5p
A múlté a hagyományos brókerházi modell, vége a régi szép időknek. A vagyonkezelés a jelen és a jövő, erre állt rá a Concorde Értékpapír Zrt, amint azt a cég mai évindító sajtóreggelijén elmondták. A világban zajló politikai folyamatokat nem látják veszélyesnek, a hazai makrogazdasági folyamatokat kedvezőnek ítélik.

Régen és ma

Jaksity György, a Concorde értékpapír elnöke elmondta, hogy a cég a 90-es évek elején egy klasszikus angolszász befektetési bank-brókerház modellben indult. Ez volt a sok befektető által visszasírt hőskorszak: rengeteg magyar befektető adott-vett részvényeket (többek között a kárpótlási jegy tulajdonosok is), és 1996-tól a nemzetközi szereplők is felfedezték a volt keleti blokk részvénypiacait, és óriási vásárlásokba kezdtek. A Concorde ebben az időben nagy forgalmat bonyolított, és ez az aranykor nagyjából 15 évig, a válságig tartott.

Akkor egyrészt visszaesett a forgalom, másrészt időközben lecsökkent a tranzakciós jutalékszint (esetenként a tizedére), miközben a költségek megemelkedtek (informatikai fejlesztések, szigorodó felügyeleti előírások, BEVA stb.), így az utóbbi 10 évben stratégiát váltott a cég, és a közvetlen brókercégi, befektetési banki tevékenység jelentősége csökkent, ennek részaránya a korábbi kétharmadról egyharmadra változott. A cég közben a vagyonkezelés, a privátbanki modell irányába mozdult el, és mára ez vált meghatározóvá.

Alapkezelés

Mindeközben a Concorde alapkezelő kiválása miatt új alapkezelőt kellett létesíteni. A Concorde csoport új alapkezelője, az Accorde 2015 vége óta működik, most egy évesek az alapok. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a kezelt vagyon az indulástól számított 3 hónap alatt 50 milliárd forintra emelkedett, ma a 60 milliárdot közelíti.  A legnagyobb az Akkord prémium alap, 27 milliárdos portfólióval. Ez egyúttal a legnyitottabb, legdiverzifikáltabb alapok alapja (18 befektetési alapból áll), amely forintban 3,7, euróban 2,1, dollárban 3,3 százalékos hozamot biztosított az indulástól év végéig tartó 10 hónap alatt.

Az Accorde Selection részvényalap, amely tavaly áprilisban indult, 9 százalékkal zárta az évet, jól meg tudta lovagolni az általános részvénypiaci emelkedést. Az alapkezelő egy román részvényalapot is indított: olcsónak találják a román részvénypiacot, és a Concorde már két éve tőzsdetag Bukarestben, így komoly tapasztalataik vannak a piacon.

Vállatok kezelése, privátbanki üzletág

2015 októberében jött létre a Concorde MB Partners: a magyar piacon a cégeknek teljes körű szolgáltatást nyújt, legyen az cégeladás vagy tőzsdei bevezetés (Duna House). Sok céget adnak el, melyeket a hőskorban, a 90-es években alapítottak, de az akkori vállalkozók már visszavonulnak, és ha örököseik nem viszik tovább a céget, eladják őket.  Ugyanakkor a felvásárlási kereslet is jelentős az ilyen cégek iránt: a Concorde MB Partners tavaly 9 cégeladás sikeres lezárásában működött közre.

Ugyancsak erősen felfutott a privátbanki üzletág: a magyar megtakarítók vagyonának kezelése főleg a tőkepiacon, de emellett a cégeladások, reálgazdasági befektetések kezelése is egyre jelentősebb. Kétfajta ügyfél van, akit kiszolgálnak: az egyik aktívan részt vesz a befektetési munkában, a másik biztonságra vágyik, de nem akar foglalkozni a befektetésekkel, azokat teljesen a szakemberre bízza.

Világpiaci események

A nemzetközi és hazai várható fejleményekről Samu János elemzési vezető beszélt. Véleménye szerint a következő egy évben másfél százalék körüli növekedésre lehet számítani Európában. Ez nem sok, de arra elég, hogy az eurózónát átsegítse a nehézségeken (görög, olasz problémák). Lassan emelkedő hosszú hozamok, visszatérő infláció lesz a jellemző. A politikai kockázatok nem olyan vészesek, mint amilyennek korábban tűntek (európai választások, főleg a francia). A német helyzet már nem tűnik kockázatosnak miután a hagyományos pártok esélyesek az őszi választásokon, és mégiscsak ez a legfontosabb.

Ami Trumpot illeti: nem fél tőle a piac már annyira, hisz egyrészt nem megy át minden a rendszeren, amit az elnök kitalál, másrészt az Obama-féle egészségügyi rendszert sem forgatták fel, és végül az adórendszer sem lesz olyan durva, ami megzavarna mindent. Vagyis Amerika nem lesz kiforgatva a sarkából, így egy kereskedelmi háborús kockázat csökkenőben van.

Hazai helyzet

Itthon az elemző 3-4 százalékos növekedést vár, és ez a jelentős bérnövekedéssel együtt az inflációt helyreállítja egy egészséges szintre, idén év végére 2-2,2 százalékos infláció várható. A költségvetés és a monetáris politika egyaránt kihasználja lehetőségeit a keresletnövelésre. Kamatemelésre még nem számítanak idén, miután még nem mutatnak arra a jelek, hogy elszáll az infláció, bár a magas béremelés hatása előbb-utóbb megjelenhet. A forint árfolyamban inkább erősödést vár a szakember, miután jelentős exporttöbblettel rendelkezünk, nincs nagy külföldi devizakitettségünk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 073 452 290 HUF 2026-11-05 15:10:32
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2890 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 25 807 026 HUF 2026-11-05 15:10:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG