3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1287,23 pontos, 1,62 százalékos csökkenéssel, 77 965,78 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 30,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest — jelentette az MTI.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, megrázta az európai piacokat, hogy az ukránok – a hírek szerint – bevetették Oroszországgal szemben az amerikai gyártmányú nagy hatótávolságú rakétáikat. Ennek hatására a nemzetközi befektetői hangulat elromlott, így jelentős forgalom mellett a BUX is esett.

Az OTP Bank árfolyamát is találat érte kedden
Az OTP Bank árfolyamát is találat érte kedden
Fotó: Depositphotos

A BÉT-en a vezető részvények közül a Richter és az OTP is a nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt gyengült, ráadásul az OTP árfolyama 3,26 százalékkal csökkent, 24,6 milliárd forintos forgalom mellett.

Szemán Péter jelezte ugyanakkor, hogy amennyiben egy megnyugtató piaci hangulat kialakul, akkor a BUX emelkedése is folytatódhat.

A Mol 14 forinttal, 0,52 százalékkal 2688 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 710 forinttal, 3,26 százalékkal 21 090 forintra csökkent, forgalmuk 24,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom változatlan árfolyamon, 1206 forinton zárt, forgalma 728,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,5 százalékkal 10 510 forintra esett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el. A BUMIX 6887,73 ponton zárt kedden, ez 21,46 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

A londoni FTSE-100 mutató 0,13 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,67 százalékkal, a párizsi CAC-40 index szintén 0,67 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,83 százalékkal csökkent. Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,28 százalékos gyengülést, az S&P 500-as index 0,16 százalékos erősödést, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,52 százalékos növekedést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 24 centtel (0,33 százalékkal) 73,06 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése 2627 dolláron állt unciánként, 0,47 százalékos (12,40 dolláros) eséssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, decemberi jegyzésében 1,98 százalékkal csökkent és 45,97 eurón zárt. Három hónapja 41,69 eurón, egy éve 50,94 eurón, két éve 89,45 eurón zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG