Múlt kedden a Karib-tengeren egy amerikai rakéta csapódott be egy civil motorcsónakba. A fedélzeten tartózkodó 11 ember azonnal meghalt. A Trump-kormányzat azt állítja, hogy a hajó nagy mennyiségű, az Egyesült Államokban szánt kábítószert szállított, a legénység pedig a Tren de Aragua drogkartellhez tartozott, amelyet az amerikai adminisztráció korábban terrorista szervezetnek nyilvánított.

Trump elnök az esetről beszámoló bejegyzésében tömeggyilkossággal, kábítószercsempészettel, emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel vádolta meg a szerinte Nicolas Maduro venezuelai elnök irányítása alatt működő kartellt, majd így zárta írását:

„Kérem, legyen ez egy figyelmeztetés bárki számára, aki akár csak elgondolkozik azon, hogy kábítószert hoz az Egyesült Államokba. VIGYÁZZ!”

Később aztán Pete Hegseth védelmi miniszter is ráerősített az üzenetre:

„Nem lesz vége csak ezzel a csapással. Akárki csempészik azokon a vizeken, aki ismert narkóterrorista, ugyanerre a sorsra fog jutni. Fontos az amerikai embereknek, hogy megvédjük hazánkat és megvédjük a féltekénket.”

Egy ilyen csapásra azóta lehetett számítani, hogy Trump márciusban a Tren de Araguát „külföldi terrorista szervezetnek” nyilvánította, majd júliusban egy olyan titkos utasítást írt alá, amelyben a Pentagonnak megparancsolta, hogy használjon katonai erőt a terroristának minősített latin-amerikai drogkartellekkel szemben. Nem sokkal később az elnök több hadihajót vezényelt a Karib-tenger délnyugati részére.

Mindenféle jogot megsértettek

A csapás jókora nemzetközi felzúdulást okozott, de mit jelent valójában ez a támadás és mi következhet ezután? Az Egyesült Államok régóta küzd a Közép- és Dél-Amerikából érkező kábítószerek áradatának megállításáért, de eddig nem vetettek be halálos katonai erőt erre a célra. Az eddigi gyakorlat – a nemzetközi jognak is megfelelően – az volt, hogy valamilyen illegális cselekmény gyanúja esetén felszólították a hajókat a megállásra, majd a hatóságok átvizsgálták azt, és amennyiben találtak bizonyítékot, letartóztatták a hajón tartózkodókat, magát a járművet és rakományát pedig lefoglalták. És ne legyünk naivak se: nem lehet kétséges, hogy különböző amerikai „hárombetűs ügynökségek” hajtottak már végre halálos csapásokat drogkartellek ellen (is) a térségben, csak éppen ügyeltek arra, hogy még éppen letagadható formában kövessék el ezeket.

Ezúttal viszont minden felszólítás, figyelmeztetés nélkül érkezett (feltehetően) egy drónról vagy helikopterről kilőtt Hellfire rakéta, az amerikai kormányzat pedig a legmagasabb szinten vállalta fel, hogy itt bizony az amerikai haderő gyilkolt, méghozzá politikai felhatalmazás birtokában.

És ezzel a világsajtóban megszólaltatott szakértők túlnyomó többsége szerint megsértette a nemzetközi jogot. Az ENSZ tengerjogi egyezménye szerint például a nemzetközi vizeken haladó hajókat eleve csak nagyon különleges esetekben lehet feltartóztatni (ez komoly problémát okoz például az orosz olajat szállító „árnyéktankerek” elleni fellépésben is). Ha mégis erre kerül a sor, akkor csak „nem halálos” erőt lehet alkalmazni, kivéve akkor, ha „súlyos sérülés vagy halál veszélye” áll fenn az akciót végrehajtó személyek esetén. Tekintve, hogy a motorcsónak utasai azt sem tudhatták, hogy mi történik, nehezen jelenthettek veszélyt az amerikai hajók legénységére.

Ha az általános nemzetközi jogot nézzük, akkor sem tűnik jogosnak a halálos erő alkalmazása. Ilyesmit ugyanis csak egy fegyveres konfliktus keretében lehet elkövetni, és az Egyesült Államok sem Venezuelával, sem a Tren de Aragua kartellel nem áll fegyveres konfliktusban.

A hajón tartózkodók élethez való joga mindenképpen erősebb kellett volna legyen, mint az Egyesült Államok joga arra, hogy megakadályozza az esetleges drogcsempészetet a területére. Az amerikai kormányzat valami olyasmire hivatkozik, hogy „preventív önvédelmet” alkalmazott, hiszen a hajó által szállított kábítószer később amerikai állampolgárok életét olthatta volna ki. A kartell tagjait pedig „narkóterroristának” nevezik, ezzel is azt jelezve, hogy jogos volt a rájuk mért csapás – csakhogy a nemzetközi jog ilyen kifejezést nem ismer.

„Attól még, hogy mindenkit terroristának nevezünk, még nem csinálunk belőlük jogos célpontot és az államoknak indokot, hogy megkerüljék a nemzetközi jogot”

– mutat rá Michael Becker, a dublini Trinity College professzora, de a csapás a Notre Dame Egyetem jogászprofesszora, Mary Ellen O’Connel szerint is a nemzetközi jog alapelveit sértette meg:

„A szándékos gyilkolás egy fegyveres konfliktuson kívül jogsértő, hacsak nem közvetlenül más életek megmentése érdekében történik.”

Milyen felhatalmazással?

Egyébként az is kérdés, hogy az amerikai joggal egyáltalán összeegyeztethető-e ez a csapás. Ugyan az elnöknek vannak bizonyos jogkörei fegyveres támadások elrendelésére, de háborút például csak kongresszusi felhatalmazással indíthatna. Kevéssel a 2001-es terrortámadások óta érvényben van egy törvény, amely lehetővé teszi terroristacsoportok elleni csapások indítását elnöki jogkörben, de igencsak kérdéses, hogy a Tren de Aragua kartell valóban az ebben a törvényben meghatározott körbe tartozik-e.

Sokatmondó mindenesetre, hogy a Trump-kormány tisztviselői lemondták azt a tájékoztatót, amelyen a szenátus vezető (részben demokrata párti) politikusait tájékoztatták volna a csapásról – ráadásul az utolsó pillanatban. A tájékoztatón elvileg bemutatták volna a csapással kapcsolatos bizonyítékokat, illetve a kormányzat további terveit is, hiszen a kormányzati szereplők a csapást egy átfogóbb „hadjárat” kezdetének mutatták be. A demokrata szenátorok idegesen reagáltak mind a csapás hírére, mind a tájékoztató elhalasztására.

„Az amerikai fegyveres erők tagjait nem szabadna olyan helyzetbe hozni, amelyben a törvényes kereteken kívül hajtanak végre akciókat”

– nyilatkozta például Mark Kelly, arizonai demokrata szenátor, a haditengerészet veteránja.

Természetesen egyes, Trumphoz lojális republikánus politikusok kiállnak Trump döntése mellett. Bernie Moreno ohiói republikánus szenátor például így fogalmazott egy bejegyzésében:

„Ennek a csónaknak az elsüllyesztése amerikai életeket mentett meg. A narkócsempészeknek és a narkódiktátoroknak meg: előbb-utóbb ti is hasonló elbánásban részesültök.”

Marco Rubio külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy a korábbi amerikai beavatkozási kísérletek nem tudták megállítani a kábítószerek áradatát.

„Ami megállítja őket az az, ha felrobbantod őket, ha megszabadulsz tőlük.”

Maga Trump pedig arról beszélt, hogy „masszív mennyiségű” kábítószer volt a hajón, és az amerikai hírszerzésnek hangfelvételei vannak a hajón tartózkodók beszélgetéseiről, amelyek ezt bizonyítják. Az elnök szerint ezek az emberek „nyilvánvalóan” nem fognak többé ilyet csinálni, de mások sem, akik a támadásról készült felvételt megnézik.

Egyelőre azonban ezeket a felvételeket a nyilvánosság nem hallhatta, ahogy semmilyen más bizonyítékot sem. A szakértők szerint az is kérdéses, hogy a Tren de Aragua kartell valóban aktív-e Venezuelában, az pedig még inkább, hogy a szerteágazó illegális tevékenységeket folytató bűnszervezet pont a kábítószercsempészetben mennyire aktív.

Mi jöhet még?

Az is fontos kérdés – és erről sem tudunk egyelőre biztosat –, hogy a csónak vajon venezuelai zászló alatt hajózott-e (vagy nem volt rajta felségjelzés). Ugyanis ha igen, akkor ebben az esetben a támadás a nemzetközi jog szerint egyenértékű egy venezuelai területen fekvő célpont elleni támadással.

Ez egyrészt azt jelentené, hogy a csapás még annál is keményebb eszkalációt jelent, mint elsőre látható. Másrészt vannak, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy Trump tényleg valamilyen katonai akciót tervez Venezuelában is. Ne felejtsük el, az amerikai kormányzat 50 millió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki Nicolas Maduro fejére, akit a mostani támadás kapcsán is egyértelműen a Tren de Aragua kartell irányítójaként neveztek meg.

Ne felejtsük el, hogy 1989-ben az Egyesült Államok több ezer katona bevetésével rohanta le Panamát, amelynek szintén kábítószerkereskedelem elősegítésével vádolt vezetőjét, Manuel Noriegát letartóztatták, majd az Egyesült Államokban állították bíróság elé.

Ugyan Venezuelát lerohanni kicsit más lépték, mint Panamát, de ki tudja, hogy a Trump-kormányzat környékén valakinek nem ütött-e szöget a fejébe a gondolat, hogy a teljes, évek óta rogyadozó venezuelai rezsim esetleg bedönthető lenne egy jól irányzott akcióval.

Maduro mindenesetre – talán éppen ezért is – igencsak élesen reagált a történtekre, és múlt héten már megtörtént az is, hogy az amerikai hadihajókat felfegyverzett venezuelai F-16-os vadászgépek igyekeztek arrébb terelni az ország felségvizeinek közeléből. Nem is kell mondani, hogy az ilyen műveletek milyen további eszkalációs kockázatot rejtenek.

Venezuela releases video: F-16 jets buzzing over US warships in the Caribbean — clearly daring Washington to respond! pic.twitter.com/AQVes0NNc9

— Leandro Romão (@leandroOnX) September 6, 2025

És mi lesz az Egyesült Államokba áramló kábítószerrel? Abban nyilván igaza van az amerikai kormánynak, hogy amennyiben rendszeresen előfordul, hogy minden figyelmeztetés nélkül tűzgolyóvá válik egy állítólag drogot szállító csónak vagy hajó a Karib-tengeren, akkor kétszer is meggondolják majd a kartellek tagjai, hogy ezt az utat válasszák-e „az anyag” szállítására. Viszont az is tény, hogy az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok már próbálkozott nagyon kemény eszközökkel is a kábítószerkereskedelem és -fogyasztás visszaszorítására, de hosszabb távon semmilyen sikereket nem tudott elérni. Amíg Amerikában fizetőképes kereslet, Közép- és Dél-Amerikában pedig a sokmilliárd dolláros piacra termelő kínálat lesz, addig a vevők és eladók valahogyan meg fogják találni egymást, akár Hellfire rakéták árnyékában is.