5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az európai tőzsdék szerény pluszban vannak, de a BUX index csúnya pirosban áll és a forint is új történelmi mélypontra süllyedt. A régiós devizák együtt estek, alighanem a romló járványhelyzet miatt. Az egyik alapkezelő azonban jövőre megszorításokra, magasabb kamatokra és erősödő forintra számít.

Pénteken főleg a vírushelyzet, az Ausztriában bevezetett szigorú korlátozások ijesztették meg a tőzsdéket. De végül Európában pluszban tudtak végezni, amikor kedvező jelzés érkezett az EKB-tól. Mára ezek az aggodalmak háttérbe szorultak, és néhány jó gyorsjelentés, meg egy egyesülési hír is javított a hangulaton.

A Telecom Italia több mint húsz százalékos pluszban van, miután megerősítette, hogy közel 11 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot kapott egy KKR nevű amerikai befektetési alaptól. A nyugat-európai részvénypiac emelkedik, a Stoxx 600 index 0,2 százalékos pluszban van. A német index mégis stagnál, az olasz még esik is egy kicsit, a brit és francia mutatók viszont 0,4 és 0,2 százalékos emelkedést értek el.

Az USA-ban csütörtökön szünnap (a Hálaadás napja miatt), pénteken pedig rövidített kereskedés lesz (egyben “Fekete Péntek”). Ma a New Yorki határidős indexek szintén szerény pluszban vannak.

Itthon a BUX index 0,8 százalékkal esik, elsősorban az OTP 1,7 és a Mol 0,5 százalékos esése miatt. A Telekom is fél százalékkal gyengül, a Richter viszont 0,8 százalékos dráguláson van túl.

Árfolyam

A forint ma reggel még gyengébb lett, történetében először 370 forint felett járt egy euró árfolyama. Az Investing.com szerint a maximum 370,32, a Saxo ábrája is hasonlót jelez:

Az euró/forint ma reggel (Saxo Group)
Az euró/forint ma reggel (Saxo Group)

Itthon egyébként a cégek optimisták maradtak novemberben, a lakosság viszont nem, így összességében csökkent a GKI konjunktúra-indexe.

Együtt gyengült a régió, a járvány miatt eshetett a forint

Az osztrák tőzsde annak ellenére esett nagyot pénteken, hogy tudni lehetett, jön a bezárás – írja az Erste Befektetési Zrt. reggeli kommentárja.

Az ezzel kapcsolatos kilábalási aggodalmaknak köszönhetően szinte egyszerre estek nagyot az európai és az amerikai hozamok, a régiós devizák (forint, zloty, korona), és erősödött nagyot a dollár… Ezúttal a forint, a lengyel zlotyi és a cseh korona is együtt gyengült az euróval szemben. Vagyis a pénteki forintgyengülés mögött az általános kockázatkerülés áll, nem pedig forint-specifikus tényezők.

A brókercég várakozása szerint egyébként a harmadik oltásoknak, a hamarosan megjelenő gyógyszernek és a valamelyest növekvő oltakozási kedvnek köszönhetően “valószínűleg nem kell olyan nagy lezárásokra számítanunk, mint korábban”.

Megszorítások jönnek jövőre?

A választások előtt egyszerre kellene fenntartani a gazdasági növekedést (alacsony kamattal, gyenge forinttal, hitelprogramokkal) és megakadályozni az inflációt (magas kamattal, erős forinttal, a hitelprogramok leállításával) – írja Zsiday Viktor alapkezelő blogján. Szerinte ez az oka az MNB “tétova kamatemelésének”, mivel “két urat nem lehet egyszerre szolgálni”.

Az is egyértelmű, hogy bárki is kerül kormányra 2022-ben, gazdasági megszorítást kell alkalmaznia, és valószínűnek tartom, hogy a választás után már az MNB is rá mer feküdni a kemény inflációellenes irányra. A következő egy-két évet Magyarországon magas kamatok fogják jellemezni, és a forint is erősödni fog, de minimum stabil lesz.

Huszáros, kurucos, labancos régi forintbankjegy (E. J.)
Huszáros, kurucos, labancos régi forintbankjegy (E. J.)

Nem bír a 60 ezerrel a bitcoin

A bitcoin pénteken rövid időre 56 ezer dollár alá is bebukott, majd a hétvégén 57-59 ezer dollár között mozgott, a hatvanezres határt nem tudta újra elérni. Az ether valamivel ellenállóbbnak látszik, csak rövid időre ment 4000 dollár alá. A további “altcoinok”, alternatív kriptodevizák azonban keresettek, vannak, akik egyenesen altcoin-szezonról (bikapiacról) beszélnek.

Fantasztikus terv az igazi Bitcoin City felépítésére

Eközben Salvador ismét hallatott magáról, a kis ország a Conchagua vulkán közelében, annak energiájára alapozva építené fel Bitcoin City városát. Az építkezést a bitcoin árfolyamától függő megtérülésű, de magas (6,5 százalékos) minimumkamatú kötvényekből finanszíroznák, amelyekből egymilliárd dollárért értékesítenének. A befolyó pénz felét bitcoin vásárlására fordítanák, amit legalább öt évig nem adnának el.

A város a vulkanikus energiára alapozva a bitcoin-bányászat központja lehet. Ezen kívül egyfajta adóparadicsom is lenne, ahol csak áruforgalmi adót kell fizetni.

Új csúcson az avalanche, az elrond

Az “altcoin-szezon” jele, hogy hétvégén új és új csúcsokra ért az avalanche (AVAX) kriptodeviza árfolyama, a 146 dollárt is elérte. Egy hét alatt 36 százalékkal nőtt a piaci ára, és átmenetileg a tizedik legnagyobb kapitalizációjú kriptóvá lépett elő, most a 11.

Az emelkedés legutóbbi szakaszát azzal magyarázzák, hogy bevezették a Binance.US kriptotőzsdére is. Múlt héten pedig arról volt szó, hogy a Deloitte számviteli és tanácsadó óriáscéggel is társult egy projekt erejéig. De általában is egy gyors, olcsó, sokoldalú, erőteljesen fejlődő blokkláncként, fontos Ethereum-riválisként írja le a szaksajtó.

Az elrond (EGLD) ma reggel érte el legújabb rekordját 460 dolláron, 18 százalékos napi emelkedéssel. Egy hét alatt 42 százalékkal ment fel. A kriptodeviza a fintech, a defentralizált pénzügy (DeFi) és a dolgok internete (IoT) területekre fókuszál.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG