Ahogy azt tegnap megírtuk, a brit Pearson csoport 58 év után válik meg a világ egyik legpatinásabb üzleti lapjától, az 1888 óta megjelenő Financial Timestól, amelyet - versenyfelügyeleti jóváhagyások esetén - 844 millió fontért (370 milliárd forintért) ad el a legnagyobb ázsiai üzleti médiakonglomerátumnak. A tranzakció várhatóan a negyedik negyedévben zárul.
Drámai küzdelem után, gyakorlatilag "az utolsó tíz percben" dőlt el, hogy a Financial Timest a Nikkei viszi.
Igazi összecsapás
A Financial Times maga vázolta fel az érte folytatott küzdelem történetét a tárgyalások fordulatait ismerő bennfentesek beszámolói alapján. A lap forrásai elmondták: az Axel Springer, amely tavaly óta tárgyalt a Pearsonnal, már szinte magáénak tudta a győzelmet, amikor a Nikkei - amely csak öt hete szállt be a versenybe - az utolsó pillanatban megelőzte.
Nem kellett az egész
A németek először csak kisebbségi részesedést akartak az FT-csoportban, de a tárgyalások az utóbbi hetekben már a teljes átvételről szóltak. A Nikkei azonban váratlanul olyan készpénzes felvásárlási ajánlattal állt elő, amely meghaladta az Axel Springer legjobb ajánlatát. Amikor erről csütörtökön értesítették a Springert, a német cég nem volt hajlandó rálicitálni a Nikkei ajánlatára, sőt azonnal kiadott egy olyan közleményt, amelyben még az arról szóló "spekulációkat" is visszautasította, hogy egyáltalán hivatalosan pályázott a Financial Timesra.
Csak a szerkesztőséget dobják
A Pearson hét perccel később, a Londoni Értéktőzsdén ismertette a piaccal a Nikkei csoporttal kötött megállapodás részleteit, elsősorban a 844 millió fontos vételárat, és azt, hogy a tranzakció nem érinti a Pearson 50 százalékos részesedését a The Economist című folyóiratot gondozó kiadócégben, sem a Financial Times londoni szerkesztőségi központját, amely ingatlanpiaci szempontból igen jó helyen, a Temze partján, a Southwark-híd tövében emelkedik, teljes panorámát nyújtva a City pénzügyi központjára.
Inkább az oktatás
A Financial Times szerint John Fallon, a Pearson vezérigazgatója az utóbbi években egyre kevésbé tekintette a cég központi tevékenységi területébe illőnek a lapot, amelytől egyre nagyobb nyereségességet követelt, miközben beruházni nem volt hajlandó a Financial Times fejlesztésébe. Az FT-csoport vezetése viszont elengedhetetlennek tartotta volna plusz források biztosítását annak érdekében, hogy a lap nagyobb eséllyel vehesse fel a versenyt az olyan piaci riválisokkal, mint a Wall Street Journal vagy a Bloomberg.
A Financial Times felső vezetése kifejezésre is juttatta nemtetszését azzal kapcsolatban, ahogy a Pearson a lapot kezeli, és a kiadóban ezután érlelődött meg a szándék a lap eladására. John Fallon, a Pearson vezérigazgatója a Nikkei-tranzakció bejelentése után közölte a Financial Times szerkesztőségi stábjával: a lap vezetésével folytatott megbeszélései alapján egyértelművé vált, hogy a Financial Timesnak nem a Pearsonnál van a legjobb helye.
Több lehetőség is volt
A Financial Times bennfentes forrásai szerint az Axel Springer az elsők között kereste meg a Pearsont valamely potenciális befektetői partnerség ügyében, de felmerültek más lehetőségek is, például kisebbségi érdekeltség eladása egy magánbefektetői társaságnak, vagy a kapcsolatfelvétel olyan kiadócégekkel, mint a Penguin vagy a Bertelsmann.
Fallon azonban végül úgy döntött, hogy a Pearsonnak a lehetséges maximumot kell kihoznia az adásvételből, a Nikkei pedig ráébredt, hogy ha kell neki a Financial Times, akkor gyorsan kell lépnie. A japán médiaóriás pénzügyi és jogi tanácsadói, köztük Rothschild és a Skadden Arps szakértői - akik csak annyit tudtak, hogy van még egy nagyon komoly pályázó a Financial Timesra - ezután "gyorsan összeütötték" az ajánlatot.
Már az állítólagos a tűzszünet sem volt az igazi – aztán miután véget ért, szinte azonnal megszólaltak a szirénák Ukrajnában. 
