5p

Nagyon jó a hangulat az európai tőzsdéken, számos index ugrása a két százalékot is meghaladja. Budapesten azonban pár nagyon jó nap után egy kis szünet következhet, az OTP és a Richter még tud egy kicsit menni, de a Mol és a Telekom visszahúzó erő. Erdogan török elnök tovább gyengítheti a lírát, Trump a leggazdagabbaknak kedvező adócsökkentése készül, Peking pedig kesztyűs kézzel vág vissza.

Nagyot ugranak ma az európai részvényindexek, a Stoxx 600 index majdnem két százalékkal van feljebb. A német, francia, brit indexek két és két és fél százalék közötti pluszt értek el eddig. Örülhetnek az olasz és spanyol részvényesek is a két és fél százalékos emelkedésnek. Az amerikai határidős mutatók közel egy százalékos pluszban vannak.

Most érkezett a friss német ZEW gazdasági hangulatindex, amely az investing.com szerint 71,5 pont lett. Az előző havi 59,3 és az elemzők által várt 58,0 után ez komoly pozitív meglepetésnek tűnik. Ez az index a szereplők jövőbeli várakozásait méri.

Két magyar papír még tartja magát

Itthon a BUX index múlt héten a jó gyorsjelentésekkel kezdődött jó szériája megakadni látszik. Ma ugyanis csak 0,1 százalékos pluszban van. Az OTP még tudott egy picit feljebb menni, 0,3 százalékkal 10 910 forintra. A Richter is visszafogottan drágul, 0,4 százalékkal. A Mol viszont egy százalékos mínuszban van, és a Magyar Telekom friss menetelése is megakadt, fél százalékkal visszacsúszott 385-re. Az Opus 3,4, a CIG Pannónia 2,5 százalékkal tovább menetel.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint nem sokat változik, 50 fillérrel feljebb, 344,90 forinton áll az euró. A dollár ismét lefelé indult, az euró/dollár 1,1775. Másfél százalékkal esik az arany és a kétezer dolláros szinttel küzd, az ezüst három százalékkal van lejjebb. Emelkedik viszont az olaj, egy százalék körüli mértékben.

Megugrott a magyar infláció

Megérkezett a magyar inflációs adat, ami emelkedést mutat, év/év alapon 3,8 százalék volt. (lásd a grafikont:)

 

 

Veszik a kínaiak az autókat

Az európai optimizmus fő oka azonban az autóiparban keresendő. A brit FTSE 350 Automobiles and Parts index nem kevesebb, mint hat százalékkal ugrott meg ma. A Stoxx 600 Automobiles and Parts pedig 3,2 százalékkal van feljebb. Mindez pedig arra vezethető vissza, hogy Kínából reggel júliusra év/év alapon 16,4 százalékos növekedést jelentettek az autóeladásokban.

Ráadásul ez már a negyedik egymást követő hónap, amikor a világ legnagyobb járműpiaca bővül. Úgy látszik, szépen magához tért a piac a koronavírus-karantén után, és ez az európai autógyárakra is jó hatással lehet .

 

 

Emellett a Hello Fresh német élelmiszer-házhozszállító cég is javította a hangulatot, éves terveinek megemelése miatt 5,6 százalékkal ugrott meg a részvénye. A befektetők ezen kívül remélik, hogy az amerikai-kínai feszültség nem terjed át ismét a kereskedelem területére. valamint abban is bíznak, hogy végre sikerül a következő amerikai gazdaság mentőcsomagot tető alá hozni – írta a Reuters.com.

Úgy kezdődött, hogy visszaütött

Úgy tűnik, Peking egyensúlyoz aközött, hogy keménynek látsszon az USA-val szemben, mégse váltson ki újabb megtorló akciókat Donald Trump elnök részéről – írja a Bloomberg.com. Ennek jegyében most a drága brazil szójababot lecseréli a korábbi megállapodásoknak megfelelően amerikai beszerzési forrásokra. Közben azonban 11 amerikai tisztségviselőt szankciókkal sújt, válaszként arra , hogy Amerika is szankcionált Hong Kongban tevékenykedő kínai vezetőket. A feketelistán azonban nincsenek rajta a Trump-adminisztráció vezetői.

Török líra
Török líra

Erdogan unortodoxkodik

Továbbra is történelmi csúcs közelében jár a török líra árfolyama, 8,6 körül, miközben a pár nappal ezelőtti rekord 8,726 volt. Az euró egy év alatt 40 százalékkal értékelődött fel a lírához képest. Erdogan török elnök csak rontott a helyzeten, amikor azt találta mondani, hogy további kamatvágásokat szeretne. Pedig a devizák leértékelődése ellen inkább kamatemeléssel szoktak harcolni. Ő továbbra is hisz benne, hogy a magas inflációt a magas kamat okozza.

Erdogan ezt már eljátszotta pár évvel ezelőtt, amikor a magas infláció és a líra leértékelődése ellenére folyton alacsonyabb kamatok mellett kardoskodott. Unortodox nézeteivel csak tovább lökte a lírát a mélybe, míg végül drasztikus kamatemelésre volt szükség a fizetőeszköz stabilizálása érdekében.

Grafikon: EUR/TRY (euró/török líra) (Tradingview.com)
Grafikon: EUR/TRY (euró/török líra) (Tradingview.com)

Keressenek többet a gazdagok?

A jó tőzsdei hangulat egyrészt a csökkenő új koronavírus-esetszámnak és a Trump-féle élénkítéseknek, illetve a várt fiskális csomagnak is köszönhető – véli az Erste Befektetési Zrt. reggeli kommentárja.

Donald Trump amerikai elnök csökkentené a tőkejövedelmek 20 százalékos adóját, ennek örülnek a tőkepiacok. Abban bízik, hogy elősegítené a munkahelyteremtést. Az elnök nem csökkentheti az adót a kongresszus nélkül, viszont hozhat egy rendeletet, amely csökkentené az adóalapot az inflációval, indexálná a tőkebefektetéseket. Így az adó inflációra eső része megszűnne. Ám így a juttatások 86 százalékát magas jövedelmű háztartások, mégpedig a top 1 százalék kapná. Szombaton Trump már elrendelte a társadalombiztosítási járulék befizetési határidejének kitolását az év végéig írták.

Több mint ötmilliárd dollár értékben vásárolt vissza saját részvényeket a negyedévben Warren Buffet cége, a Berkshire Hathaway – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Az üzemi eredmény 10 százalékkal zuhant a negyedévben, és egy közel tízmilliárd dolláros leírást eszközölt a küszködő Precision Castparts miatt. Ennek ellenére a holding csoportszintű profitja 86 százalékkal nőtt. A Berkshire 5,1 milliárd dollár értékben vásárolt vissza saját részvényeket. Az árfolyam 1,48 százalékkal emelkedett a tegnapi kereskedésben.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG