5p

Az európai tőzsdéken picike az emelkedés, mivel London és New York zárva tart. A BUX azonban szépen megy fel, ráadásul mind a négy vezető részvény pluszban áll és néhány közepes cég is kiválóan teljesít. A forint erős, az arany megint megmozdult. Richter-céláremelés érkezett, jó volt a negyedév a Nyomdánál, durva lenne, ha Musk tényleg ennyit keresne.

Enyhén emelkedő árfolyamok jellemzőek ma Európában, a német és francia index kissé felfelé, a brit pedig lefelé mozdult el. Ma az USA tőzsdéi ünnepnap, a londoni piacok pedig bankszünnap miatt zárva tartanak. Emiatt szerény forgalom és mérsékelt ármozgás valószínű, ez látjuk már az európai kereskedésben. Ázsiában jobb volt a hangulat, egy százalék körüli indexemelkedésekkel.

A piacok a pénteki, a személyi fogyasztási kiadásokra (PCE) vonatkozó inflációs adatra várnak, amely a Fed is által preferált fontos mérőszám. Az előrejelzések szerint áprilisban éves szinten 2,8 százalékos lehetett az áremelkedés. Az eurózóna inflációja is pénteken esedékes, várhatóan 2,5 százalékra történő emelkedése sem akadályozhatja meg az EKB-t abban, hogy a jövő héten kamatot csökkentsen. A piacok 88 százalékos esélyt adnak erre a június 6-i ülésen.

A BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Richter-céláremelés érkezett

A BUX index felülteljesítő Európában, 0,7 százalékkal emelkedik, a jó hangulat általános. A Mol ugyanis 1,0, a Richter 0,8, az OTP és a Telekom 0,2 százalékkal megy fel. Három-négy százalékos pluszban van több közepes vagy kisebb cég is, mint az ANY Nyomda, az Alteo vagy a Rába.

Céláremelés érkezett a Richterre, a Jefferies 11 700 forintról 12 863 forintra emelt (12 havi időtávra), az ajánlás változatlanul vétel. Nagyot esik a BÉT-en a BÉT részvénye, több, mint hét százalékot.

Erős forint, dráguló nyersanyagok

Az euró/forint 384,70, ami harminc filléres emelkedés ugyan péntek estéhez képest, de ehhez tudni kell, hogy a múlt hét végén újabb forinterősödés indult be. Vagyis az euró viszonylag olcsó az utóbbi hetek szintjeihez képest, de a múlt hét zömét is efelett töltötte.

Árfolyamok és grafikonok

Az energiahordozók közül a Brent olaj fél, az európai földgáz pedig két százalék körüli pluszban van. A piacok az OPEC+ szervezet június 2-i ülését várták, ahol az olajkitermelők várhatóan megvitatják az önkéntes kibocsátáscsökkentés fenntartását az év hátralévő részében is. Újra emelkedik az arany a múlt heti esések után, fél százalékkal 2346 dollárig. Drágulnak az ipari fémek is, közülük az ezüst és az alumínium több, mint másfél százalékkal, a réz fél százalékkal.

Jó negyedév a Nyomdánál

Erősen zárult az első negyedév a Nyomda számára, az előző évhez képest 59 százalékos bevételnövekedést ért el, ezzel 17,8 milliárd forintra bővült a nettó árbevétele – írta a K&H Értékpapír. A szegmensek közül a biztonsági termékek és megoldások forgalma nőtt a legnagyobb mértékben, több mint duplázódott. A “megszemélyesítés” ág bevétele is 14 százalékkal növekedett.

Az exportbevételek aránya az első negyedév során is növekedést mutatott, így a Nyomda bevételeinek már 59 százaléka külföldi piacokról folyt be. A negyedév végén így 1,97 milliárd forintos profit mutatkozott a nettóeredmény-soron, ami több mint háromszorosa az egy évvel ezelőttinek.

Ez pedig a várható osztalék kapcsán is jó hír írta a brókercég.

Idén szigorú maradhat az EKB

Az EKB vezető közgazdásza, Philip Lane szerint júniusban ugyan ténylegesen megkezdődhet a kamatcsökkentési ciklus, de az idei évben még megszorító jellegű, restriktív monetáris politikát kell fenntartani – foglalta össze az Erste Befektetési Zrt.

A jelenlegi piaci árfolyamok három 25 bázispontos kamatcsökkentést áraznak, így év végére 3,75 százalék lehet az alapkamat. Ez a jelenlegi inflációs környezetben még mindig pozitív reálkamatot jelent, vagyis úgy tűnik, hogy a piaci várakozások összhangban lehetnek a jegybank céljával.

Ne bánkódjunk Japán miatt

A japán részvények emelkedése jelentősen lelassult ugyan 2024 első negyedéve után, de a Goldman Sachs elemzõi szerint nincs ok a pesszimizmusra. A Nikkei 225 index az első negyedévben 41 088 pontos rekordjára ért, azóta azonban esett és 40 ezer alatt ragadt, amit “a japán jen gyengesége, a lassú gazdaság és a gyenge fogyasztói kiadások miatti aggodalmak keveréke okozott”.

A kínai CSI 300 és a jappán Nikkei 225 index, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A kínai CSI 300 és a jappán Nikkei 225 index, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az elemzők szerint a részvényárfolyamok csökkenését valószínűleg ellensúlyozni fogja a nyereségek felfelé történő felülvizsgálatával kapcsolatos optimizmus. Sok új befektető ugyanis nem tudja, hogy a japán vállalatok előrejelzései rendszeresen a pesszimista oldal felé tévednek. (A japán részvények erősödése rengeteg új külföldi befektetőt vonzott a piacra.) A részvény-visszavásárlási bejelentések jelentős növekedése pedig különösen figyelemre méltó jó jel.

Durva lenne, ha Musk tényleg ennyit keresne

A Glass Lewis tanácsadócsoport azt javasolta, hogy a Tesla részvényesei utasítsák el az Elon Musk vezérigazgató számára javasolt sok milliárd dolláros kompenzációs csomagot az elektromos autógyártó jövő hónapban esedékes közgyűlésén. A Wall Street Journal szerint a nemrégiben 46 milliárd dollárra értékelt fizetési megállapodást egy 71 oldalas jelentésben túlzottnak tartják, tisztán dolláralapon és a lehíváskor jelentkező hígító hatás szempontjából is.

A Tesla igazgatótanácsa eredetileg egy mintegy 55,8 milliárd dollár értékű bércsomagot hagyott jóvá 2018-ban, de azt januárban az amerikai Delaware államban egy bíró érvénytelenítette. A múlt hónapban a vállalat bemutatott egy új megállapodás-tervezetet, amely tíz évre szóló részvényopciókat tartalmaz.

Musk potenciális javadalmazásának nagy összegét az indokolja, hogy a Tesla ambiciózus bevételi és részvényárfolyam-célokat teljesített a vezetése alatt - mondta nemrég a Reutersnek Robyn Denholm, a Tesla igazgatótanácsának elnöke.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17600 17385 17745 +1,27% 0 0 4 441 712 560 HUF 2024-06-20 17:05:41
MOL 2840 2810 2842 +1,14% 0 0 1 341 809 100 HUF 2024-06-20 17:10:28
MTELEKOM 1058 1046 1060 +0,19% 0 0 424 465 234 HUF 2024-06-20 17:14:48
RICHTER 9335 9280 9360 +0,70% 0 0 981 331 785 HUF 2024-06-20 17:05:03
OPUS 423 416 424 +0,36% 0 0 101 643 768 HUF 2024-06-20 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól tette, aki még a nagy meleg előtt, reggel váltott eurót
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 18:42
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsra járt a tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Megkapta a beosztását a túlérzékeny forint, sokan ünneplőbe öltöztek
Csernátony Csaba | 2024. június 20. 12:16
Kanyargós utakon jár a forint, amely az idei régiós verseny utolsó helyezettje. Amerikából nem kaptak iránymutatást az európai tőzsdék, ennek ellenére felfelé mentek csütörtök délelőtt. A BUX is többletet hozott össze. A Richter céget vásárolt, a Waberer's pedig ismertette az osztalékfizetési információkat. 
Részvény / Deviza / Áru Most nagyot koppant, aki hitt a kormánynak: véglegesítették a befektetéseinkre kivetett átmeneti adót
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 09:57
A veszélyhelyzet ideje alatt átmenetileg fizetendő szociális hozzájárulási adó szép csendben végleges teherré vált.
Részvény / Deviza / Áru Csak bámulunk: teljes hátraarcot csinált a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 08:02
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon, de a helyzet 8 óra előtt pár perccel teljesen megfordult. Frissítés: 9-re sajnos újabb fordulat érkezett.
Részvény / Deviza / Áru Újabb nagy dobást jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 06:19
Rövid időn belül a második belgiumi akvizícióról tesz bejelentést a magyar gyógyszeripari multi. A mostani célpont egy olyan cég, amely a jövőbeli gyógyszerek előállításában jeleskedhet.
Részvény / Deviza / Áru Félelem és rettegés várja, hogyha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 18:38
Nem volt jó napja a magyar fizetőeszköznek.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki a Magyar Telekomra figyelt szerdán
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 18:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,33 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 69 661,21 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Magyarország tizenkilencszer: megtörtént az őrségváltás
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 13:25
Új cég vette át a listavezető szerepet a legértékesebb vállalatok rangsorában, ám annyiban nem történt változás, hogy azok a cégek kaszálnak, amelyek sokat tudnak felmutatni a mesterséges intelligencia terén.
Részvény / Deviza / Áru Nem sokáig tartott a forint nyugalma, el nem hinné, melyik cég bányászik bitcoint
Eidenpenz József | 2024. június 19. 12:28
A tőzsdéken ma nyugalom várható az amerikai szünnap miatt, a BUX indexnek azonban telik egy kis pluszra a Mol és a Telekom miatt. A brókercégek még fél százalékos, alkalmi kamatcsökkentésre számítanak az idén itthon, miközben az MNB árgus szemekkel figyelheti a forintot. El sem hinné, melyik magyar cég anyukája bányászik bitcoint, és hány cég fogadja el Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG