5p

Az európai indexek süllyednek, követve Amerikát és Ázsiát, de a BUX index vígan emelkedik, pedig az OTP és a Mol is mínuszban van. A forint ismét erősödő szakaszba váltott, olcsóbbak lettek az energiahordozók, de nagy változások várhatók az árupiacon is. Engedélyezték az Ethereum ETF-et, erre az árfolyam esett. Májusban kell eladni?

Az amerikai és az ázsiai részvénypiacok gyengélkedésével, a globális hangulat romlásával magyarázzák, hogy az európai tőzsdeindexek lefelé tartanak pénteken, 0,2-0,4 százalékkal. Az amerikai határidős mutatók viszont pluszban állnak.

Míg a hét közepén az Nvidia chipgyártó és az AI-narratíva újabb lökést adott a részvényeknek, csütörtökön a vártnál erősebb amerikai beszerzésimenedzser-indexek hidegzuhanyként hatottak, és megfordították az irányt. Így végül az USA indexei mínuszban végeztek, pedig a nap elején a Nasdaq 100 technológiai index már a 19 ezer pontos határt ostromolta. A szerdai, a vártnál szigorúbb hangvételű Fed-jegyzőkönyv is az óvatosak táborát növelte.

A félvezetőipar az egekben, öt év alatt ötszörözött. A VanEck Vectors Semiconductor ETF (SMH) és az S&P 500 index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A félvezetőipar az egekben, öt év alatt ötszörözött. A VanEck Vectors Semiconductor ETF (SMH) és az S&P 500 index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Esve emelkedés Budapesten

Az OTP Bank-részvények árfolyama 1,2, a Moléi hét százalékkal csökken pénteken a tőzsdén – legalábbis látszólag. Az OTP és a Mol papírjáról is lekerült ugyanis az osztalékszelvény, ez okozta a látványos esést. Valójában, ahogy a BUX index 1,4 százalékos emelkedése is jelzi, az árfolyamcsökkenések mindkét esetben kisebbek – de főleg az OTP-nél –, mint amekkorát az osztalékfizetés mértéke indokolna. Vagyis végső soron emelkedést látunk a piacon. Ráadásul a Richter is két százalékkal drágul, miközben a Telekom csak 0,8-cal esik.

Az OTP-nél a kifizetés június 3-án kezdődik, ami 539,46 forint részvényenként. Ugyanez a Molnál június 5-én, 249,98 forint lesz esedékes. Zárás után egyébként az ANY Nyomda negyedéves jelentése várható.

Ismét irányt váltott a forint?

Az euró ma 385,50, ami 60 fillérrel alacsonyabb a csütörtök estinél. Két százalékkal esik az európai földgáz, 0,7 százalékkal a kőolaj ára. Az arany nagyjából stagnál, de kissé magához tért az ezüst, 0,9 százalékkal drágul.

Árfolyamok és grafikonok

Merre tovább, olaj?

A kőolaj ára háromhavi mélypontra csökkent a gyenge globális kereslet miatt – írja az Erste Befektetési Zrt. A “piaci struktúra majdnem kontangó állapotba váltott”, ami annak a jele, hogy a befektetők szerint a következő hónapokban nem lesz szűkös a piaci helyzet, a visszafogott kereslet mellett elegendő lesz a kínálat.

Fontos lehet a június 1-jére meghirdetett OPEC+ találkozó is, ahol várhatóan nem módosítják a napi kétmillió hordós kínálatcsökkentést az év második felére sem.

Több árupiaci termék is elszállhat?

Az elmúlt egy hónapban több nemesfém és ipari nyersanyag is kitört a korábbi kereskedési sávból felfelé – írja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. árupiaci elemzője. Ezekben a nyersanyagokban ráadásul további áremelkedési potenciál van. A szerző ide sorolja

  • az aranyat,
  • az ezüstöt,
  • a rezet,
  • az amerikai földgázt.

Szenved Kínában az Nvidia

A kaliforniai székhelyű chipgyártó cég korábban piacra dobott három, Kínára szabott AI-chipet, mivel az amerikai szankciók megakadályozták, hogy a legfejlettebb mesterségesintelligencia-termékeit értékesítse ott. A három közül a H20, amely a legnagyobb teljesítményű, a visszafogott kínai kereslet miatt szenvedett, és egyes esetekben több mint tíz százalékos kedvezménnyel árulták a Huawei hasonló kínálatához képest – írta a Reuters jelentése.

A Huawei Ascend 910B chipjére lényegesen több megrendelés érkezett az államilag támogatott vállalatoktól, mint a H20-ra, Peking utasítására.

Meglepetés? Engedélyezték az Ethereum ETF-et

Csütörtökön késő este jött a hír, hogy eljött az Ethereum-rendszer nagy napja, a “D-Day”, miután az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) valóban engedélyezte az első Ethereum ETF-eket. Azt egyelőre nem tudni, melyik napon indulhat meg az ETF-ek tényleges kereskedése.

Sokan arra számítottak, hogy erre a hírre az árfolyam majd megugrik (mások arra, hogy rossz hír esetén nagy esés jön). A piacnak ismét sikerült meglepetést okoznia, az ár ugyanis csak rövid időre ment 3900 dollár fölé, de azután fél napig nem mozdult, majd lassan lefelé csorgott.

Végy a pletykákra, adj el a hírekre – tartja a tőzsdés mondás.

Lesz kriptós szabályozás az USA-ban?

A hét elején már 26 százalékkal ugrott meg az ether, amikor bizonyos jelek alapján az engedélyt már 70-80 százalékos valószínűséggel beárazta a piac. Azóta viszont végső soron nem sokat mozgott, az ether 3700, a bitcoin 67 400 dollár körül forog. Egy hét alatt az ether 22, a bitcoin kettő százalékkal ment fel.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Eközben az amerikai Képviselőház elfogadott egy törvényt a kriptovaluták szabályozásáról. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az elnök – aki már kifejezte az ellenérzését – alá fogja-e írni, vagy megvétózza.

Adjunk el májusban, vagy mégsem?

Adj el májusban és távozz (de ne felejts el visszajönni novemberben) – tartja egy régi mondás. Rosszabb stratégiát nem is választhatnánk az Investing.com szerint, mert a rövid távú reakciókat ugyan általában a félelem hajtja, a hosszú távú részvénypiaci hozamok inkább a társaságok eredményeitől függnek, nem pedig a spekulációtól.

Történelmileg a bikapiacok átlagosan körülbelül 61 hónapig tartottak, a jelenlegi azonban csak a 20. hónapjánál tart, és sok befektető optimista. Az elmúlt évtizedben a május-októberi időszak hozama is pozitív volt. Korrekciók és a választások okozta volatilitás azonban jöhetnek, emiatt a cikk is óvatosságra int.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17640 17540 17735 +0,23% 0 0 9 557 625 505 HUF 2024-06-21 17:05:08
MOL 2850 2838 2854 +0,35% 0 0 5 429 907 728 HUF 2024-06-21 17:05:58
MTELEKOM 1052 1046 1060 -0,57% 0 0 1 437 424 608 HUF 2024-06-21 17:09:11
RICHTER 9300 9285 9360 -0,37% 0 0 2 812 088 345 HUF 2024-06-21 17:05:17
OPUS 425 421 425 +0,35% 0 0 94 189 925 HUF 2024-06-21 17:05:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hány az esőre, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 09:12
Szépen magához tért a hét eleji kábulatból a forint.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre elkerülte a halálugrást a forint
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 18:21
A 400-as szintet szerencsére ma sem kóstolta meg.  
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,58 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 70 378,92 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 398 forint felett az euró, új történelmi csúcsokat tesztel a BUX
Eidenpenz József | 2024. június 21. 12:35
Nincs jó hangulat az európai tőzsdéken, aminek pár rossz gazdasági hír lehet az oka, no meg az előző napi, Nvidia-vezérelte amerikai lejtmenet. Itthon a BUX azonban pluszban van, új rekord is születhet. A forint egyre gyengébb, nagy vevő van a Telekomnál. Eljött a négyszeres boszorkányság napja. Tízezerszer okosabb lesz a robot az embernél?
Részvény / Deviza / Áru Legszívesebben visszafeküdne aludni, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 07:08
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jól tette, aki még a nagy meleg előtt, reggel váltott eurót
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 18:42
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsra járt a tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Megkapta a beosztását a túlérzékeny forint, sokan ünneplőbe öltöztek
Csernátony Csaba | 2024. június 20. 12:16
Kanyargós utakon jár a forint, amely az idei régiós verseny utolsó helyezettje. Amerikából nem kaptak iránymutatást az európai tőzsdék, ennek ellenére felfelé mentek csütörtök délelőtt. A BUX is többletet hozott össze. A Richter céget vásárolt, a Waberer's pedig ismertette az osztalékfizetési információkat. 
Részvény / Deviza / Áru Most nagyot koppant, aki hitt a kormánynak: véglegesítették a befektetéseinkre kivetett átmeneti adót
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 09:57
A veszélyhelyzet ideje alatt átmenetileg fizetendő szociális hozzájárulási adó szép csendben végleges teherré vált.
Részvény / Deviza / Áru Csak bámulunk: teljes hátraarcot csinált a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 08:02
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon, de a helyzet 8 óra előtt pár perccel teljesen megfordult. Frissítés: 9-re sajnos újabb fordulat érkezett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG