2p
A cégközlöny tanúsága szerint a WizzAir Hungary Kft. március 31-től zártkörű részvénytársaságként működik tovább - szúrta ki az mfor.hu. A lap megkereste a társaságot a háttérről, az átalakulást azzal indokolták: a zrt. a megfelelő társasági forma egy Wizz Air méretű vállalat számára. Nem lesznek nyrt., továbbra sem készülnek a budapesti tőzsdére.

Az mfor.hu azt írja: az átalakulásához szükséges vagyonmérleg- és leltár-tervezetek szerint egyébként a 188 ezer eurós jegyzett tőkéjű WizzAir saját tőkéje 2018. szeptember 30-án 1,3 milliárd eurót tett ki, kötelezettségei pedig 515 millió euróra rúgtak, amelyek csaknem teljes egészében rövid lejáratúak voltak.

A jelenleg közel 1100 milliárd forint körüli piaci értékű vállalat eredményeiből 2015 februárjától külső befektetők is részesedhetnek, azóta forognak a WizzAir anyacégének, a Jersey-szigeten bejegyzett Wizz Air Holdingsnak a részvényei a londoni értéktőzsdén.

Évek óta felmerül ugyan, hogy a Budapesti Értéktőzsdén is elérhetők legyenek a fapados cég papírjai, s erről már többször is folytak tárgyalások, ám ez ügyben még nem sikerült előrelépni. S bár első ránézésre a kft-ből zrt.-vé való átalakulásból arra lehetne következtetni, hogy az a nyilvános részvénytársasággá való átalakulást készíti elő, a WizzAir továbbra sem tervezi részvényei bevezetését a BÉT-re – jelentették ki a cégnél az mfor.hu érdeklődésére.

Csalódást okoztak, és ez egyelőre így is marad

2014-ben a WizzAir csalódást okozott Budapesten, amikor bejelentette, hogy kizárólag a londoni tőzsdére vezeti be papírjait - nagyon várták a papírt a hazai parketten is. A tőzsde akkori vezérigazgatója, Katona Zsolt arról beszélt: bízik abban, hogy a diszkont légicég a BÉT-re is visszaszáll majd – ha másképp nem, egy másodlagos listázás keretében. 2014-es cikkünket a témában itt találja >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41970 41860 42330 +0,05% 41920 41970 3 297 340 320 HUF 2026-04-29 15:58:12
MOL 4016 3980 4084 -0,59% 4016 4024 832 616 540 HUF 2026-04-29 15:57:21
MTELEKOM 2500 2490 2506 +0,40% 2494 2498 286 089 946 HUF 2026-04-29 15:58:16
RICHTER 12900 12740 12950 +1,74% 12870 12900 617 277 150 HUF 2026-04-29 15:57:47
OPUS 304 282 307 +4,83% 304 305 122 731 922 HUF 2026-04-29 15:57:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG