5p

Az Irán elleni izraeli támadás határozta meg a piaci hangulatot péntek délelőtt. Vagyis csökkentek az árfolyamok. Akad azonban olyan előrejelzés, amely távolabbra tekint. 

Péntek 13-a rosszul indult a pénz- és tőkepiacokon, miután Izrael katonai csapást intézett Irán ellen, hogy megelőzze a perzsa állam atombombájának létrehozását – derült ki a Reuters jelentéséből. Az amerikai határidős indexek hanyatlottak, így tettek az ázsiai és az európai mutatók is magyar idő szerint péntek délelőtt.

A japán Nikkei majdnem 1 százalékkal csökkent, a sanghaji irányadó index 0,7 százalékot veszített az értékéből, Hongkongban pedig 0,9 százalékos volt az esés. Az amerikai határidős mutatók, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is 1 százalékos mínuszba került. 

Az európai tőzsdék – átvéve a stafétabotot ázsiai társaiktól – folytatták a lejtmenetet. A londoni index megúszta 0,5 százalékos leértékelődéssel a nyitás utáni eladási hullámot, ezzel szemben a frankfurti DAX 1,4, a párizsi CAC pedig 0,9 százalékos süllyedéssel kezdte a kereskedést. 

Hasonló volt a forgatókönyv a magyar börzén: a BUX 0,7 százalékos veszteségnél tartott nem sokkal 11 óra előtt. A vezető papírok közül az OTP 1,1 százalékkal került lejjebb, miközben a Mol 0,9 százalékot veszített az értékéből, a Magyar Telekom 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Ekkor a Richter volt a kivétel, amely 0,1 százalékos többletet könyvelhetett el. 

„A geopolitikai feszültség eszkalálódása újabb tételt adott hozzá a bizonytalansághoz, amely eddig is rontotta a befektetői hangulatot” – mondta Charu Chanana, a Saxo Bank vezető befektetési stratégiája. Szerinte az olaj és a biztonságos menedéket jelentő befektetési eszközök értéke növekedési pályán marad, amíg a feszültségek erősödnek. A fekete arany ára egy csapásra a 74-75 dolláros szintre ugrott, az arany 1,5 százalékkal drágult, és elérheti  az áprilisban felállított 3500 dollár/unciás csúcsát. Drágult a svájci frank, sőt egyesek újra a dollárban és az amerikai államkötvényekben is jó befektetést látnak. 

Többet kell adni érte
Többet kell adni érte
Fotó: Pixabay

A devizapiacon az euró 402 forint felett járt 10 óra körül, a dollár pedig 349 forintba került. Az euróval szemben a forint erősödött a hét folyamán, a jegyzés 400 forint alatt is megfordult. Péntek délelőttre ez az előny elfogyott, az eurókurzus visszatért lényegében a hétfői szintre.

Árfolyam

Mindeközben a földgáz árának 36 euró/MWh fölé emelkedését a meleg európai időjárással magyarázzák a szakértők. Ez ugyanis növeli a légkondicionálók áramfogyasztását. A következő két hétre hasonló időjárást jósolnak, így a beltéri hűtési igény elérheti a 2022-es csúcsát. Mivel Ázsiában is hasonló a helyzet, erősödhet a kontinensek versenye az amúgy is feszes LNG-kínálat megszerzéséért. 

Összességében a világ tőzsdéi elveszíthetik az április eleje óta felhalmozott nyereségüket. Az MSCI All-Country World index a héten megdöntötte a saját csúcsát, aminek az újabb katonai konfliktus miatt gyorsan búcsút mondhat. Izraelben rendkívüli állapotot hirdettek az iráni válaszcsapásra számítva. Az Egyesült Államok kormánya azt hangsúlyozza, hogy „nincs köze” a támadáshoz.

Érdemes egy pillantást vetni a jövőre

A Yahoo Finance-en megjelent egy előrejelzés arról, hogy szakértők szerint mit érdemes vásárolni a nagy hullámvölgyben. Úgy látják, hogy a „komplex gazdasági környezetben” az ázsiai technológiai szektorban találhatók olyan vállalatok, amelyek részvényei csábítóak lehetnek. Ezek fejlődő technológiája támogató állami környezettel találkozik. A hírportál cikke tíz olyan vállalatot sorol fel, amelyek árbevétele 20-25 százalékos tempóban, profitja átlagosan 30-35 százalékkal nőtt az elmúlt időszakban. A cégek profilja a technikai eszközök gyártásától a technológiai tanácsadásig terjed. A cikk megemlíti, hogy a felsoroltakon kívül félezer technológiai és MI-vállalkozás várja az ínyenc befektetők pénzét.

Az Oil Price szakportál vezető híre szerint Szaúd-Arábia NEOM Green Hydrogen Project nevű zöldhidrogén-termelési projektjének előkészítése 80 százalékos készültségi állapotban van. Több helyszínen nap- és szélenergia-termelő, illetve hidrogén-előállító kapacitások épülnek, összesen négy GW-os nagyságrendben. A tervek szerint 2027-től kezdődhet meg az erre alapra épülő hidrogén-, illetve – a könnyebb szállítás érdekében – ammóniatermelés és -export.
Bár kötelező érvényű szerződéseket még nem kötöttek, a német SEFE (korábban Gazprom Germania) évente 200 ezer tonna zöld hidrogént vásárolhat 2030-tól az arab országtól. Szaúd-Arábia emellett fenn akarja tartani vezető szerepét az olajkitermelésben is. Ennek szellemében a Saudi Aramco tucatnyi új feltárási projektet jelentett be 2024-ben.

A kriptósok piacán is az eladók irányítanak. Erre utal, hogy a bitcoinosok 0,7 százalékos vesztesége mellett az Ethereum és a Solana 5-5 százalékkal került lejjebb. Az XRP viszont megúszta kevesebb mint 3 százalékos csökkenéssel. 

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG