2p
Erős félévet zárt a horvát olajvállalat.
INA-benzinkút medveszoborral

Az INÁ-nak 2011 óta nem volt olyan jó első fél éves pénzügyi eredménye, mint az idei esztendőben, amikor az év első hat hónapjában 850 millió kunát (35 milliárd forint) meghaladó nettó nyereségre tett szert - közölte a vállalat csütörtökön az Index.hr zágrábi hírportál beszámolója szerint.

A 2017-es első fél éves adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 1,398 milliárd kunát tesz ki, ami 168 százalékos növekedésnek felel meg. A cég bevételei 8,41 milliárd kunát tettek ki, ami éves szinten 34 százalékos növekedés. Az eredmény főként a kutatási és termelési tevékenységnek köszönhető, de a finomító és marketing, illetve az értékesítés is jelentősen hozzájárult az eredmények javulásához.

A kiskereskedelem rekordnövekedést produkált a fogyasztási cikkek és az üzemanyagok területén. A kereskedelem jó eredményeihez hozzájárul a térségbeli értékesítési hálózat növekedése, illetve a fogyasztási cikkek szegmensének bővülése, ami a jövőre nézve is biztató.

A 2017-es esztendő első felében a nagyberuházások elérték az 520 millió kunát, és az év második felében is intenzív beruházási kampányra lehet számítani.

Bámulatos

Áldott Zoltán, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az első fél év bámulatos eredményeket produkált az INA minden tevékenységében, minden mutatón javítani tudott a cég. Az EBITDA egy évvel ezelőtt 521 millió kuna volt, míg most 1,398 milliárd kunát tesz ki. A vállalat nettó nyeresége az első fél évben egyszeri tételek nélkül elérte a 608 millió kunát, míg egy évvel korábban 70 millió kuna volt.

Az eredmények a kedvező külső környezetnek is köszönhetők, a Brent olaj, valamint a gáz ára enyhén növekedett, míg a természetes csökkenés a növekedést célzó projekteknek - például az új, seleci és nyugat-djeletovci olajkutak termelésnövekedésének - köszönhetően lassult.

A nettó adósság 2,026 millió kunára, az adósság és a tőke arányát tekintve történelmi, 15,3 százalékra csökkent. Áldott Zoltán kiemelte, hogy a tőkestruktúra nagyon erős, és az INA készen áll a stratégiai kihívásokra, valamint azokra a projektekre, amelyek pozitív értékeket hozhatnak a vállalatnak a jövőben. A középpontban a jövőben is a finomítók szerepelnek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG