5p
A múlt hét nagy emelkedését pénteken korrekció zárta. A befektetők óvatosabbak lettek, elsősorban a koronavírus gazdasági hatásai miatt. Továbbra is úgy tűnik, hogy a kínai vállalatok egy részének újraindításával kivárnak, ez pedig az amerikai és európai partnereikre is negatív hatással lehet.

Mínuszban fejezték be a hetet az európai piacok, és a Wall Street legfontosabb mutatói is korrigáltak pénteken, a Dow Jones 0,9 százalékot, az S&P 500 index 0,5 százalékot és a Nasdaq Composite is 0,5 százalékot. Hajnalban az ázsiai piacokon folytatódott a lejtmenet, a japán Nikkei mutatója 0,60 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,49 százalékos mínuszban zárt.

Hétfőn reggel a nagy európai piacok visszafogott mínuszokat mutattak, a magyar tőzsde viszont a trenddel szemben mozogva emelkedett. Ez elsősorban a Richter erős teljesítményének köszönhető, hiszen a gyógyszergyártó közel 1,5 százalékos pluszt mutatott a kereskedés első órájában. A Mol 0,6 százalékos pluszban állt, míg az OTP és a Magyar Telekom kisebb mínusszal kezdett. Az első óra nyertese a 4iG volt.
A héten több fontos makrogazdasági adat lesz Magyarországon, de a nemzetközi színtéren sem fogunk unatkozni. Ehhez képest hétfőn még viszonylag kevesebb a friss adat, ám így is számos olyan információ van, amely hatással lesz a piacokra.

1; Továbbra is a koronavírus van a fókuszban
A járvánnyal kapcsolatos információkra kiemelten figyelnek a befektetők, és a hétvége történései nem az optimizmust erősítette. A járvány áldozatainak száma már meghaladja a SARS-vírusét, a hétfő reggeli hírek szerint vasárnap halt meg az eddigi legtöbb ember a betegségben. A kínai hatóságok jelentése szerint a fertőzöttek száma 40 ezerre tehető. A járvány gócpontjában, Hupej tartományban továbbra is teljesen áll az élet, a gyárakat bizonytalan ideig zárva tartják, de például a holdújév miatti iskolai szünetet is meghosszabbították március 1-ig.
Számos más nagyvárosban is a gyárak működése szünetel, ami több iparágban is belátható időn belül ellátási gondokat okozhat. Viszont például a legnagyobb iPhone összeszerelő üzemben a hatóságok nem tiltják a gyártás újrakezdését. Igaz, a Foxconn közlése szerint nagyon komoly egészségügyi intézkedéseket fognak bevezetni az üzemben. (A bezárás hatásairól korábban írtunk, a cikket itt olvashatja el.)

2; Vágtat a kínai infláció
Csaknem kilencéves csúcsra szökött fel az infláció Kínában januárban a holdújévi ünnep miatt megnőtt kereslet, valamint az országot sújtó koronavírus-járvány hatására. Az év első hónapjában 5,4 százalék volt az éves infláció, míg decemberben 4,5 százalékot tett ki, ezzel csaknem kilencéves csúcsot ért el, ugyanis 2011 októbere óta nem nőtt ekkora mértékben a fogyasztói árindex. Elemzők 4,9 százalékos drágulást vártak januárra. A kínai statisztikai hivatal hétfői közleménye szerint a legnagyobb mértékű, 20,6 százalékos drágulás az élelmiszerek árában volt megfigyelhető januárban az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszerek árát elsősorban az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis járvány, illetve a holdújévi ünnep kapcsán megnőtt kereslet miatt a disznóhús egekbe szökő ára húzta felfelé. A statisztikai hivatal számítása szerint a disznóhús árának nagy mértékű, 116 százalékos emelkedése 2,76 százalékponttal húzta felfelé a teljes fogyasztói árindexet.

3; A korábban tervezetnél nagyobb leépítés jön a Daimlernél
A Mercedesek gyártója tavaly novemberben azt közölte, hogy 2022 végéig legalább 10 ezer munkahelyet fog megszüntetni, így nagyjából 1,4 milliárd euróval tudják csökkenti a személyi költségeket. A Handelsblatt újság szerint a vállalat ennél jóval nagyobb, 15 ezer fős leépítésre lehet számítani. A háttérben két fontos ok áll, egyrészt a kínai piacon tapasztalható forgalomcsökkenés negatívan hat a társaságra, másrészt, elektromos hajtáslánc-technológiához való alkalmazkodás sem zökkenőmentes a vállalatnál.

4; Megkaphatja az EU-s támogatást a Tesla
A múlt héten elképesztően hektikusan mozgott a Tesla árfolyama, amely a hét elején két napon is 20-20 százalékkal erősödött, majd volt olyan nap, amikor ilyen mértékben esett vissza. A megnyugvást hozó utolsó napokban is 3-5 százalékos mozgásokat produkált. Vélhetőleg a spekulánsok örülhetnek annak az új hírnek, amely szerint támogatást kaphat a vállalat az EU-tól. Mint ismert a Berlintől 35 kilométerre, Grunheide mellett építik meg első európai gigagyárukat. A tervek szerint évente 500 ezer jármű készülhet el az üzemben, 12 ezer fő alkalmazása mellett. Emellett akkumulátorok gyártását és ezzel kapcsolatos kutatást is tervez végezni itt a cég. Elon Musk a beruházásához azonban részesedni szeretne európai uniós támogatásban, melyhez már be is nyújtotta a kérelmét, amivel igencsak megosztotta a német közvéleményt és politikát, tekintve, hogy jelentős konkurenciát jelent a nagy német autógyártóknak, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A német gazdasági miniszter szombaton úgy nyilatkozott, hogy ahhoz, hogy a Tesla megkapja a kért támogatást, több feltételnek is meg kell felelnie, elsősorban kutatás-fejlesztés területén, de amennyiben ezek teljesülnek, akkor természetesen megkapja a kért támogatást.

5; Újabb tendert nyert a 4iG
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) versenyújranyitással megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki - közölte az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A közlemény szerint az Egészséges Budapest projektben résztvevő intézmények részére routerek cseréje volt a közbeszerzési eljárás tárgya. Az eljárás összértéke 754,5 millió forint plusz áfa.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG