1p
Biztosra jósolták a magyar jegybank keddi újabb kamatemelését londoni felzárkózó piaci elemzők. Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak körében ugyanakkor az nem volt konszenzusos előrejelzés, hogy az MNB ismét fél százalékponttal emeli alapkamatát; több londoni szakértő is azon a véleményen volt, hogy megvan az esély egy kisebb mértékű szigorításra.

JP Morgan

A JP Morgan szerint az MNB várhatóan addig folytatja a monetáris szigorítást, amíg a forint be nem áll egy erősebb - tartósan 300 forint alatti - árfolyamszintre, és amíg a felfelé ható inflációs kockázatok nem enyhülnek. A ház elemzői közölték: alapeseti forgatókönyvük az, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa kedden újabb 0,5 százalékponttal emeli alapkamatát, de a cég szerint az esélyek "a kisebb emelés felé hajlanak".

A JP Morgan elemzői mindenesetre azzal számolnak, hogy a voksok - a decemberi kamatdöntéshez hasonlóan - megoszlanak a 0,25 és a 0,50 százalékpontos emelés között. A cég londoni szakértői szerint a további kamatemelések időzítésének és ütemének szempontjából az IMF/EU-tárgyalásokon elért haladás lesz a kulcstényező. A JP Morgan alapeseti prognózisa szerint az MNB alapkamata márciusban 8 százalékon tetőzik, és 2012 végéig 6 százalékra süllyed vissza, feltételezve, hogy az idei második negyedévben létrejön az IMF/EU-megállapodás egy készenléti csomagról.

Barclays

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital elemzői egyértelműen csak 0,25 százalékpontos kamatemelést jósoltak keddre, kiemelve prognózisukban, hogy az MNB monetáris tanácsa az előző havi emelés után még a szünet lehetőségét is felvetette arra az esetre, ha a piaci kondíciók nem romlanak. A Barclays Capital londoni közgazdászai ezzel kapcsolatban felidézték, hogy a tizenkét havi infláció decemberben 4,1 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 4,3 százalékról. Igaz, a ház szerint az inflációs ütem az idei első negyedévben valószínűleg gyorsulni fog az áfa-emelés miatt.

Goldman Sachs

A Goldman Sachs szakértői ugyanakkor fél százalékpontos kamatemelést várnak a keddi monetáris tanácsi ülésen, kiemelve, hogy ez még el is marad a piacon beárazott mértéktől, a piaci árazások a GS kimutatása szerint ugyanis inkább 0,75 százalékpontos emelési várakozásra utalnak. A Goldman Sachs londoni elemzői hangsúlyozták azt a véleményüket, hogy az előző monetáris tanácsi ülés óta "valamelyest enyhültek" a magyarországi pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggályok. Különösen a piaci hozzáférés "azonnali elvesztésének" kockázata csökkent, így csökkentek a kötvényhozamok is, amelyek január első hetében még 11 százalék közelében jártak, és erősödött a forint is.

A ház elemzői szerint mindez annak az eredménye, hogy a kormány az IMF/EU-tárgyalások folytatása végett békülékenyebb hangvételt vett fel, és "bizonyos mértékben" javult a kormány és az MNB közötti viszony is. Mindemellett a kormány készsége az EU által vitatott számos törvényváltoztatás felülvizsgálatára javította annak esélyeit, az idei első negyedévben megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a valutaalappal és az EU-val - vélekedtek a Goldman Sachs elemzői.

A Goldman szerint azonban az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások a finanszírozási megállapodásról és annak feltételrendszeréről valószínűleg nehéznek bizonyulnak majd, és ez ismét nyomást gyakorolhat a forintra és a helyi kötvénypiacra. Emellett az, hogy a Fitch Ratings januári osztályzatrontása nyomán mindhárom hitelminősítőnél befektetésre nem ajánlott szinten van a magyar adósosztályzat, valamint az erős függés a külföldi tőkebeáramlástól még kiszolgáltatottabbá teszi Magyarországot a befektetői hangulat és az euróövezeti helyzet változásainak.

Mindezek alapján a Goldman Sachs londoni elemzői arra számítanak, hogy a monetáris tanács kedden újabb 0,50 százalékpontos emelésről dönt a tőkemenekítés kockázatának csökkentése és a forint erősítése érdekében. A GS szakértői szerint még a fél százalékpontos kamatemelés is "kompromisszumos" döntés lenne, tekintettel a piacon árazott emelési várakozásokra. A ház elemzői is elismerték ugyanakkor, hogy prognózisukat "jelentős kockázat" terheli, mivel ők is látják a lehetőségét egy kisebb mértékű szigorításnak, abban az esetben, ha a monetáris tanács derűlátóbb módon ítéli meg az IMF/EU-tárgyalások esélyeit.

A Goldman Sachs szakértői közölték: alapesetben a későbbiekben még 2,00 százalékpontnyi MNB-kamatemelést várnak, de szerintük ez a prognózis is "nagyon bizonytalan", mivel "nagyon bizonytalan" az is, hogy az IMF/EU-tárgyalások milyen sebességgel haladnak majd. A GS szerint ha a tárgyalásokat sikerül gyorsan lezárni, akkor már nem kellene további kamatemeléseket végrehajtani, de patthelyzet kialakulása esetén nagymértékű "vészkamatemelés" válhat szükségessé a forint támogatása érdekében.

HSBC

Az HSBC bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzőinek véleménye szerint ugyanakkor egyelőre elhárította a vészkamatemelés - vagyis a ház meghatározása alapján a két kamatdöntő ülés közötti, 1,00 százalékpontnál nagyobb emelés - szükségességét már az is, hogy a kormány ismét tárgyalásokba bocsátkozott a valutaalappal és az EU-val. Az HSBC elemzői keddre "nagyon valószínűnek" nevezték a 0,50 százalékpontos újabb kamatemelést, de fenntartották azt az előrejelzésüket is, hogy 2012 végére 6,5 százalékig süllyed vissza az MNB alapkamata.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG