6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A részvénypiacok tétováznak, a Molnak azonban jót tehet szektortársai kedvező eredménye. A forint erősödését a dollár számlájára írják, a földgáz ára pedig gyanúsan az amerikai légkondi-szezon kezdetén indult meg. Óriási gyorsjelentés-dömping érkezett, mitől szakad a bitcoin?

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem nyúlt a kamatokhoz a szerdai ülésén, de ez várható volt. Azután azonban az elnökének beszéde sem vidította fel túlzottan a befektetőket. Bár legalább az idei kamatemelést nem tartotta valószínűnek, szerinte a kamatcsökkentés időpontja is tovább tolódhat. Végül megint mínuszban zártak az amerikai tőzsdeindexek. Európában – a szünnap után – csütörtökön vegyes a kép. A német index csak 0,1, a francia 0,8 százalékkal esik, emelkedés van viszont Londonban és Dél-Európában.

Fontos adatok érkeznek csütörtökön, mint a heti munkanélküliségi kérelmek, a munkaerő termelékenysége és a munkaerőköltségek számai. Majd pénteken a mindig nagy figyelemmel kísért áprilisi foglalkoztatási jelentés következik. A gyorsjelentési szezon is folytatódik, például a Moderna, az Apple, az Amgen, a Coinbase és a DraftKings mérlegeivel.

Az S&P 500-at egyelőre megfogta az 5000 pontos szint. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az S&P 500-at egyelőre megfogta az 5000 pontos szint. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index nulla körül ingadozik, ami nem rossz teljesítmény egy ilyen környezetben. Az OTP 0,4, a Mol 0,1 százalékkal javít, a Richter 0,5 százalékkal esik. Három százalékkal süllyed az Opus, de ugyanennyivel drágább lett a Duna House.

Végre 390 alatt az euró

Brókercégek a dollár szerdai – Jerome Powell szavai nyomán begyorsuló – gyengülésével magyarázzák, hogy az euró/forint beesett 390 alá. A csütörtök reggeli kereskedésben 389,0 is volt, jelenleg 389,70. Az euró/dollár 1,070-1,075 közé ment, amely pedig áprilisban sokszor 1,06 körül járt.

Árfolyam

Már a 388-390-es támaszzónában mozog az árfolyam. A tartomány alatt a 200 napos mozgóátlag képez meghatározó támaszt, jelenleg 385,90-nél – írta az euró/forintról az Equilor Befektetési Zrt.

Az OMV eredménye a Mol árát is növelheti?

Kedvező képet nyújtott az OMV első negyedéves gyorsjelentése – írja az Erste Befektetési Zrt. energiapiaci elemzője, Pletser Tamás kommentárjában. A vállalat 1,48 milliárd eurós (tisztított, CCS alapú) EBITDA-nyeresége meghaladta a 1,28 milliárd eurós piaci várakozást.

Nem volt véletlen a közel öt százalékos részvényár-emelkedés.

Ami különösen kedvező jel az elemző véleménye alapján, hogy az OMV szerint előremozdulás volt a petrolkémiai területen, ahol az előző negyedévekben még rendkívül alacsonyak voltak az árrések. A cég most sokkal kedvezőbb képet festett a kilátásokról.

A jelentés kedvező hatással bír a régió más cégeire, így a hasonló profillal rendelkező Molra és az Orlenre nézve is. Mindkét vállalat erős a petrolkémiában – tette hozzá.

30 euró a földgáz

Drágul a hollandiai földgáz, az árfolyam csütörtökön egy 4,5 százalékos ugrással átlépte a 30 eurós határt kötésegységenként. A Brent típusú kőolaj 0,9 százalékkal 84,20 dollárra ment fel.  Áprilisban egyébként az európai földgázárfolyam volt már 26 dollár alatt és 34 közelében is.

Amerikai (kékkel) és európai földgázárak. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Amerikai (kékkel) és európai földgázárak. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az áremelkedés így kontinensünkön tehát még nem túl jelentős, de közvetve köze lehet az amerikai gázpiachoz.

Elkezdődött a texasi légkondi-szezon

A májustól augusztusig tartó négy hónapos időszak ugyanis az USA jelentős részében az energiatermelés és -kereslet csúcspontját jelenti a légkondicionálási szezon miatt. Például Texas államban, ahol az év legmelegebb időszakában az átlaghőmérséklet 32 Celsius-fok fölé emelkedhet, magas páratartalom mellett.

Az energiatermelőknek ilyenkor gyakran több mint 30 százalékkal kell növelniük a termelést az év első négy hónapjához képest – írja az Investing.com. Ráadásul ilyenkor a szélerőművek is alig termelnek.

Meddig esik a bitcoin?

Mára mintha megállni látszana a kriptovaluták napok óta tartó esése, a bitcoin 57 800 dollár (ami plusz egy százalék 24 óra alatt), az ether pedig 2940 (plusz kettő százalék). Egy hét alatt azonban tíz, illetve hat százalékot veszítettek. Az “alja” körülbelül 56 800, illetve 2860 dollárnál volt eddig a Coingecko szerint.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az esés okairól megoszlanak a vélemények, de biztosan szerepet játszott benne az utóbbi időben erősödő dollár, az amerikai kamatokkal kapcsolatos pesszimizmus és a részvénypiacok süllyedése is. Egy másik ok lehetett, mint sok hasonló esetben, hogy a meginduló esések a tőkeáttételes pozíciók kényszerű zárását okozták. Ami azután további eladásokat, árzuhanásokat generált.

Az ilyen szakadások ijesztőek, de normálisak, a 2015-2017-es bikapiac során például 13, legalább húsz százalékos korrekció történt – emlékeztet a Milkroad.

Gyorsjelentés-dömping meglepetésekkel

Az utóbbi két napban rengeteg fontos gyorsjelentés érkezett az USA-ból és Európából is. Az Equilor gyűjtése szerint:

  • A vártnál magasabban alakult a Raiffeisen nettó kamat, díj- és jutalékbevétele.
  • Nem okozott meglepetést az AMD, esnek a részvényei. A 62 centes részvényenkénti eredmény és az 5,47 milliárd dolláros árbevétel a várakozások szerint alakult.
  • Nagyot nőtt a Qualcomm kínai forgalma az AI-nak (mesterséges intelligenciának) köszönhetően.
  • Gyengébb második negyedévet vár az eBay.
  • Javultak a Pfizer “nem Covid” terápiáinak eladásai, 82 centes részvényenkénti eredménye így jelentősen verte az 52 centes várakozásokat.
  • Közel megtriplázódott az Amazon profitja, 92 centes részvényenkénti eredménye 9 centtel lett jobb a becsléseknél.
  • Rekordszintű keresletet tapasztal a Norwegian Cruise Lines hajótársaság, megemelte profitvárakozásait.
  • Zuhantak a Starbucks részvényei a siralmas eredmények közzététele után.
  • A magas infláció rontotta a Kraft Heinz eredményét.
  • Erős forgalmat tapasztalt a Mastercard, a magasabb kártyaköltségek, az emelkedő hitelköltségek és a tartós infláció ellenére.
  • Jelentősen hízott a Eli Lilly profitja a Zepbound fogyókúrás kezelésnek és a Mounjaro cukorbetegség elleni gyógyszernek köszönhetően.
  • Elmaradt a várakozásoktól a McDonald’s negyedéves eredménye.
  • A Stellantis árbevétele az első negyedévben 12 százalékot csökkent, részben a forgalom csökkenése, részben a kedvezőtlen árfolyamhatások miatt.
  • A 3M 64 év után először vágja vissza az osztalékát.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43280 41700 43450 +3,66% 43280 43300 9 746 914 780 HUF 2026-11-04 12:27:20
MOL 5125 5040 5140 +1,49% 5120 5125 1 633 638 865 HUF 2026-11-04 12:27:26
MTELEKOM 2900 2886 2950 -1,02% 2896 2900 780 421 718 HUF 2026-11-04 12:24:51
RICHTER 13020 12910 13080 +0,15% 13040 13050 681 277 350 HUF 2026-11-04 12:25:01
OPUS 200 194 211 +1,63% 199 204 33 201 901 HUF 2026-11-04 12:19:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG