Varga Mihály szerint a Budapest Bank (BB) megvásárlása erőteljesebb finanszírozást és jobb hitelezést jelent majd, a nyertesek a lakossági és vállalati ügyfelek lehetnek. A lakossági ügyfélkört talán érdemes leválasztani, tekintve, hogy a jegybank januárban életbe lépő új szabályozása – és például ügyvezető igazgatójának, Nagy Mártonnak több konferencián tett kijelentései – egyértelműsítik, hogy nem preferált cél a lakossági hitelezés komoly mérvű növelése.
Miért éppen ezt a bankot?
Ha viszont a vállalati oldalt nézzük, ott sokadszorra halljuk azon véleményt, mely szerint az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési lendületét fékezte a banki hitelszűke. A kormány szeretné, ha a szektor betöltené a funkcióját, ezért vásárolta meg az eladó pénzintézetet – érvelt a nemzetgazdasági miniszter. Nos, e tekintetben nem biztos, hogy pont a BB-t kellett volna megvásárolnia az államnak – merthogy a bank talán az egyetlen, amely a válságot követő időszakban is folyamatosan tudta növelni kihelyezéseit a vállalati üzletágban köszönhetően annak, hogy a társaság évtizedek óta távol tartja magát a nagyhitelektől, s a kkv-üzletágra alapoz. A bank a 2012-es 404 milliárd forintról 446,5 milliárd forintra tudta növelni kihelyezett vállalati hiteleinek állományát, s bizonyosan az egyetlen hazai társaság, amely 3,5 éve folyamatosan tudja növelni lízingállományát is – ráadásul a bővülés üteme is gyors: a legrosszabb adat a 7 százalékos 2013-as növekedés volt, de idén júniusban már 17 százalékos volt a lízing-növekedés.
Ugyancsak érdekes az érv annak fényében, hogy a BB talán a legtöbb kkv-nak tudta eddig közvetíteni az MNB Növekedési Hitelprogramjának kölcsöneit. Az I. fázisban a bank 44 milliárd forintnyi nhp-hitelt folyósított ki ügyfeleinek, s bár náluk is kétharmados volt a hitelmegújítás aránya, ám az egy ügyfélre eső hitelösszeg jóval a szektor átlaga alatt volt, ami mutatta, hogy itt valóban a kkv-kat támogatja a kölcsön. Az nhp II. fázisában – a társaság korábbi sajtóközleménye szerint – a bank szeptember végéig minden 7. kihelyezett nhp-hitelért „felelős”, szeptember végéig 56,1 milliárd forintnyi nhp-hitelt helyeztek ki, ami messze a bank piaci súlyánál nagyobb, 14 százalékos részarányt jelent.
A hitelezés hiányával van gond?
De persze lehet a nemzetgazdasági miniszter véleményét úgy is értékelni, hogy a bankszektort bírálta azért, mert nem megfelelő módon veszi ki részét a gazdaság fejlődéséből, merthogy nem hitelez. Nos, a bírálat évek óta fennáll, s az ezt hangoztatók továbbra sem akarnak tudomást venni arról, hogy az adatok nem a hitelkínálat szűkösségét, hanem inkább a hitelkereslet visszafogottságát mutatják.
Merthogy a cégek továbbra sem szívesen indítanak beruházásokat. Mindezt alátámasztja, hogy az MNB adatai szerint szeptember végén a vállalatok betétállománya 4923 milliárd forint volt, ami egy év alatt 8,1 százalékos növekedést jelent. Eközben a vállalati hitelállomány 4,3 százalékkal, 6705 milliárd forintra csökkent. Ugyancsak cáfolja a hitelezéssel szembeni berzenkedést a jegybank hitelezési jelentése is, amely azt mutatja, hogy a pénzintézetek 2012 IV. negyedéve óta egyértelműen többet akarnak hitelezni a vállalati oldalon – sőt idén márciustól már az ingatlanszektorba folyósítandó vállalati hitelek terén is magasabb kihelyezést terveznek a bankok. Nagyjából 2012. óta a hitelezési feltételek enyhítése, vagy legalább szinten tartása szerepel a bankok elképzeléseiben – bár azt el kell ismerni, hogy a legutóbbi, most publikált jelentés szerint az elkövetkező 6 hónapban némi szigorítást prognosztizáltak a bankok az elkövetkező 6 hónapra. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kormányzat célkeresztjében lévő mikro- és kisvállalatok esetében számottevő további hitelfeltétel-enyhítést prognosztizáltak a bankok.
De vissza a BB-hez. Az egyik legmeglepőbb vélemény az volt a tegnapi indoklásokban, melyben Varga Mihály azon véleményének adott hangot, hogy a Budapest Bank ugyan jó bank, a kormány nem akar beleszólni, de úgy látják, a bank költségszintje viszonylag magas. Nos sok mindent el lehet mondani a BB-re, de azt hogy túlzottan rossz költségmutatóval működik, azt nem. Míg bankrendszer költség/bevétel mutatója 60 százalék felett van (a magyar tulajdonban lévő Takarékbanké fiókok nélkül is 66,72 százalék volt tavaly), addig a BB mutatója bőven 50 százalék alatt áll. Szóval itt is vannak kérdések.
Mit akar Orbán?
A miniszterelnök ma reggel arról beszélt, hogy a szuverenitás fontos kérdése az, hogy nemzeti kézbe került a hazai bankrendszer többsége. Mint megírtuk BB-vel a 43 részvénytársasági formában működő hazai hitelintézet közül 24 lesz magyar többségi tulajdonban, míg a fióktelepekkel együtt – de a takarékszövetkezeteket továbbra sem számolva – saját tőke arányosan a bankrendszer 3025 milliárdos saját tőke 63,9 százalékát adják a BB-vel együtt a „magyar” bankok.
Orbán Viktor szerint a pénzügyi válság azt mutatta meg, hogy a hitelezés egy pillanat alatt elakadt, mert a külföldi tulajdonosok hazavitték a pénzt Magyarországról, hogy az otthoni bajokat segítsen. Ezt ugyanakkor a jegybank adatai cáfolják. Eszerint ugyanis ugyanis a hazai kereskedelmi bankok nyereségük 73 százalékát forgatták vissza az üzletmenetbe, s maga az MNB is 50 százalékos szintet is elegendőnek tartana a jövőben a jól működő bankrendszerről szóló jelentésében. A bankok közül az öt nagy külföldi bank (CIB, az Erste, a K&H, az MKB és a Raiffeisen Bank) tulajdonosai 2013. év végéig öt év alatt 904,7 milliárd forint tőkeemelést hajtottak végre, a beérkezett összeg közel negyede a fenti időszakban a teljes Magyarországra érkező működőtőkének.
Amit a bankok kivittek, az a likviditás volt, ez azonban döntően annak köszönhető, hogy hazánkban lefagyott a hitelpiac, azaz a bankrendszer nem tudott kinek hitelezni és ezért a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy saját – érts külföldi betétesek pénzéből származó – forrásaiknak új befektetési lehetőséget keresnek máshol.
Ezt a likviditást a hazai kézben lévő bankrendszer vélhetően valóban itthon helyezné ki. A probléma csak az, hogy egyelőre nem látszik, hogy miből is lenne likviditás. Merthogy a bankok betétgyűjtését ma épp az állam akadályozza a legjobban, amikor aránytalan versenyre készíteti a pénzintézeteket a lakossági forrásokért az állampapírokkal, miközben a bankoknak a „közteherviselés” jegyében extra költségeket is ki kellene tudni gazdálkodniuk. Ezek a piaci játékszabályok – hacsak nem dől majd a pálya – a „magyar” tulajdonú bankok lehetőségeit is szűkíteni fogja.
Ráadásul a hazai bankrendszert a magyar tulajdonosok tőkeoldalról sem túlságosan tudják támogatni, márpedig tőke és likviditás nélkül nem igazán lehet mire alapozni a szebb bankjövőt. Az ugyanakkor pozitív, hogy mind a miniszterelnök, mind a nemzetgazdasági miniszter fontosnak tartja azt hangsúlyozni, hogy nem cél a frissen megvett bankok tartós állami tulajdona – merthogy a 2010 környékén még Orbán Viktor beszédeiben még példaként felhozott szlovén példa azt mutatja, hogy nem tenne jót a többségi állami tulajdon. A korábbi bezzegországban, mint ismert közel államcsődöt okozott, hogy az államnak részvénytulajdonának arányában kellett részt vennie a bankszektor konszolidációjában a válság után – ezt nálunk egyetlen állami forint nélkül a külföldi tulajdonosok finanszírozták.
Közel a 390. 
