8p

A világ politikai és pénzügyi rendszere nagy átalakulás alatt áll, a társadalmakban pedig nagy feszültségek vannak. A biztonságot adó, válságálló befektetések szerepe megnőtt a portfóliókban, de melyeké? Fizikai arany, papírarany vagy digitális arany, azaz bitcoin?

A világ összvagyonának az arany csak kettő százalékát teszi ki, ennek azonban nagy része nem eladó. A megvásárolható (financial) arany aránya csak mintegy 0,3 százalék – mondta Juhász Gergely, a Conclude vezérigazgatója az I. Budapesti Nemesfémkonferencián. Van például olyan arany, amely a templomokban vagy a lakosság ékszereiként, a jegybanki trezorokban évszázadok óta meg sem mozdul.

Mi lenne, ha 26 500 dollárra ugrana az arany ára? Ez jönne ugyanis ki akkor, ha a Bretton Woods-i rendszert visszaállítanák, vagyis a dollár mögé ismét aranyfedezetet tennének. Még ekkor is csak 171 ezer milliárd dollár lenne az aranykészletek értéke, töredéke a részvényeknek, kötvényeknek vagy ingatlanoknak.

Politikai válság, pénzügyi fertőzés

Az utóbbi évtizedekben globálisan a társadalom felső rétegeinek vagyona egyre csak nőtt, az alsóbb rétegek részesedése az összvagyonból pedig folyamatosan csökkent, 35-ről 25 százalékra. Ez hatalmas társadalmi feszültségeket okozhat, sőt már okoz is. Politikai feszültségek sorát látjuk.

Eközben a hagyományos pénzügyi rendszer is folyamatosan szenved. Egy pénzügyi sokk során az összes eszköz hajlamos leértékelődni, miközben az arany rendszerint felértékelődik.

A bizalom erodálódása pénzügyi fertőzéshez vezet.

Toxikus eszközök elképesztő mennyiségben

A világ tőkepiacain keringő 610 ezer milliárd dollárnyi származékos pozíció időzített bomba, “tömegpusztító fegyver”, amely bármikor bedőlhet. Nincs az az elszámolóház a világon, amely a kötelezettségének nagy összeomlás esetén eleget tudna tenni – mondta Juhász Gergely.

Fizikai arany mínusz papírarany = rendszerkockázati prémium.

Kimutatható, hogy amikor minden rendben van, akkor a kétféle arany értéke megegyezik. Amikor válság van, baj van, akkor elválik a kettő árfolyama. Ez is mutatja, mekkora a félelem a tőkepiacon (hasonlóan a VIX index-hez).

Amikor elkapkodták az aranyat

Korábbi válságok esetén, mint a Covid-krízis, volt, hogy kifogyott a fizikai nemesfém. Hatalmas volt a sorban állás érte, ellátási nehézségek támadtak.

A 13 ezer milliárd dollárnyi arany ára elvileg felmehet 170 ezer milliárdra, nem tudjuk a valószínűségét, de nem zárható ki. Az aranyban is lehetséges árfolyamugrás, de csak a fizikai arany jelent igazi biztonságot – tartja a vezérigazgató.

Arany és bitcoin, mindkettőt kell tartani, sőt ethert is, mert ott is sok fejlesztés várható még - mondta.

A bitcoin volatilitása szerinte folyamatosan csökken, lehet, hogy egy idő után el fogja érni az aranyét. Így egyre több értelmes dologra lesz használható.

Az arany öt éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany öt éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Kevés arany megy befektetésekbe

A világon valaha kitermelt összes arany egy futballpályán elhelyezve csak 16 méter magas lenne, vagy elférne egy 22 méterszer 22 méteres kockában. A világon levő arany 25 százaléka újrahasznosított – mondta el Juhász Kristóf cégvezető. A kibányászott arany negyede a központi bankokhoz vándorol. 51 százalék ékszerben, 26 százalék pedig befektetésekben landol.

Az arany az egyik legjobb likviditású eszköz a világon (példádul az euró/dollár és az S&P 500 amerikai részvényindex után).

  • Az S&P 500 index kapitalizációja 38 ezer milliárd dollár körül van,
  • az aranyé 13 ezer milliárd dollár,
  • az Apple-é háromezer milliárd.

Mire jó az aranybefektetés?

Arany azonban nincs is minden portfólióban, sok intézményi befektető alig vagy egyáltalán nem fektet aranyba. Pedig a mérések alapján ha aranyat tesz valaki a portfóliójába, akkor ugyanakkora hozamot alacsonyabb kockázattal (vagy ugyanakkora kockázattal magasabb hozamot) érhet el.

Az arany egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A jegybanki kereslet viszont nő, idén is új mindenkori csúcsot érhet el. Kína, Oroszország, Törökország jellemzően a legnagyobb vevők. A dollár kárára nőhet más eszközök súlya a jegybanki tartalékokban a következő években. Magyarországon és Lengyelországban is hasonló az arany súlya a jegybankok tartalékaiban, és a lengyeleknél bevallott cél, hogy húsz százalékra menjen fel. A piacok arra számítanak, hogy a jegybanki aranykereslet globálisan még sokáig magasan marad.

Az új világrend

Ma már nem mém az új világrend, hanem realitássá vált geopilitikai történet, lásd az USA-Kína szembenállást. De ez egyben pénzügyi szembenállás is, ez látszik abból, ahogyan például a dollár hegemóniájának megtörésével próbálkoznak.

Nem érdemes pánikvásárlóként berontani az aranykereskedőkhöz, inkább vegyünk folyamatosan, például havonta azonos összegekért. Ez a múltban jó hozamot adó stratégia volt – mondta el a szakember.

Ha pedig a Fed elkezdene ismét kamatot csökkenteni, az egyfajta startpisztoly lenne a nemesfémeknek.

Ígéretes az arany kistestvére

A 15 ezer milliárd dolláros teljes nemesfémpiac 88-90 százalékát az arany teszi ki (13 600 milliárd dollárral), az ezüst 1400 milliárd körül van, a többi súlya (platina, palládium, ródium) viszonylag kicsi. Az arany-ezüst hányados durva kilengéseket mutatott a múltban, az aranyért 120 uncia ezüstöt is adtak a Covid idején.

Pedig az ezüstből csak 15-ször van több – tehát olcsó az aranyhoz képest. Lehet ezzel hosszabb távon játszani, átforgatni időnként az egyiket a másikba.

Amíg az arany egy százalékot emelkedik, addig az ezüst 2-3 százalékot – nagyobb a bétája, kisebb a piaca.

Blokkláncon az arany(tanúsítvány)

A DLT technológiát használják a nemesfém-iparág adatainak nyomon követésére az aXedras AG szoftvercég szerint, amely az arany– és nemesfém-iparágra koncentrál, és nyitni próbál a bányászati iparág felé is. (Ez a DLT – elosztott főkönyvi technológia – az alapja a bitcoinnak és más kriptovalutáknak is, amelyekről azonban itt nincs szó.)

Árfolyamok és grafikonok

A “Bullion Integrity Ledger” nyilvántartással “összekötjük és digitalizáljuk a nemesfém-iparágat”, a bányáktól a fogyasztókig. A fizikai termékről digitális adatlap készül, arról pedig digitális tanúsítvány (certificate). Ezekkel a jövőben a hazai aranyvásárlók is találkozhatnak majd.

Mit tanúsít a certifikát?

A feldolgozóipar és a pénzintézetek is érdekeltek abban, hogy a nemesfém származása nyomon követhető legyen, és megfeleljenek a “nemzetközi törvényeknek és szankcióknak”. Nyilvántartják például, hogy az adott aranyrúd hány százaléka származik az egyik bányából, mennyi a másikból, és mennyi az újrafeldolgozott alapanyagok hányada.

Ellenőrzik, nincs-e ugyanaz az aranyrúd kétszer nyilvántartva, mert az hamisítást jelentene. A certifikátjaikon a tulajdonosokat azonban nem tartják nyilván, így azok nem értékpapírok.

Ujjlenyomata van az aranytömböknek

Az Alitheon cég az “optical fingerprinting” (optikai ujjlenyomat-készítés) segítségével sok ezer egyéni tulajdonságot, jellemzőt rögzít a nemesfémtárgyakról, amik azonosítják az adott objektumot.

Az azonosítószám nem elegendő az azonosításhoz – vallják.

A digitális ujjlenyomatokat digitális azonosítókhoz lehet rendelni, például NFT-khez a blokkláncokon – vagy az előzőleg említett digitális certifikátokat. A két termék kiegészíti egymást, a cégek együttműködnek a fejlesztésben.

Hogyan néz ki a török út?

Hogyan néz ki egy devizapiaci bizalmi válság a gyakorlatban? – erről beszélt Çağdaş Küçükemiroğlu, a Metals Focus cég szakértője. Törökországban az arany importja hagyományosan magas szinten van, és nagyságrenddel haladja meg az exportot. (Az utóbbi főleg ékszerek exportját jelenti a Közel-Keletre). Az import 2021-ben és 2022-ben az infláció és a török líra gyengülése miatt nagyot ugrott.

(Pedig az ékszerek és a lakossági nemesfém-befektetési termékek munkaerőköltségére 20 százalékos hozzáadottérték-adó /áfa/ is vonatkozik.)

A török aranykitermelés értéke idén 30 tonna körül alakulhat. A központi bank aranykészlete közel nettó 500 tonna. Az országban 450 tonna, 27 milliárd dollár értékű aranyat őriznek arany letéti számlákon.

Kilőtt az arany, a bitcoin

A török lakossági aranybefektetések értéke az idén csaknem megduplázódott, 170 tonna körülire nőtt, aminek 20 százaléka aranyrúd, a többi aranyérme. Az emberek a legszívesebben az állami pénzverő érméit vásárolják. Nagyobb aranykereslet idején, mint amilyen 2020 közepén volt megfigyelhető, a török belső piacon jelentős felár alakul ki a világpiaci árhoz képest.

Míg a magyar forint két év alatt 16 százalékkal értékelődött le, a török líra mintegy 300 százalékkal. Ezzel párhuzamosan hatalmasat ugrott az arany (600 líra közeléből 1700 lírára) és a bitcoin árfolyama is török lírában kifejezve.

Az arany és a bitcoin ára török lírában. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany és a bitcoin ára török lírában. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A reáleszközök között az ingatlan mellett az aranynak volt meghatározó szerepe a lakossági megtakarítások között, de a bitcoin népszerűsége is növekedett. (Annak ellenére, hogy sokan megégették magukat vele, akik magas áron szálltak be.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17400 17225 17445 +0,78% 17390 17400 2 970 389 920 HUF 2024-02-29 14:33:39
MOL 2910 2900 2930 +0,34% 2904 2910 308 667 610 HUF 2024-02-29 14:35:31
MTELEKOM 829 825 838 -1,19% 829 830 137 909 354 HUF 2024-02-29 14:35:30
RICHTER 9675 9665 9965 -1,48% 9660 9675 1 337 670 205 HUF 2024-02-29 14:36:28
OPUS 419 415 423 -0,24% 0 0 166 360 043 HUF 2024-02-29 09:59:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hungarikum a forint hathavi mélypontja, 59, 60… 63 ezer dollár a bitcoin
Eidenpenz József | 2024. február 29. 12:10
Térségünkben egyedül a forint gyengült nagyot, a piac a keddi kamatdöntést emészti. A Richter jelentésének pozitív a fogadtatása, ez a papír és az OTP húzzák a BUX-ot. Száguld a bitcoin, már csak nyolc százalékra van a történelmi rekordoktól.
Részvény / Deviza / Áru A Raiffeisen Online Broker lett az év részvénykereskedési rendszere
PR | 2024. február 29. 11:54
A mobiltelefonon, asztali számítógépen és tableten is használható Raiffeisen Online Broker szolgáltatás nyerte el a Budapesti Értéktőzsde „Az év hazai részvénykereskedési platformja” díját. Megmutatjuk, mire képes a rendszer!
Részvény / Deviza / Áru Nem tér magához a forint, íme, ennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 07:49
Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan a forint, ki tudja, hol áll meg
Privátbankár.hu | 2024. február 28. 18:34
Egy héttel ezelőtt még 387 forintot kellett adni egy euróért, ma már több mint 393-at.     
Részvény / Deviza / Áru Jó napot zárt a BUX, örülhetnek az OTP- és Richter-részvényesek
Privátbankár.hu | 2024. február 28. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 538,63 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel 66 080,19 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Gyengébb pályára áll a forint? Már 59 ezer dollár a bitcoin
Eidenpenz József | 2024. február 28. 12:20
Az euró masszívan 390 fölé emelkedett az MNB keddi kamatdöntése óta, kitörve az eddigi sávból, a következő ellenállás 395-nél lesz. A BUX-ot az OTP és a Mol húzza. Elég volt a földgázzal való spórolásból? Új két éves csúcson jár a bitcoin, átalakította rendszerét a Binance.
Részvény / Deviza / Áru Két óriási lépés a legális marihuána felé
Eidenpenz József | 2024. február 28. 05:43
Németországban a kannabisz birtoklása és fogyasztása április 1-jétől szinte biztosan legálissá válik, miután a Bundestag elfogadta az erről szóló törvényt. Ám a nagy kannabisz-üzletben reménykedő cégek többségének csalódniuk kellett. Az USA-ban egy hatóság várható intézkedése nyomán kaptak hátszelet az iparág részvényei. Hogyan fektethetünk az ágazatba?
Részvény / Deviza / Áru Földre vitték a forintot Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. február 27. 18:19
Délután óta csak gyengül a hazai fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Minden adott volt, mégis pocsék nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. február 27. 17:59
Nem alakult jól a kereskedés, a vezető papírok közül csak a Magyar Telekom tudott erősödni. 
Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a kamatdöntést
Eidenpenz József | 2024. február 27. 12:44
A forint enyhe erősödéssel várja a kamatdöntést, a BUX index kissé süllyed, korrigált a földgáz. Már megint baj van a Teslákkal, ezúttal Németországban. A bitcoin 56 ezer dollár fölé ért, és az 57 ezer sincs messze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG