3p
A befektetők rekordértékben csoportosítottak át részvényalapokból kötvényalapokba a legutóbbi héten. A kisbefektetők egyre borúlátóbbak a részvénypiaccal kapcsolatban, ami jó jel. A hosszú távú trendek szerint pedig csak most jöttek rá, hogy hossz van.

Rekordmértékű tőkét csoportosítottak át befektetők a részvénypiacokról kötvényalapokba, főleg amerikai állampapírokba - jelentette a Bloomberg pénteken az amerikai Citigroup elemzését ismertetve. A február 5-ét megelőző hét napban világszerte 28,3 milliárd dollár (6430 milliárd forint) áramlott ki a részvényalapokból, ebből 24 milliárd dollár az amerikai részvényalapokból – áll a befektetési alapokat elemző, massachusettsi EPFR Global cég adataira támaszkodó jelentésben. Ezzel egyidejűleg 14,8 milliárd dollárt fektettek állampapírokba, ennek csaknem 90 százalékát amerikai kötvényalapokba.

Az elemzés szerint rekordértékű mind a részvényalapokból való tőkekivonás, mind a kötvényalapokba való befektetés volumene. Tavaly augusztus óta először fordult elő, hogy a kötvényalapok népszerűbbek voltak a részvényalapoknál. Az elemzők szerint a vártnál jóval gyengébb decemberi amerikai foglalkoztatottsági adatok és a kínai, az argentin és más feltörekvő piaci megingás hajtotta fel a menedékeszközök iránti keresletet.

A befektetők 6,4 milliárd dollárt (1450 milliárd forint) vontak ki a szóban forgó héten a feltörekvő piaci részvényalapokból, ez három és fél éves rekord - közölte Markus Rosgen hongkongi elemző. Immár 15. hete folytatódott a tőkekivonás a feltörekvő piaci részvényeszközökből.

Bill Gross, a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pacific Investment Management Co. társalapítója szerint az egyik fő kérdés a piaci kockázatok szempontjából, hogy mekkora lesz a kínai gazdasági növekedés. A Bloomberg által összeállított, 20 feltörekvő ország devizáját mérő index januárban 3,1 százalékot esett. Február első hetében némileg korrigálva, 0,8 százalékot erősödött a mutató.

Az amerikai magánbefektetők egyik szervezete, az AAII legfrissebb heti, szavazásos körkérdése szerint már sokkal többen várnak esést, mint emelkedést az amerikai részvénypiacon. A „bikák” (emelkedést várók) aránya 4,3 százalékponttal 27,9 százalékra csökkent, a „medvéké” 3,6 százalékkal 36,4 százalékra nőtt. Ez sokak szerint jó jel, ugyanis ha sokan várnak esést, az azt jelenti, hogy már eladták részvényeiket, szűnőben a kínálati nyomás, az esés nagyobb eséllyel vált emelkedésbe.

Vakmajom, azaz Faragó Ferenc tőkepiaci blogger és befektetési alapkezelő azt emelte ki az AAII adataiból, hogy az egyik legnagyobb lakosságitőke-beáramlás volt részvényalapokba 2013-ban, ami extrémnek tűnik. Az 1984-es év óta 1996, 1997, 1999, 2000 és 2004 volt ennél jobb ilyen szempontból.

„Így viszont már egyáltalán nem annyira extrém, tekintve azt is, hogy az első beáramló év volt 2007 óta, 2008-2012 közt minden évben nagy kiáramlás volt – ha megindul egy lakossági trend, az évekig elterthat, lásd 90-es évek. Most egyébként öt év emelkedés kellett ahhoz, hogy a lakosság észrevegye az emelkedést, nem semmi reakcióidő...” – írta a blogger az Alapblogon is.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG