4p
Izrael, Egyiptom, Ciprus partjainál óriási gázkészletek rejlenek, amelyekből Európát is el lehetne látni. A kitermelést azonban politikai feszültségek és magas szállítási költségek nehezítik egyelőre. Lehet, hogy a végső szó a politikusoké lesz, de az is lehet, hogy a gáz jelenléte írja majd át a térségbeli politikát.
Cseppfolyósított földgázt szállító tartálykocsi Németországban. Kép forrása: EPA

A Földközi-tenger keleti része kiaknázatlan energiahordozókban gazdag, mégsem lehet egykönnyen kitermelni és elszállítani, mert minden lehetséges vezeték olyan területen haladna át, ahol ellenségeskedés folyik – írja a Bloomberg.com.

Tel-Aviv közelében, Izrael partjainál néhány új fúrótorony emelkedik ki a tengerből, ahonnét Egyiptomba és Törökországba, Ciprusra és Görögországba lehetne gázt szállítani. De ez több milliárd dolláros befektetéssel épülő, több száz kilométernyi tenger alatti vezeték megépítését igényelné, ami nagy technikai kihívás lenne. Ám még nagyobb kihívást jelentene a politikai feltételek megteremtése a feszültségektől terhes régióban.

Az USA tartalékainál is nagyobb?

A gázmezőt Leviathan néven emlegetik, de Izraelen kívül Egyiptom partjai előtt is nagy készletek hevernek, egy további mező pedig Ciprushoz tartozik. (A térképen szürke foltok jelzik a gázmezőket.)

(Forrás: Wikipedia, szürke foltok jelzik a gázmezőket)

Az United States Geological Survey adataira hivatkozva azt írják, a régióban 340 ezer milliárd köbláb földgáz található, ami több, mint az USA igazolt földgáztartalékai. Eközben a közelben van egy ideális piac, Európa, amely gazdag, kevés saját energia-hordozója van, és ádázul keresi a módját, hogy az orosz gáztól függetleníthesse magát. Csakhogy a gáz Európába juttatásához több ország együttműködésére lenne szükség, amelyek ellenséges viszonyban vannak egymással.

Egyiptom nagyon szeretne termelni

Egyiptomban az olasz Eni kutat, amelyben tavaly a BP is részesedést vásárolt. Az ország állandó devizahiánnyal küzd, és nagy megváltás lenne számára a gázból származó bevétel – írja a Bloomberg. Azt remélik, hogy az ország 2019-től ismét gázexportőr lehet.

Cipruson három energiaipari óriáscég is pályázik a kitermelésre, a nyersanyagkincs akár az ország újraegyesítését is lehetővé teheti. Törökország ugyanis nem engedi, hogy a sziget görög felének vezetése egyedül döntsön a gázvagyonról, ennek nyomatékosítására hadihajót is küldött a térségbe 2014-ben.

Nem tesz jót az alacsony gázár

Törökországba jelenleg Oroszországból és Iránból érkezik gáz, de mindkettővel eléggé viharosak a viszonyai. Ha kaphatna a kelet-mediterrán medencében kitermelt gázból, akár regionális elosztóállomás is lehetne belőle. Elemzők szerint egy Izrael-Ciprus-Törökország vezeték lenne ideális. Vagy pedig Egyiptomban kéne cseppfolyósítani a gázt és behajózni. De tárgyaltak már egy Izraelből Görögországig menő vezetékről is az EU-val.

Az Eni és az Exxon Libanonban kutatnának, ám a kutatások korábban politikai okok miatt félbe szakadtak. Most van esély rá, hogy újra kezdhetik. Egyiptomban egy földgáz-cseppfolyósító üzem van függőben évek óta. A vízalatti vezetékek építése a tengerfenéken levő törésvonalak miatt problémás. A gáz nyomott ára a nemzetközi piacokon egyelőre nem teszi kifizetődővé a drága beruházásokat.

Átírja a politikát?

A nagyobb építkezésekhez politikai akaratra is szükség lehet. Az EU gázellátásának jelenleg 37,5 százalékát Oroszország, 31,6 százalékát Norvégia, 12,3 százalékát Algéria fedezi. A Wikipedia szerint a Leviathan gázmező egyes vélemények szerint megváltoztathatja Izrael kapcsolatát Törökországgal és Egyiptommal, és az országot a Közel-Kelet egyik legnagyobb energiakitermelőjévé teheti.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG