6p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A Duna Takarék Bank és a Polgári Bank megvásárlásáról már folynak a tárgyalások - értesültünk megbízható forrásból. Információnkat sem a Takarékbank, sem az egyik kiszemelt pénzintézet nem erősítette meg, de nem is cáfolta, érdeklődésünkre egységesen annyit közöltek, most mással vannak elfoglalva.

Nem áll meg a Takarékbank terjeszkedése. A 2013 őszén indult integráció keretében tavaly novemberre már magába applikálta az ország több mint 120 takarékszövetkezetét, majd az idén májusban bejelentette – amelynek valószínűségét elsőként lapunk írta meg –, hogy egyesül a Budapest Bankkal (BB) és az MKB Bankkal. Ez utóbbi, vélhetően több évig tartó fúziós folyamat levezénylésére a három hitelintézet létrehozott egy céget, a Magyar Bankholding Zrt.-t, amelynek élére Vida József került. Alelnöknek pedig szeptember 1-jével egy igazi nagyágyút igazoltak a bankszektorból, méghozzá a nagy versenytárs OTP-től, az annak vezérigazgató-helyettesi posztjáról július 20-án távozott Barna Zsoltot. (Arról, hogyan kerülhetett a leendő legfőbb konkurenséhez, ráadásul ily rövid idő alatt, ebben a cikkben írtunk.)

A Takarékbank, az MKB és a BB összesen csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan, a hazai bankfiókhálózat közel felét. Így hárman több mint 920 fiókot működtetnek, az együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, amivel messze az ország második legnagyobb bankcsoportjává válhatnak. 

S ezek a számok tovább hízhatnak. Lapunk megbízható forrásból származó értesülései szerint ugyanis a Takarékbank tárgyalásokat kezdett két további hazai hitelintézet, a Duna Takarék Bank és a Polgári Bank megvásárlásáról.

Értesülésünkkel természetesen megkerestük a Takarékbankot, amely információnkat nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Mint írták: "A Takarék Csoport jelenleg a Magyar Bankholdinggal kapcsolatos feladatokra koncentrál." Kísértetiesen hasonló kicsengésű választ kaptunk a Duna Takarék Bank elnök-ügyvezetőjétől (ami arra utal, mintha a két fél egyeztetett volna, vagyis szorosabb kapcsolatban állhatnak egymással). Eszerint: „Megkeresését megköszönve szeretném tájékoztatni, bankunk a jelenlegi helyzetben minden erejével azon van, hogy ügyfeleit ebben a járványos időszakban is az eddig megszokott színvonalon legyen képes kiszolgálni” - szól Illés Zoltán Pál levele.

A portékák

A Duna Takarék Bank ezen a néven 2013. október 1-jétől működik, valójában azonban jóval régebbi keletű. Jogelődjét, egy takarékszövetkezetet 1960-ban a Győr-Sopron-Moson megyében lévő Halásziban alapították. Amely aztán 2008-ban egyesült az esztergomi takarékkal, létrehozva a Duna Takarékszövetkezetet, ez alakult át 2013-ban bankká.

A Duna Takarék négy megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest), 17 fiókban végzi tevékenységét. Honlapja szerint meghatározó ügyfélköre a lakosság, de több ezer kis- és középvállalkozással is üzleti kapcsolatban állnak (ez a fő fókusza a majdani megabankot alkotó trióból a BB-nek). 

A Polgári Bank nem sokkal a Duna Takarék után, 2013. december 31-én lett kereskedelmi bank. Neki is van jogelődje, az 1972-ben alakult Polgári Takarékszövetkezet. Jelenleg öt megyében (Pest, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) és Budapesten rendelkezik összesen 22 fiókkal. Ügyfélkörében – a nagyvállalati szektor kivételével – minden réteg megtalálható. Elsősorban a lakosság, a kis- és középvállalkozások bankja, de jelentős szereppel bír az önkormányzati, alapítványi, egyházi és egyesületi számlák vezetése terén és a vidék finanszírozásában is.

A Takarékbank által kiszemelt két hitelintézet közül a Duna Takarék a nagyobb. Mérlegfőösszege 2019-ben közel 87,5 milliárd forintot tett ki, eredménye azonban több mint 200 milliós veszteséget mutatott. A Polgári Bank pedig a 2019-es évet közel 40 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett 62 millió forintos nyereséggel zárta. Ezzel együtt magyarországi viszonylatban valóban két kisbankról van szó. A tavalyi mérlegfőösszegük alapján a laptársunk által elkészített 28-as rangsorban a Duna Takarék Bank a 26., míg a Polgári Bank az utolsó helyet foglalta el. Az adózott nyereséges toplistán a helyek csaknem felcserélődtek, ott a Polgári Bank a 26., míg a Duna Takarék csak azért nem az utolsó, mert volt még egy hitelintézet, amelynek vesztesége még az övénél is nagyobb volt: érdekes módon ez pont a duó mostani kérője, a Takarékbank. A közel 10 milliárdos mínuszt Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a Piac&Profit tavaly októberi számában megjelent interjújában az átalakítás árával magyarázott.

A mostani tranzakció része lehet annak a Magyar Nemzeti Bank által már évekkel ezelőtt kilátásba helyezett, egyúttal szakmailag indokoltnak tartott úgynevezett konszolidációs folyamatnak, amelynek során a nagyobb bankok felvásárolják a kisebb bankokat, miután utóbbiak méretüknél fogva nem tudnak költséghatékonyan működni. Mint láttuk, a Duna Takarék több mint 200 milliós veszteséget szenvedett el 2019-ben, egy olyan évben, amelyet a bankrendszer egésze rekordnyereséggel zárt. 

Ne feledjük ugyanakkor, hogy két olyan bankról van szó, amelyek kimaradtak a takarékszövetkezeti integrációból, így azt is lehet mondani, hogy tulajdonképpen most nem történik más, mint hogy összenő, ami összetartozik.

A vételárról, vagyis, hogy milyen mélyen kell a Takarékbanknak a „zsebébe” nyúlnia, nincs információnk. Legfeljebb az nyújthat némi fogódzót, hogy egy tranzakciónál a megvásárolni kívánt cég saját tőkéjének nagyságát is figyelembe veszik. Ez 2019 végén a Duna Takarék esetében közel 4,3 milliárd, míg a Polgári Bank esetében 3,2 milliárd volt. 

Az ügylet nem javítaná, igaz, nem is rontaná Orbán Viktor azon elvárásának teljesülését, miszerint a bankrendszeren belüli magyar nemzeti tulajdon aránya legalább 50 százalék legyen. Mind a vevőjelölt Takarékbank, mind a két, általa megvásárolni kívánt hitelintézet ugyanis száz százalékban magyar tulajdonban van. Ráadásul ahogy arra már a korábbi cikkünkben rámutattunk, az említett arány már amúgy is bőven 50 százalék felett van, mi több, súrolja a 90 százalékot – nem utolsósorban a jól megválasztott viszonyítási alapnak köszönhetően. Amely nem azon az alapon minősít egy bankot nemzeti tulajdonban lévőnek, hogy a részvényei hány százalékát birtokolják magyarok, hanem az alapján, hogy ki irányítja a bankot. Így az egyaránt száz (CIB, Raiffeisen, UniCredit), illetve 70 százalékos (Erste) külföldi tulajdonban lévő hitelintézetek is – magyar vezetőik okán – nemzeti tulajdonúnak minősülnek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
Pénzügyi szektor Többnyire nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 19:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,88 dollárral (4,41 százalékkal), 84,05 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Vegyesen alakult hétfő estére a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:41
Kisebb volatilitástól eltekintve mérsékelt erősödés látszik a forint piacán.
Pénzügyi szektor Kedvező nemzetközi hangulatban történelmi csúcsra menetelt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:25
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor Elindul a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 16:10
Fejlesztenék a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét. 
Pénzügyi szektor Újabb piacokat keres Albániában a 4iG, ezért járt Jászai Gellért Tiranában
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 20:17
A telekommunikáció után az energiapiacon is lát lehetőségeket a cégcsoport. 
Pénzügyi szektor Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:35
A Brent olajfajta hordónkénti ára 94 centtel (1,09 százalékkal), 87,15 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Jó és rossz nap is volt a mai forint számára
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:19
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 363,56 forintról 362,52 forintra csökkent estére.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 18:51
Nagyon jó hangulatban telt a kereskedés a BÉT-en.
Pénzügyi szektor Rekordösszegű számlát nyújtott be a magyar állam az Erstének
Herman Bernadett | 2026. július 30. 12:56
Jelentős növekedést ért el az Erste Csoport 2026 első félévében, miután a nemrég megvásárolt lengyel leánybank számai is megjelentek a mérlegben. Bár a megugró hitelállomány miatt a menedzsment megemelte az éves célszámokat, az állami elvonások komoly terhet jelentenek a bankcsoportnak. A régiós kormányok közül a magyar állam nyújtotta be a legnagyobb számlát: a kivetett adó egyetlen év alatt csaknem a kétszeresére nőtt, és a teljes régiós elvonás közel felét tette ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG