4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szinte semmit nem változott csütörtökön a BUX index. A forgalom is elenyésző volt. A nyugati tőzsdék viszont erősödtek. Ez ott sorban már a kilencedik egymást követő kereskedési nap, amikor emelkedni tudtak az indexek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,46 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 50 289,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 16 forinttal, 0,65 százalékkal 2430 forintra csökkent, 690,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,09 százalékkal 16 665 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,05 százalékkal 435 forintra nőtt, forgalma 151,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8735 forintra emelkedett, a részvények forgalma 853,6 millió forintot ért el. A BUMIX 4002,87 ponton zárt csütörtökön, ez 6,09 pontos, 0,15 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Érződött a nyár a pesti tőzsdén (fotó: MTI)
Érződött a nyár a pesti tőzsdén (fotó: MTI)

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta: az OTP csütörtökön közzétett gyorsjelentése kedvezőbb lett a vártnál, de a jelek szerint a befektetők ezt nem igazán értékelték. Ebben szerepet játszhatott egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése, amely szerint év végéig meghosszabbítják az osztalékfizetési moratóriumot a bankoknál. A szakértő ugyanakkor úgy látja, tovább emelkedik majd az OTP-részvények árfolyama, ha a pozitív nemzetközi befektetői hangulat kitart a jövő héten.

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön a bankközi devizapiacon. A forint 0,25 százalékkal erősödött az euróval, 0,17 százalékkal a dollárral és 0,34 százalékkal a svájci frankkal szemben este hat órára a reggel hat órai jegyzéséhez képest. Az eurót a kora reggeli 353,72 forint után 352,82 forinton, a dollárt 301,19 forint után 300,67 forinton, a svájci frankot pedig 326,84 forint után 325,74 forinton jegyezték este hat órakor.

Csütörtök esti jegyzésén a forint nagyjából a hét eleji árfolyamán áll a dollárral szemben, 0,25 százalékkal erősebben az euróval szemben és 0,96 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben. A hónap eleje óta a forint erősödött mindhárom devizával szemben, 1,5 százalék nyereségre tett szert az euróval, 0,3 százalékkal a dollárral és 2,9 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Gyenge kezdés után London kivételével indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az európai gyűjtőindexek emelkedtek, az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,13 és 0,12 százalékkal végeztek magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,48 százalékkal emelkedett. Az európai gyűjtőindexek már sorban a kilencedik kereskedési napot fejezik be nyereséggel, jórészt a negyedéves eredmény-beszámoló szezonban közzétett esetenként meglepően jó vállalati mérlegadatoknak köszönhetően.

Londonban 0,35 százalékkal gyengült zárásra csütörtökön az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,72 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 pedig 0,36 százalék erősödést ért el. A párizsi indexet már csak egy hajszál választja el 6922 ponton 2000 szeptemberében elért rekordjától. Milánóban 0,41 százalékos, Madridban 0,05 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a csütörtöki tőzsdenap.

Az európai kereskedési idő végén mindkét irányadó piaci olajtípus ára 0,45 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, a Brent 71,12 dolláron, a WTI pedig 68,94 dolláron hordónként. Az eurót 0,08 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1728 dolláron, az arany spot ára 0,27 százalékkal áll alacsonyabban unciánként 1746,88 dolláron.

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a DJIA-30 index 0,03 százalékos, az S&P-500 index 0,17 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,36 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést.

A nyitás előtt publikált jelentések ellentétes jelzéseket adtak az árfolyamok alakulásának. A termelői árak a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek júliusban az Egyesült Államokban, ami fokozta a piaci aggodalmakat a monetáris szigorítás tervezettnél korábbi megkezdésével kapcsolatban. Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a harmadik egymást követő héten csökkent az elmúlt héten, ami viszont a javuló foglalkoztatási helyzetről, a gazdasági aktivitás további élénküléséről árulkodik.


 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42670 41700 43450 +2,20% 42660 42670 13 252 894 850 HUF 2026-11-04 14:17:59
MOL 5120 5040 5140 +1,39% 5105 5120 2 066 927 295 HUF 2026-11-04 14:17:42
MTELEKOM 2906 2886 2950 -0,82% 2904 2906 903 550 260 HUF 2026-11-04 14:17:42
RICHTER 13010 12910 13120 +0,08% 13010 13020 1 349 136 560 HUF 2026-11-04 14:17:02
OPUS 205 194 211 +4,17% 202 204 35 517 794 HUF 2026-11-04 13:56:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG