1p
Gond nélkül sikerült az átállás a bankoknál a 4 órás átutalások rendszerére. Ez azt jelenti, hogy mától a korábbi egy munkanap helyett néhány órán belül teljesülnek a belföldi forintutalások. A hazai szereplők mind elégedettek és kivétel nélkül dicsérték az új rendszert.

Mától a korábbi egy munkanappal szemben legfeljebb négy óra lesz a belföldi, elektronikusan benyújtott forintátutalások teljesítési ideje. A négyórás szabály az átutalások teljesítésének maximális idejét jelenti, hiszen a GIRO Zrt. által üzemeltetett rendszer kétóránként számolja el a bankok által hozzá benyújtott tételeket, így az esetek túlnyomó többségében arra lehet számítani, hogy ennél rövidebb idő alatt teljesülnek az átutalások.

„A napközbeni átutalás rendszerének sikeres indulása mérföldkő a hazai pénzforgalomban” – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A jegybank elnök hozzátette: a ma működésbe lépett új rendszer megvalósítását a Magyar Nemzeti Banknak a közjó érdekében tett kezdeményezése és rendelete indította útjára. Szabályozásra azért volt szükség, mert a fizetési infrastruktúra fejlesztése bonyolult feladat. Egy országos méretű hálózati piacról van szó, ahol egymással versengő szereplőknek kell együttműködniük a fejlesztés során, aminek a végén senki nem jut versenyelőnyhöz, hiszen az új kedvezőbb szolgáltatás mindenki számára egyszerre érhető el.


Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint az elmúlt két évben zajló fejlesztések jelentős kihívások elé állították a hazai pénzforgalmi szolgáltatókat, akik komoly anyagi ráfordítással járultak hozzá egy korszerűbb, ügyféligényeknek jobban megfelelő pénzforgalmi rendszer megteremtéséhez. A többszöri napközi elszámolás révén nagymértékben változik a banki likviditásmenedzselés rendszere – tette hozzá. Az alkalmazásra kerülő uniós SEPA szabvány a korábbinál bővebb adattartalmat tesz lehetővé, jobban kiszolgálva az üzleti szféra igényeit, és gyakorlatilag egy olyan előre hozott beruházásnak tekinthető, amit így már nem kell elvégezni az euro bevezetésekor. Patai elmondta, hogy a bankok 15-20 milliárd forintot fordítottak a fejlesztésre.

Legeza Péter, a GIRO Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Giro Zrt életében is jelentős változást hoz az éjszakai üzemmód mellett a napon belül ötszöri elszámolásra történő áttérés. A kétóránkénti ciklusok fegyelmezett magatartást várnak el a klíringtagoktól és a Giro Zrt-től is. Ugyanakkor a jelentős tartalékidővel rendelkező éjszakai üzemmódhoz képest némileg megnövekvő működési kockázat kezelésére ez a rendszer is úgy lett kialakítva, hogy két egymással párhuzamosan futó rendszer dolgozza fel a tranzakciókat, és probléma esetén bármikor át lehet kapcsolni egyikről a másikra. A tavaly augusztus óta zajló tesztek és az első három ciklus tapasztalatai azt mutatják, hogy a GIRO és a klíringtagok sikeresen felkészültek a napközbeni átutalás működtetésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG