1p
Várható-e az idén Mikulás-rali, vagy év végi rali, és ha igen, mely főbb piacokon? – kérdeztük hazai brókercégek és bankok elemzőit. Van, aki szerint ez már el is kedződött, sokan pedig úgy vélik, hogy minden az amerikai döntéshozóktól függ, attól, hogyan oldják meg a fiskális szakadék problémáját. A magyar piacon senki sem vár nagyobb emelkedést, sőt van, aki szerint esésnek kéne jönnie.

A Buda-Cash Brókerház elemzője, Török Bálint szerint a hazai tőzsdén nem várható év végi rali, nagyon nincsen forgalom, nincs érdeklődés a magyar részvények iránt. Az újabb és újabb megszorító csomagok, adók is ebbe az irányba hatnak. Egy nagyobb külföldi emelkedés azonban esetleg hozzánk is begyűrűzhet kissé.

Tánc a fiskális szakadék szélén

Hagyományos év végi alapkezelői portfólió-átrendezés a fejlett tőzsdéken sem várható, de makrogazdasági fejlemények miatt már lehet tőzsdei emelkedés. Minden attól függ, hogy Amerikában hogyan oldják meg a fiskális szakadék (fiscal cliff) problémáját, meg tudnak-e állapodni a felek. Ez a probléma, ez a kockázat most a világ részvénypiacain szinte mindent felülír.

A fiskális szakadék lényegéről és megoldásának módjáról itt írtunk. >>>>

Ha az amerikai politikusok megegyeznek, és ezzel elkerülik a gazdaság visszaesését, az komoly emelkedést generálhat a részvénypiacokon. Elsősorban olyan ciklikus részvényeknél, mint a technológia, a pénzügyi szektor vagy a feldolgozóipar – mondta a Privátbankárnak Török Bálint. A hadiipar, az egészségügy viszont a kiadáscsökkentés áldozata lehet.

Alulértékeltek a részvénypiacok?

Az Erste Befektetési Zrt. elemzői szerint várható rali, elsősorban a német és amerikai részvénypiaci áremelkedésnek adnának nagyobb valószínűséget. Ugyanis a részvénypiacok historikus összehasonlításban még mindig jócskán alulértékeltek. Persze ehhez a kockázati prémium csökkenése szükséges, amire jó esély van a görög kérdés rendezése és az amerikai „költségvetési szakadék”elkerülése esetén - írják.

 

Mind a két említett esetben jó esélyt látnak a pozitív kimenetelre, hiszen az EMU tagok többször kifejtették pozitív hozzáállásukat a görög kérdéshez (15 milliárd eurós hézag), de a részletek kidolgozása nehézkesen halad. Ráadásul az USA-ban is érdekeltek a felek a megegyezésben. A piaci szereplők is egyre nagyobb esélyt adnak a megegyezésre. Ezek a tényezők pedig csökkenő kockázati prémiumot hoznak, ami lehetőséget ad a részvényárfolyamok emelkedésére.

 

Jól hangzó városi legenda

"A Mikulás-rali inkább tekinthető jól hangzó városi legendának, mintsem statisztikai módszerekkel minden kétséget kizáró módon bizonyítható ténynek. Ezzel együtt ha beszélhetünk 2012-ben Mikulás-raliról, akkor az már elindult a fejlett piacokon” – válaszolta Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője.

Equitas-iroda.

A megelőző napok-hetek esése után kibontakozó pozitív korrekció még eltarthat december elejéig-közepéig, ebből rövid távú, spekulatív ügyletekkel, például az amerikai részvénypiacon részesedhetünk. „De igazán tartós emelkedő trendre és újabb csúcsok meghódítására veszélyes lenne berendezkedni a részvénypiacokon. A magyar tőzsde a kormányzati megszorítások miatt az év végéig várhatóan nem tud ehhez a fellélegzéshez csatlakozni” – mondja Somi.

Mi lesz, ha nem lesz?

Az OTP Bank elemzői szerint idén nagyon érzékeny a szituáció a piacokon. Ők is úgy gondolják, hogy van egy olyan esemény, ami alapvetően befolyásolja a piacokat és időben az újévhez kötődik, ez a fiscal cliff az USA-ban. Ha olyan jelzések, hírek érkeznek, hogy meg tudnak egyezni a változtatásokban a politikusok, akkor nagy rali lehet belőle. Ha pedig nem, akkor a növekvő bizonytalanság rá fogja nyomni a bélyegét az árazásra, és ekkor nem lesz nagy rali.

Ha nem lesz megegyezés, arra a legérzékenyebb piacok az OTP szerint az USA-részvények, az árupiacok, az ázsiai részvények, az EU-részvények és a feltörekvő piacok.

Már itt is van a Mikulás

Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája szerint a Mikulás-rali már tart, részben ennek köszönhető a piacok mostani ereje az Obama újraválasztása utáni esést követően. Emellett a javuló kínai és amerikai makroadatok is segítenek, az utóbbi esetében elsősorban a trendszerű lakáspiaci javulás látványos. „A befektetői alulsúlyozottság és a relatíve olcsó árazás alapján elsősorban az európai részvénypiacokon várunk emelkedést az év végéig. Természetesen a részvények teljesítménye és az általános kockázatvállalási hajlandóság függ az amerikai fiscal cliff-tárgyalások sikerétől, amely kapcsán nem számítunk gyors megállapodásra” – írja az elemző.

Emiatt a következő két hét volatilis lehet, de úgy gondolják, hogy az év vége előtt minimum egy átmeneti megoldással kezelni fogják a politikusok a kérdést. Az idő és a közvélemény-kutatások alapján a lakossági hangulat inkább a republikánusokat szorítja.

Komolyabb esés kellhet Budapesten?

Tovább tart a pénzbeáramlás a fejlődő piaci kötvényalapokba a globális hozamkeresés eredőjeként, így a fejlődő piaci kötvényekben további erősödést várunk – mondja Móró. A hazai részvényeknél viszont nem várnak jelentős vételi erőt, a megemelt adóterhek miatti hangulatromlás nem fog elmúlni, egy komolyabb esés után érkezhetnek csak vevők. A november 30-i MSCI-átsúlyozás miatti esetleges komolyabb Richter-áresést viszont vételre használnák fel.

Az európai kötvénypiacokon a francia-olasz hozamfelárak szűkülését várjuk a konvergáló - és sajnos mindkét ország esetében elég rossz - fundamentumok miatt, ugyanakkor Olaszország a reformok esetében már előrébb tart és a lakossági megtakarítások magas szintje is segít – tette hozzá Móró.

Egy pici jó hír is nagy felpattanást okozhat

Egyesek szerint már megérkezett a Mikulás-rali, míg mások szerint csak a korábbi vészjósló mélypontok éles korrekcióját láthattuk a főbb amerikai és európai indexeknél a héten – írják az Equilor elemzői. Véleményük szerint az európai, illetve az amerikai piacok mozgása még inkább elválhat egymástól a következő időszakban. Európában a mélypontok tartósságára nagyobb az esély a görög, spanyol és immár a francia bizonytalanságok okán.

A tengerentúlon is sok a kérdőjel a "fiscal cliff” miatt, azonban itt a piac már részben elkezdte árazni a későbbiekben esetlegesen bekövetkező pénzügyi armageddont. Az előzőekben említett rali pont annak volt köszönhető, hogy a demokrata és republikánus politikusok közötti első egyeztetéseket sikeresnek értékelték a befektetők. Bármiféle pozitív fordulat, vagy kisebb rossz bekövetkezése esetén komoly felpattanásra lehet számítani a szeptember óta tartó 8-10 százalékos „zakó” (zuhanás) után.

A longosok dörzsölik tenyerüket

A longosok (emelkedésre játszók) dörzsölhették a tenyereiket mostanában – írja az Equilor -, hiszen a bank- és technológiai szektor mellett a nyersanyagok is meglendültek, ami kimondottan a bikapiac jellegzetessége. A legtöbb termék esetében immár ötödik hete csökkentik árupiaci kitettségüket a hedge fundok, így a felpattanásnak nagyobb tere volt, mint a részvénypiacok esetében. „Elsősorban az arany és az olaj piacán nézelődnénk; a kukorica, szójabab, cukor és kávé piacától továbbra is távol maradnánk külső szemlélőként” – írja a brókercég elemzése.

De mikor is van a Mikulás?

Az angolszász kultúrkörben a Mikulás hozza az ajándékokat a Jézuska helyett, náluk tehát klasszikusan a Mikulás-rali a december utolsó hetében megfigyelhető emelkedésre utal – teszik hozzá az Equilor. Ezt a mozgást az a hit táplálja, hogy januárban jelentős tőkebeáramlás van a tőzsdéken az előző évi nyereségek és a karácsonyi költekezési utáni állapotot nyomán.

(Forrás: Zerohedge, Equilor)

Európában viszont alapvetően a december elején esedékes eseményt értik Mikulás alatt a tőkepiaci szereplők, ez azonban csak áttételesen igaz. A kulcskérdés a várakozás és a hit, amely akár már novemberben arra sarkallhatja a befektetőket, hogy vételekkel készüljenek fel a Mikulás-ralira, tehát az egész igazából egy önbeteljesítő jóslat a tőzsdéken.

Nem ördögtől való ötlet

Az Equilor szerint rengeteg a fundamentálisan alulértékelt és „árfolyamügyileg szétvert” részvény a piacokon, amiben a későbbiekben megnőhet a vevői kereslet. Európában elsősorban a bankpapírok, közmű- és telekommunikációs cégek kerültek a befektetők fekete listájára. A bevételek csökkentését ellensúlyozandó kiadáscsökkentések és osztalékvágások hatása azonban a vállalatoknál a közeljövőben meghozhatja a várva várt eredményeket, így nem ördögtől való ötlet a részvények portfólióba történő allokálása a jelenlegi szinteken – tartja az Equilor.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG