4p
Heti átlagban a benzin ára szinte alig mozgott a mediterrán piacon, a gázolaj viszont közel öt százalékkal lett olcsóbb. Emellett a forint árfolyama is nyugton maradt. Ezért érdemes szorítani: vagy minden marad a régiben, vagy kapunk egy szép gázolajár csökkentést.

Csak fúrnak és fúrnak

A Brent spot kőolaj ára a héten 54-57 dollár között változott, heti átlagban közel 1,5 dollárral, 3,5 százalékkal mérséklődött az olajár. Az árak a héten szűk sávban ingadoztak, azonban pénteken közel másfél dollárral mérséklődött a spot Brent ára - írja a GKI a Reuters adatközlése alapján.

A piacot az óvatosság vezette, a kínai gazdasági jelzések az igények lassulását valószínűsítik, az iráni egyezség pedig a piaci kínálat növekedését valószínűsíti. A pénteki nagyobb áresést az amerikai kőolajfúrások számának 21-gyel való emelkedése okozta, azaz a mérséklődő árak és bővülő kínálat mellett a palaolaj-termelők további kínálati bővítés mellett döntöttek. Az adatok szerint valamennyi fúrási régióban növekedett az olajfúrások száma.

Kell az üzemanyag

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga két dollárral emelkedett az előző heti átlaghoz viszonyítva. ezzel a a spot ár közeledett a határidős árhoz. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten kissé növekedett, mivel a WTI ára gyorsabban mérséklődött. Az üzemanyagpiacokon továbbra is erős a kereslet, nagyjából 2 millió tonna üzemanyag áramlik júliusban az amerikai kikötőkbe Európából.

Az európai dízel kínálata tovább erősödött, a tradicionális  szállítók mellett ázsiai és közel-keleti szállítók is megjelentek. A dízel határidős struktúrája kedvez a tárolásnak, mivel a határidős áraknál növekedés ígérkezik. Nem úgy a benzinnél, ott a határidős árak novemberig csökkenést jeleznek. Ez már jele lehet annak, hogy a nyári üzemanyag-csúcs lassan a múltté lesz.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára dollárban a mediterrán piacon a július 20 - július 27-e közötti időszakban 0,3 százalékkal drágult, a másik két piacon - az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon - 1,4-1,1 százalékos volt az árcsökkenés. A motorikus gázolaj  jegyzésára a mediterrán piacon 2,5 százalékkal csökkent, az észak-európai piacokon 2,6-3,0 százalékos volt az árcsökkenés.

A heti folyamatok azt jelzik, hogy az európai benzin-export még nem fordult csökkenésbe, illetve a földközi-tengeri térség piacára egyre több dízel érkezik, így fokozatosan csökkennek az árak. Ezen a héten mindkét üzemanyagfajta követte az olajár pénteki mérséklődését.

Ott gyengült, itt erősödött

A forint árfolyama a július 20 - július 27-i héten 283,5 Ft/dollár körül ingadozott, összességében csak egy hajszálnyit erősödött. A forint árfolyamának az euróhoz viszonyított erősödését az eurónak a dollárhoz viszonyított gyengülése ellentételezte. A hét utolsó két napján a forint gyengült a dollárhoz viszonyítva.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 0,2 százalékos áremelkedést jeleznek a változások, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított árak 1,5-1,0 százalékos mérséklődést mutatnak. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított változások 2,6 százalékos csökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 2,7-3,1 százalékos csökkenést mutatnak az árak forintban mérve. Ezen a héten a forint árfolyam nem befolyásolta az árak alakulását.

Semmi sem indokolja

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében nem indokolnak változtatást, figyelembe véve a pénteki 2 forintos árcsökkentést is. A dízelnél 4 forint körüli volt az árcsökkenés a különböző piacokon, s mivel pénteken már két forinttal csökkent a dízel ára, ezért közel 2 forintos további csökkentést feltételezzük. Így a benzin ára 384 forint/liter körül maradhat, a gázolaj ára várhatóan 361-363 Ft/liter között változhat.

Az elmúlt egy év során a benzin ára 8 a gázolaj ára 14 százalékkal csökkent. Az árváltozások és az időszaki átlagos keresetek emelkedése miatt 8 százalékkal több benzint és 16 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG