2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet devizahiteleinek egyoldalú módosításai.

Pénteken tárgyalta a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban. A bíróság péntek délután már ítéletet is hozott az ügyben: a takarékszövetkezet elbukta a pert.

A takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, a bíróság azonban ezzel nem értett egyet. Az ítélet indoklásában az hangzott el, hogy az ügyben nem indokolt az Ab-hoz fordulni, mert nem sérültek az alkotmányos jogok.

Korlátozták a bizonyítékok benyújtását?

Az állam képviselője a kereset elutasítását kérte, a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet képviselője szerint ugyanakkor brutálisan korlátozzák a bizonyítékok benyújtásának lehetőségét - írja a hvg.hu.

A hvg.hu tudósítása szerint a bíró figyelembe sem vette a benyújtott szerződések kockázatfeltáró kiegészítéseit, mert a törvény szerint meghatározott pontoknak az általános szerződési feltételekben kell szerepelniük, ennek bizonyítása pedig a pénzintézet feladata. A pénzintézet képviselője erre azonban nem tett kísérletet, hanem a kockázatfeltáró kiegészítésekre hivatkozott, amik azonban a bíró szerint nem képezték a vizsgálat tárgyát. Dr. Komáromi József, a takarékszövetkezet képviselője nem jó fronton próbálkozott - írják.

Elutasította a Fővárosi Törvényszék a takarékszövetkezet keresetét, és a perköltség megfizetésére kötelezi. Ugyanakkor engedett a takarékszövetkezet perköltség csökkentésére vonatkozó kérésének ezért csak 464 ezer forintot kell fizetnie.

A takarékszövetkezet jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságírók előtt azt mondta, feltehetően nem fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG