsim legitimitása megrendül. Ezért már most büntetéssel fenyeget, hogy meghatározza a megengedett beszéd és viselkedés határait.
A régóta koptatott témákat – mint az „oroszgyűlölet”, a „külföldi ügynökök”, valamint a nemi és vallási identitás jelzői – a Kreml ismét a középpontba állítja. De a mozgósító erejük már nem a régi.
Taktikai szempontból észszerűen feltételezhető, hogy az elnyomó politika következő célpontja az Oroszország jövőjéről alkotott alternatív elképzelések és az azok támogatói elleni küzdelem lesz. Bizonyos tervek szinte biztosan arra késztetik majd a Kremlt, hogy minél hamarabb semlegesítse őket.
Az ellenzéki útitervek például gyakran szorgalmazzák az ország elnyomó intézményeinek (az FSzB, a belügyminisztérium szélsőségesek elleni egységei, a Roszkomnadzor) felszámolását, a felelősségvállalást az agressziós bűnökért, valamint egy olyan politikai keret gyors létrehozását, amely lehetetlenné tenné a hatalom újbóli megragadását.
A Kreml-ellenes reformjavaslatok többségének jellemzője a „nulla óra” elképzelés, vagyis egy hirtelen, válság által kiváltott fordulópont, amely után az ország új szabályok szerint élne.
A hatalomváltást, a rezsim összeomlását vagy drámai külpolitikai döntéseket magában foglaló forgatókönyvekben egyes reformpártiak azt javasolják, hogy a lehető leggyorsabban lépjenek fel az új szabályok „bevezetése” érdekében, és építsenek megbízható gátat az autokrácia vagy a revansizmus visszatérése ellen.
De a társadalmat meggyőzni egy új út szükségességéről időt és erőfeszítést, bármilyen reform végrehajtása pedig legitimitást igényel. Ezért Oroszország szabad erőinek – tudósok, aktivisták, politikusok, művészek – aktívabban kell dolgozniuk a jövőről alkotott elképzeléseiken, és azokat az orosz közvélemény elé kell tárniuk. A Kreml már készen áll arra, hogy megragadja a kezdeményezést, és elfoglalja azt a teret, ahol egy alternatíva alakulhat ki.
Oroszország elitjének második és harmadik vonala reméli, hogy túlélik jelenlegi főnökeiket, és evolúció, nem pedig forradalom révén emelkednek a csúcsra.
Ha a jelenlegi rezsim stabil marad, és katasztrófa nélkül lép be a háború utáni fázisba, új vezetői nem lesznek kénytelenek sok időt tölteni azzal, hogy a nyilvánosság előtt magyarázzák az esetleges új programokat.
Addigra már rendelkezni fognak egy politikailag „oktatott” és „kiképzett” népességgel, amely hozzászokott az engedelmeskedéshez, a valódi választás nélküli döntésekhez és a felülről meghatározott napirendhez. Ezzel az alapokkal pedig bármit megadhatnak a társadalomnak, amit csak akarnak.
