4p

Az amerikai igazságügyi minisztérium bűnvádi eljárást indít a Boeing ellen két halálos balesetet okozása miatt, és felkéri a repülőgépgyártót, hogy ismerje el bűnösségét.

Az igazságügyi minisztérium azt tervezi, hogy hétfőn hivatalosan is felkínálja a Boeingnek egy olyan vádalku megkötését, amely pénzbüntetést és egy független ellenőr kiküldését is magában foglalja, aki három éven keresztül ellenőrzi a vállalat biztonsági és megfelelőségi gyakorlatát, közölte vasárnap két, az ügyben jártas személy — jelentette a Reuters. Az igazságügyi minisztérium tisztviselői azt tervezik, hogy a hét végéig adnak időt a Boeingnek, hogy válaszoljon az ajánlatra, amelyből semmit sem engednek – mondták a források. Ha a Boeing nem hajlandó beismerni bűnösségét, az ügyészek azt tervezik, hogy bíróság elé állítják a céget.

Az Alaska Airlines egyik 737 MAX 9-es típusú utasszállító repülőgépének hiányosságai napfényre kerültek
Az Alaska Airlines egyik 737 MAX 9-es típusú utasszállító repülőgépének hiányosságai napfényre kerültek
Fotó: MTI/EPA/NTSB

A Boeing és az igazságügyi minisztérium nem kívánt nyilatkozni.

Az igazságügyi minisztérium úgy döntött, hogy vádat emel a Boeing ellen, miután megállapította, hogy megszegte a 2021-es megállapodást, amely megvédte a 737 MAX repülőgépek halálos balesetei miatti vádemeléstől. A halálos balesetek 2018-ban és 2019-ben történtek, 346 ember halálát okozva.

A Boeing büntetőjogi felelősségre vonása melletti döntés elmélyíti a repülőgépgyártót sújtó, folyamatban lévő válságot, ami további pénzügyi következményeknek és szigorúbb kormányzati felügyeletnek teszi ki a vállalatot.

Kormányzati megrendeléseket veszíthetnek el?

A bűnösség beismerése arra is hatással lehet, hogy a Boeing köthet-e kormányzati szerződéseket, például az Egyesült Államok hadseregével, amelyek bevételeinek jelentős részét teszik ki. A bűncselekmények miatt elítélt cégek kaphatnak felmentést, de továbbra sem világos, hogy az igazságügyi minisztérium által javasolt vádalku milyen mértékben foglalkozik a kérdéssel.

Az igazságügyi minisztérium illetékesei egy vasárnap közölték döntésüket az áldozatok családtagjaival. A javaslat értelmében a Boeingnek be kell ismernie bűnösségét az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatalának a halálos balesetekkel kapcsolatos vitában – közölték a források.

Az igazságügyi minisztérium a Boeinget bűnösségének bevallására január óta ösztönzi, egy kerékprobléma után, amely folyamatos biztonsági és minőségi problémákat tárt fel a repülőgépgyártónál.

Egy panel levált az új Boeing 737 MAX 9 repülőgépről az Alaska Airlines január 5-i járatán, mindössze két nappal azelőtt, hogy lejárt volna az igazságügyi minisztériummal kötött 2021-es halasztott vádemelési megállapodás. A Boeing korábban azt mondta, hogy „betartotta a megállapodás feltételeit", és hivatalosan közölte az ügyészekkel, hogy nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy megsértette a megállapodást.

A tervezett új megállapodás 487,2 millió dolláros pénzbírságot is tartalmaz, amelynek csak a felét kellene a Boeingnek kifizetnie – tették hozzá. Ennek az az oka, hogy az ügyészek jóváírják a társaságnak a Lion Air és az Ethiopian Airlines járatainak halálos baleseteivel kapcsolatos, a korábbi egyezség részeként teljesített kifizetését. A büntetés a törvény által megengedett legmagasabb összeg.

Kártérítést is fizethet a büntetésen felül

A források szerint a Boeing valószínűleg arra is kényszerülhet, hogy a javaslatban foglalt feltételek szerint kártérítést fizessen, amelynek összegét a bíró dönti el. Az ajánlat azt is magában foglalja, hogy a Boeinget három év próbaidőnek vetik alá. A vádalku szerint a Boeing igazgatótanácsának találkoznia kell az áldozatok hozzátartozóival is.

Erin Applebaum, az áldozatok hozzátartozóit képviselő ügyvédek egyike szerint, az áldozatok hozzátartozói haragosak lettek az igazságügyi minisztérium telefonhívásai során, és úgy látták, hogy a javasolt vádalku nem vonja felelősségre a Boeinget a halálos balesetekért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG