5p
A bitcoin és más kriptopénzek körüli világban záporoznak a hírek, hol tönkretesznek valamit, hol viszont fejlesztenek vagy támogatnak. Egyes esetek azonban már kísértetiesen hasonlítanak a 2000 körüli dotkom-buborékhoz, amikor elég volt valamire ráírni, hogy internetes, és szétkapkodták a befektetők, megjelentek a zavarosban halászók.

A bitcoinnal újabban mindig történik valami, hol jó, hol rossz, hol bevezetik egy tőzsdére (sőt már kettőre), hol egy cég támogatja a technológiát, hol viszont hackertámadás történik. Az utóbbi volt ma műsoron, a Youbit koreai tőzsdére törtek be, ráadásul nyolc hónapon belül másodszor. A működését felfüggesztették, a cég csődöt jelentett, a jó hír, hogy az ügyfelek vagyonuk 75 százalékát a jelek szerint visszakaphatják.

Ennek tudják be, hogy a bitcoin árfolyama kedden 4-5 százalékkal esett, este kissé 18 ezer dollár alatt járt. Ez azonban aligha jelenti a mánia végét, legfeljebb átrendeződés folyik: a bitcoin cash tegnap este 12-13 százalékos, az iota nevű feltörekvőben levő kriptopénz 28 százalékos, az ether öt százalékos pluszban volt.

Az abszurd műfajába tartozik, hogy a SEC, az amerikai tőzsdefelügyelet ma felfüggesztette a The Crypto Company (OTCPK:CRCW) nevű részvénytársaság kereskedését január elejéig. A cég nemrég minősítette át magát kriptodeviza-vállalkozásnak, ami üstökösszerű áremelkedést okozott (20-ról 600 dollár környékére), utána viszont a bennfenteseknek fillérekért, mélyen a tőzsdei ár alatt, hét dolláron akartak részvényeladást rendezni.

Ami kripto, az kell

Hogy a cégnek mi köze a digitális fizetőeszközökhöz, nem világos, lehet, hogy semmi, csak ezzel akart ismertséget és árfolyamot csinálni magának. Nemrég állítólag fehérneművel foglalkozott. Ez jól jelzi, hogy a 2000 körüli internetes dotkom-mániához hasonló folyamatok zajlanak, a befektetők mindent megvesznek, amiben a “crypto” szó benne van.

Azért vannak bőven józan figyelmeztető hangok is, még azok körében is, akik egyébként nem feltétlenül tartják a kriptodevizákat az ördögtől valónak. A SeekingAlpha egyik bloggere, Bill Maurer arra figyelmeztet, hogy adjuk el a Bitcoin Investment Trust (OTCQX:GBTC) nevű társaság – egyfajta zárt végű, részvénytársaság-szerű befektetési alap – értékpapírjait. Ennek azonban csak egyik indoka, hogy a bitcoin-láz bármikor elhalhat.

Tíz dollárért végy ötöt

A másik, hogy az alapnak évi két százalékos vagyonkezelési díja van, ez öt év alatt például már tíz százalék. (Megjegyezzük, hogy sok aktívan kezelt befektetési alap is felszámít 1-2 százalékot, bár a passzívan kezelt, részvényindexeket, árupiaci termékeket követő alapok díja rendszerint jóval alacsonyabb, inkább pár ezrelék.)

Az igazán kemény tétel azonban az, hogy az értékpapírok iránti kereslet olyan gyorsan nőtt, hogy a részvény árfolyama majdnem duplája jelenleg az egy részvényre jutó vagyonnak. Az árfolyam 3400 dollár körüli, a vagyon csak 1750, amit nem akárki mond, hanem az alapot üzemeltető Grayscale weboldala (lásd a grafikont). (Az egyébként gyakori, hogy zárt végű alapok, ETF-ek árfolyama eltér a mögöttes eszközértéktől, de az ekkora differencia ritka.) Ki akar tíz dollárt fizetni egy öt dolláros kávéért? – kérdezi a blogger.

Sokszorozódó árfolyamok

A Longfin nevű cég árfolyama, miután bejelentette, hogy a (bitcoint is üzemeltető) blockchain technológiával dolgozó mikrohitel-vállalkozást vásárol fel, öt dollárról 143 dollárra ugrott napok alatt, most is 75 dollár körüli.

A Riot Blockchain cég (RIOT), amelynek részvénye októberben három dollár alatt járt, ma a 40 dollárt kerülgeti. A vállalkozás más kriptodeviza-cégeket igyekszik felvásárolni és bitcoin-bányászattal is foglalkozik.

.com vagy crypto?

A jelek tehát szaporodnak, hogy súlyosbodik a mánia, és esetleg közel a csúcs, amikor az egész kripto-buborék összeomlik, mint a kártyavár, vagy mint a 2000 körüli dotkom-őrület. Akkor bármely cég, amelynek a nevében internet vagy csak “.com” szerepelt, nagy sikerre számíthatott. Ma mintha a kriptodeviza-üzletággal lenne ugyanúgy.

Egy másik SeekingAlpha-blogger, Kyle Spencer ugyanakkor, miután alaposan kielemezte az unásig emlegetett holland tulipánhagyma-mániát és más hasonló eseteket, azzal vigasztal: nem minden befektetési buborék végződött teljes vagyonvesztéssel. Ha jól eltaláljuk, milyen esettel állunk szemben, még jó befektetési döntést is hozhatunk.

Néhányan ezt is túlélhetik

A holland tulipánok értékesebbjei a mánia után pár évvel is értek valamennyit. A dotkom-buborékot pedig néhány mainstream, a tömegigényekre vagy az infrastruktúrára koncentráló társaság szépen túlélte. A Déltengeri Társaságba fektetők viszont elveszítették mindenüket.

Ennek alapján a legismertebb, leglikvidebb kriptopénzeknek talán lesz némi jövőjük, akad némi támasza az árfolyamuknak, főleg, ha bevezetik őket a hagyományos határidős tőzsdékre. Ezek lehetnek a szerző szerint a bitcoin, a ripple, az iota, a dash, a litecoin és az ethereum. Még nagyobb kockázatot azonban az ismeretlenebbek irányába már valószínűleg nem érdemes vállalni – céloz rá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG