5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Pénteken tette közzé második negyedéves számait a Mol, amely a második negyedévben 41,5 milliárdos veszteséget szenvedett el. A vállalat ugyanakkor jelezte, hogy a szabad cash flow továbbra is pozitív volt, ami azt jelenti, hogy a veszteségek ellenére is stabil a működésük. A vállalat a második félévre is kedvezőtlen gazdasági környezettel számol.

Kihívásokkal terhes negyedévet zárt a Mol-csoport, ami a társaság számaiban is tükröződött. A vállalat 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei második negyedévben, ami dollárban számolva 44 százalékos, forintban 38 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest; a féléves tiszta EBITDA 305,2 milliárd forint (975 millió dollár) lett, dollárban 15 százalékkal, forintban 6 százalékkal kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban.

A csoport nettó vesztesége a második negyedévben 41,5 milliárd forint (142 millió dollár) volt, a tavalyi második negyedévi 77,8 milliárd forintos (270 millió dolláros) nyereség után. Az első fél évet 90 milliárd forintos (294 millió dolláros) veszteséggel zárták, szemben a tavalyi hasonló időszak 126,4 milliárd forintos (444 millió dollár) nyereségével.

Közleményében a vállalat jelezte, hogy a Mol-csoport 2020-ra vonatkozó 1,5 milliárd dolláros beruházási iránymutatásán nem változtatnak, ami pozitív egyszerűsített cash flow termelést tesz lehetővé 2020-ban. Pozitívum volt, hogy a vállalatcsoport egyszerűsített szabad cash flow-ja még a kihívások ellenére is pozitív maradt a második negyedévben is, és a féléves szintje csaknem ugyanakkora -356 millió dollár –volt, mint az előző évben. Mindeközben a nem-stratégiai beruházási költségeket jelentősen visszafogták a pandémia és az azt követő gazdasági válság miatt. A Mol-csoport új EBITDA iránymutatást adott 2020-ra, 1,7-1,9 milliárd dollár közötti értékkel, ami a kedvezőtlen külső környezet fennmaradását feltételezi a második félévre is.

A nehézségek ellenére Hernádi Zsolt bizakodó (MTI fotó - Kovács Tamás)
A nehézségek ellenére Hernádi Zsolt bizakodó (MTI fotó - Kovács Tamás)

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató azt hangsúlyozta az eredmények kapcsán, hogy a Molnak eddig ismeretlen kihívásokkal kellett 2020-ban megküzdenie, és arra is figyelnie kellett, hogy megőrizze pénzügyi egyensúlyát és erejét. Értékelése szerint a vállalat eddig sikerrel vette az akadályokat. Kiemelte, hogy munkatársaik egészségesek és biztonságban vannak, piacainkon biztosították ügyfeleik folyamatos ellátását még a válság legnehezebb pillanataiban is. Sőt, ezen körülmények között is sikerült pozitívan tartani egyszerűsített szabad cash flowt. Szerinte mindez kollégáik minőségi munkájának és a vállalat rugalmas üzleti modelljének köszönhető, és ez tovább erősítette azt a meggyőződését, hogy a jövőben is sikerrel fogják venni az akadályokat.

Így teljesítettek a legfontosabb üzletágak

A Mol értékesítési nettó árbevétele 823,9 milliárd forint (2587 millió dollár) volt a második negyedévben, a tavalyi második negyedévi 1341 milliárd forint (4665 millió dollár) után. Az első fél évben nettó 1943,4 milliárd forint (6233 millió dollár) árbevételt értek el, míg tavaly az első hat hónapban 2483,4 forintot (8746 millió dollárt).

Az upstream (kutatás-termelés) üzletág EBITDA-ja 35,5 milliárd forintra (112 millió dollár) csökkent a második negyedévben, és 91,6 milliárd forintra (297 millió dollár) az első fél évben, miután az olaj- és gázárak az egész világon összeomlottak.

A downstream (feldolgozás-kereskedelem) üzletág tiszta EBITDA-ja jelentősen, 36,57 milliárd forintra (110 millió dollárra) csökkent a második negyedévben, miután a finomítói marzsok negatívra fordultak május közepén. A nagyon erős első negyedévet a működést érintő komoly kihívások és példátlan ár- és marzsmozgások követték a második negyedévben. A fél évet tekintve jobbak az eredmények, a tiszta EBIDTA 0,5 százalékkal magasabb a tavalyi eredményhez képest - ismertette a Mol, hozzátéve, hogy a petrolkémia hozzájárulása továbbra is erős volt.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág EBITDA-ja 35,3 milliárd forint (111 millió dollár) lett a második negyedévben, forintban számolva szinten maradt, dollárban számolva 6 százalékkal csökkent, a költséghatékonyságot szolgáló intézkedések szinte teljesen ellensúlyozták a járványhelyzet miatti kieséseket a közlemény szerint. Érdemes kiemelni, hogy ez az üzletág egyre fontosabb szerepet tölt be a társaságnál, hiszen ezúttal az elért eredmény megközelített a két klasszikusan legfontosabb tevékenység az upstream és a downstream számait.

A gázszállítási üzletág EBIDTA-ja a nagy kapacitáslekötés és az alacsonyabb működési költségek eredményeképpen csaknem megduplázódott a tavalyi időszakhoz képest, 14,3 milliárd forint (45 millió dollár) lett a második negyedévben, illetve 36,1 milliárd forint (116 millió dollár) az első fél évben.

Ami a jövőt illeti a stratégiai irányok változatlanok maradnak, ugyanakkor a társaság menedzsmentje szerint a jelenlegi körülmények miatt szükség van a priorítások átgondolására, a pénzügyi keretrendszer újragondolására, a hosszú távú stratégia, valamint a rövid-és középtávú taktikai és pénzügyi terv megújítására. A válságra tekintettel a pénzügyi célok a következő néhány évre vonatkozóan visszavonásra kerültek. Ugyanakkor továbbra is a vállalat legfontosabb célja, hogy újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA pozitív maradjon, így elegendő pénz álljon rendelkezésre ahhoz, hogy a szükséges üzletmenet fenntartsák, valamint az alacsony szén-dioxid kibocsátású világra való áttéréshez szükséges beruházásokat finanszírozni tudják. A Mol azt is hangsúlyozta, hogy mindemelett fenn kívánják tartani erős pénzügyi helyzetet és mérleget.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG