9p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A CFD, vagyis Contract For Difference egy olyan típusú szerződés, amelyet gyakran használnak a pénzügyi ágazaton belül, hiszen nagyban megkönnyíti a befektetési eszközök kereskedésének módját. Akár nagyon csekély tőke mellett is. Áttekintjük, hogyan működik a CFD-kereskedés nagyon leegyszerűsítve, fő jellemzői mentén.

A befektetési eszközzel való üzletelés lehet közvetlen, például fizikailag megvenni és eladni egy vállalat részvényeit. A CFD ezzel szemben egy olyan tranzakció, amely során a felek megegyeznek egy pénzcserében a mögöttes eszköz értékének (árának) változása alapján, a művelet megnyitása és zárása között eltelt időszakban.

Az egyik fél a „vásárló”, a másik pedig az „eladó”. A vásárló abban az esetben jut bevételhez, amennyiben a mögöttes eszköz értéke növekszik, és veszteséget könyvelhet el, amennyiben annak ára csökken. Az eladó ellenben a mögöttes eszköz értékcsökkenése esetén realizál profitot, az árfolyam növekedésekor pedig veszít.

Hogyan működnek a CFD-k?

Ha befektetőként arra fogad, hogy az Apple-részvények (AAPL) ára növekedni fog, akkor különféle alternatívák közül választhat. Az egyszerűség kedvéért lássuk a két legjellemzőbb lehetőséget, amely által jobban megértheti a CFD-k működését.

– Az Apple részvényeinek „régimódi stílusú” megvásárlása

Brókerén keresztül vásárlási megbízást ad a kereskedési platformon. A megrendelést a bróker feldolgozza, és elküldi azt közvetlenül a NASDAQ részvénypiacra, ahol az Apple-részvények kereskedése történik. A számítások leegyszerűsítéséért tegyük fel, hogy egyetlen AAPL-részvényt vásárol.

Ennél a pontnál a számlájáról levonnak 343 dollárt (egy Apple-részvény ára a cikk írásakor), a megvásárolt értékpapír pedig megjelenik a számlánkon letétben levő befektetések között.

Az egyenleg szintje azonban semmit nem fog változni, ami azt jelenti, hogy tőkéje továbbra is 343 dollár maradt, csak készpénz helyett részvény formájában. Lényegében pénzt fektetett be arra a célra, hogy öné legyen a vállalkozás egy része.

Most, a vállalat egy részének tulajdonosaként ön arra számít, hogy az elosztja befektetői között a profitot (osztalékot fizet), és magának a részvénynek az árfolyama is növekedni fog.

Tegyük fel, hogy az árfolyam esetleg eléri a 350 dollárt. Akkor ön dönthet úgy, hogy eladja. Ilyenkor a letétek közül eltűnik a részvény, és 350 dollárnyi pénzösszeg jelenik meg a számláján, vagyis eszközeinek az értékét hét dollárral sikerült megnövelnie.

– Apple-részvények vásárlása CFD-kkel

Brókerén keresztül vételi megbízást adhat le a kereskedési platformon egy olyan CFD-re, amelynek az AAPL a mögöttes eszköze.

A CFD – vásárlási megbízás esetén – 343 dollárba kerül (a spreaddel az egyszerűség kedvéért nem számolunk). A brókerén keresztül leadott megbízás nem kerül fel a NASDAQ tőzsdére (ahogy az az előző példában történt), hanem egy párhuzamos, általában bankközi piacon jelenik meg.

A megrendelést végrehajtják, önhöz viszont semmilyen részvény nem érkezik meg. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem magát a részvényt vásárolta meg, mindössze annak egy származékát, derivátumát.

Így a letétek közé nem kerül be semmilyen értékpapír, a pénz pedig nem fog eltűnni a számlájáról sem – egyszerűen zárolják (a bróker által meghatározott fedezetbiztosítással egyetemben) az ügylet lezárultáig.

Az általunk taglalt esetben ön egyszeres tőkeáttétellel hajtotta végre a műveletet, vagyis gyakorlatilag tőkeáttétel nélkül. Így a számlán zárolt tőke egyenlő lesz 343 dollárral, ami egyetlen mögöttes részvény árának felel meg.

Ahogyan korábban is, a pozíció lezárható egy fordított tranzakcióval – vagyis egy eladással – például 350 dolláron. Ez a korábban 343 dollárért megvásárolt CFD-vel hét dolláros nyereséget jelent majd.

Az ön profitja tehát a két árfolyam különbsége. Innen ered magának a CFD-nek az angol neve (Contract For Difference – szabad fordításban „különbségre való szerződés”).

Első ránézésre mindkét példa esetén elmondható, hogy a különbség nem volt számottevő, hiszen azok ugyanúgy hét dollárral járultak hozzá egyenlegünk növekedéséhez.

Ha azonban közelebbről is megvizsgáljuk a két kereskedést, az alábbi eltérések mutatkoznak meg a CFD-k esetében:

Nem történik meg a mögöttes eszköz leszállítása: nem szükséges a részvények letétbe helyezése – az összes ezzel kapcsolatos kezelési költséggel együtt. Így önnek egyetlen számlája lesz a fizetett összeggel és a biztosított fedezettel, amelynek értéke a nyitott pozíciók mennyiségétől és irányától, valamint a használt tőkeáttételtől függ.

Tőkeáttétellel történő kereskedés lehetősége: A fenti példában az AAPL CFD-vel való kereskedés során egyszeres tőkeáttételt alkalmaztunk. Mi történne, ha például kétszerest alkalmaznánk?

A kétszeres tőkeáttétel egy 343 dolláros befektetés mellett azt jelenti, hogy a ténylegesen felügyelt tőke 343 x 2 = 686 dollár. Ez két AAPL-részvénynek felel meg.

Így, ha a pozíció zárása 350 dolláron történik – akárcsak az előbbi példában –, az eredmény így néz ki:

(350 – 343) x 2 (a befektetésnek megfelelő részvények száma) = 14 dollár.

A kétszeres tőkeáttétel ugyanannyi tőke mellet azt jelenti, hogy a profit is megkétszereződik. Kétszeres tőkeáttétel használatával az előző érv úgy is felfogható, hogy mindössze a tőkének a felét kívánjuk befektetni. Mi történik ekkor?

171,5 x 2 = 343 dollár, vagyis 1 részvény.

A tranzakció 350 dolláron való lezárása ezt eredményezné:

(350 – 343) x 1 (a befektetésnek megfelelő részvények száma) = 7 dollár.

A tőke felének és kétszeres tőkeáttételnek a felhasználásával újra a részvénynek megfelelő érték felett rendelkeztünk. Így a kezdeti példákkal megegyező profitot érhetettünk el, ahol a részvény megvásárlása annak teljes árán, tőkeáttétel nélkül történt.

Hol kereskedjünk CFD-kkel?

Brókercégek kiválasztása esetén fontos szempont a jó hírnév, valamint az EU-n belüli szabályozás. Ilyen cég például a Plus500 is, amely a TradingBeasts Plus500-vélemények cikke szerint az egyik legjobb CFD-bróker Magyarországon. Ez a brókercég teljes magyar támogatással rendelkezik (beleértve a forinttal történő kereskedést), több mint 2000 CFD-t kínál, és egyike a piac azon társaságainak, amelyek a legalacsonyabb díjakat számítják fel ügyfeleiknek. Léteznek természetesen más működő lehetőségek is, arról azonban mindig győződjön meg, hogy a választott bróker rendelkezik-e EU-s szabályozással, versenyképes díjakat biztosít-e, valamint jó hírnevet tudhat-e magának az ágazaton belül.

A CFD-k előnyei

Bizonyára már pár előnyét azért ön is felfedezte a CFD-knek, most azonban tekintsük át még részletesebben ezt a területet is.

  1. Tőkeáttétel – Arról már volt szó, miért jelent előnyt. Ön így lehetőséget kap arra, hogy viszonylag kis mennyiségű pénz mellett potenciálisan nagyobb nyereségeket érjen el.
  2. A mögöttes piaccal mutat hasonlóságot – A CFD a mögöttes piac árműveleteit utánozza le. Egy vállalat részvény-CFD-jének megvásárlása kvázi ugyanazt jelenti, mint magának a részvénynek a megvétele. Ha 2000 részvényt szeretne vásárolni, ugyanúgy 2000 részvény-CFD-t szükséges megvennie. Amikor részvény-CFD-kkel kereskedik, osztalékfizetés esetén a pozícióját kiigazítják attól függően, hogy vételi vagy eladási pozícióban van. Azonban mivel valójában nem ön birtokolja a részvényt, nem rendelkezik a részvényeseknek járó jogokkal.
  3. Shortolás lehetősége – A CFD-kereskedés egy olyan szerződés, amely a pozíció nyitásakor és zárásakor vett árfolyam különbségének a kicserélését jelenti. Ez magas fokú rugalmasságot biztosít a kereskedés többi formájával szemben. Ebből az is következik, hogy önnek megvan a lehetősége profit realizálására a piac emelkedésekor, de ugyanúgy esésekor is. Ha arra számít, hogy a piac emelkedni fog, akkor a vételi pozíciót nyit. Ha a piac esését várja, akkor eladási pozíciót nyit.
  4. Alacsonyabb kereskedési követelmények – vannak piacok, amelyek jelentős mennyiségű tőkét kívánnak meg a kereskedés megkezdéséhez. Ez korlátozhatja az üzletkötések, pozíciók számát, ezáltal pedig a profitot is csökkentheti. Online CFD-kereskedőként azonban akár 1000-5000 dollárral is létrehozhatunk fiókot.
  5. Piacok széles skálája – Bármi is kelti fel érdeklődését, a CFD-k között biztos talál önnek megfelelő mögöttes vagyoneszközöket. A forex-kereskedésen túl az árucikkek, kriptodevizák, indexek és ETF-ek piaca is feltárul ön elől, ha CFD-t használ.

A CFD kockázatai

A számos előny ellenére maradt még néhány olyan árnyoldala is a CFD-knek, amelyekkel nem árt tisztában lenni.

  • Szabályozás – A CFD-ágazat egy szabályozott tér, ha azonban offshore brókerbe botlik, a tőkéje magas kockázatnak van kitéve, hiszen számos tisztességtelen társaság is létezik. Ez azt jelenti, hogy nagyon fontos a helyes bróker kiválasztása. Meg kell győződnie arról, hogy a választott cég megbízható és erős pénzügyi pozícióval rendelkezik-e.
  • Tőkeáttételes kereskedés – Bár a tőkeáttétel megnövelheti a potenciális profitot, nagy kockázattal jár. Nem nehéz elfelejteni, milyen veszélynek vagyunk kitéve tőkeáttétel használatakor. Egy 2000 dollárt érő pozíció 5%-os letét (húszszoros tőkeáttétel) mellett összesen 40.000 dollár értékű szerződéseket jelent. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy 38.000 dollárt a bróker kölcsönöz. Ha a piac ön ellen (kedvezőtlen irányba) mozdul el, akár a teljes befektetett tőkéjét elveszítheti. (Ha EU-n belül szabályozott brókerrel kereskedik, akkor biztos nem csökkenhet a számláján látható összeg nulla alá, hiszen mind kínálnak negatívegyenleg-védelmet, hogy a veszteség ne haladhassa meg a befektetés mértékét.) Nagyon fontos tehát, hogy tisztában legyünk, milyen veszélyeknek vagyunk ilyenkor kitéve.

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. A lakossági befektetői számlák 74-89%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 10:21
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik, illetve az is kiderült, hogy 3,3 százalékra ugrott az amerikai infláció az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt. A magyar tőzsde ma felülteljesítő volt, alaposan megmozgatták a magyar részvényeket a vasárnapi választások előtt.
Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG