5p

Nem jó a részvénypiaci hangulat, pedig tegnap az amerikai Fed elnöke kissé finomított szavain. A forint stabil, nem tud tartósan 380 felett maradni az euró. Az OTP holnap jelent, a Mol ma esik nagyot. A Silvergate amerikai kriptobank csődje már nemcsak a kriptópiacot aggasztja.

A nyugat-európai tőzsdék indexei 0,6-0,8 százalékkal esnek, Olaszországban vagy Svájcban az egy százalékot is eléri a mínusz. A Credit Suisse állapotával kapcsolatban feléledtek a kételyek, a bankrészvény három százalékkal esik. A befektetők emésztik a sűrű hét eseményeit és adatait.

Budapesten ismét némi alulteljesítést látunk, 1,1 százalékkal esik az index, a Mol 2,2 százalékos mínusza húzza le elsősorban. Az OTP és a Richter 0,7, a Telekom 0,3 százalékkal olcsóbb. A bankrészvény tegnap járt tízezer alatt is, ma eddig még megtartotta ez a határ. Holnap érkezik a pénzintézet gyorsjelentése.

Eredmény, hogy nem gyengül a forint?

Az euró/forint most 379 körül jár, bár egy ideig volt 380 felett is. Ez egy forinttal magasabb ugyan a tegnap estinél, de alacsonyabb, mint szerdán nap közben volt. Újabb három százalékkal 41 euróra esett a hollandiai gázár, a dollár kissé süllyed az elmúlt napok erősödése után. Alig mozdul az olaj.

Árfolyam

Nem tudja egyelőre áttörni a 380 forintos szintet az euró árfolyama, de jelentős forinterősödés sem mutatkozik, így leginkább csak oldalazott a forint az euróval szemben – írja a KBC Equitas.

Annak ellenére nem mutatja gyengülés jeleit a forint, hogy az utóbbi napokban egy erős dollár jellemezte a piacokat.

Ma déltől “Kormányinfó”, 12 órától sajtótájékoztatót tartanak.

Mi mozgatja a tőzsdéket?

Kedden nagyot estek a tőzsdék Jerome Powell Fed-elnök nyilatkozata miatt, de a szerdai, második napi meghallgatásán már óvatosabban fogalmazott. Elmondta, hogy a március 22-i kamatdöntés előtt még fontos adatok jönnek (pénteken munkaerőpiaci adat, jövő héten inflációs szám), amelyek befolyásolják, hogy mekkora lesz a kamatemelés.

Erősen kezdődött az év az USA gazdaságában a Fed Beige Book (Bézs Könyv) felmérése alapján. A várakozásoknál alacsonyabb volt a kínai infláció februárban.

Holnap jön az OTP-jelentés

Céláremelés érkezett az OTP-re a negyedéves jelentés előtt – írta az Equilor Befektetési Zrt. A Raiffeisen Bank 10 700 forintról 12 700 forintra emelte a 12 havi célárfolyamát, továbbra is vétel ajánlás mellett. Az OTP pénteken hajnalban teszi közzé negyedik negyedéves eredményeit.

OTP. Fotó: Depositphotos
OTP. Fotó: Depositphotos

Célt ért a Fed üzenete

Az elmúlt hónapokban folyamatosan ellentmondás húzódott a piaci várakozások és a Fed kommunikációja között – írja az Erste Befektetési Zrt.

Bár a Fed folyamatosan olyan üzeneteket küldött, ami alapján nem várható idén a kamatok csökkentése, a piac csak nem akarta ezt elhinni. Eddig.

Február és március során a vártnál erősebb gazdasági adatok hatására folyamatosan emelkedtek a kamatvárakozások. Valamint az elmúlt két napban Jerome Powell két meghallgatásának nyomán is jövő év elejére csúszott át az első kamatcsökkentés árazásának időpontja. Ezzel a piaci árazások összhangba kerültek a Fed iránymutatásával.

Az EKB esetében is kitartóan emelkednek a kamatemelési várakozások, már közel 170 bázispontnyi további emelést áraz a piac, és a várt tetőzés is kitolódott az őszi hónapokra – teszi hozzá a brókercég.

Sok milliárdos bankcsőd az USA-ban

Mára virradóra kiderült, hogy a Silvergate Capital nevű, a kriptovaluta-piac, főleg kriptótőzsdék kiszolgálására szakosodott bank önkéntesen beszünteti működését, miután a tőkekivonási roham egyre nagyobb veszteségeket okozott neki. A “kriptótél” miatt az elmúlt hónapokban dollármilliárdos nagyságrendű betétállomány távozott a bankból, a legfontosabb partnerei szakítottak vele. Sok éve nem volt ekkora bankcsőd az USA-ban, a felszámolási terv azonban tartalmazza a betétek teljes visszafizetését.

A Silvergate Capital árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Silvergate Capital árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A Silvergate részvényei több mint 42 százalékot zuhantak a hivatalos kereskedés után, 4,9 dollárról 2,8-ra. A részvények 2022 első kereskedési napján még 150 dolláron álltak. A bank tavaly nagy veszteségeket szenvedett el az FTX kriptotőzsde csődjén. Ennek nyomán eszközeinek értéke 11,3 milliárd dollárról 6,2 milliárdra zuhant – írja a Yahoo Finance.

A Silvergate nyomja lejjebb a bitcoint

Az utóbbi időben először Jerome Powell beszéde, majd kétszer is a Silvergate Capital “kriptobank” csődjéről érkező rossz hírek nyomták lefelé a kriptók árfolyamát. Ugyanakkor jó hír is akadt, egy bíróság kétségbe vonta a SEC tőzsdefelügyelet döntését, amellyel nem engedélyezte a Grayscales Bitcoin-ETF létrehozását.

A bitcoin és az ether ma is másfél százalék körüli mínuszban van, egy hét alatt pedig nyolc százalék körüli volt az árcsökkenés (21 700, illetve 1530 dollár környékére).

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Már beépült az árakba az eheti feketeleves?

A Holdblog kommentárja szerint

a Silvergate várható csődje, bár valószínűleg nem fogja újabb mélységbe küldeni a kriptopiacot (hiszen a bankroham már 2022 év végén megtörtént), nehezíteni fogja a hagyományos pénzügyi rendszer és a kriptovilág közötti átjárást.

Illetve még inkább eltántorítja a befektetőket, hogy kriptóval szorosan összefüggő vállalatokba fektessenek.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG