1p
Pár napja a BUX egy időre 16 000 pont alá süllyedt, a DAX ma 6000 pont alá ért, a nyugati sajtó tele van szomorú vagy pesszmista nyilatkozatokkal. A tőzsdei esés azonban egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Aki eső árfolyamokra spekulált, vagy készpénzben ül, az kiejezetten örülhet neki.

A részvényárak esése jó dolog, örülni kell annak, hogy a túlértékeltség végre megszűnik. Az esés tisztító hatású, út a normalitás felé, jó azoknak a befektetőknek, akik készpénzzel rendelkeznek – írja a Start-trading.de nevű, kezdő befektetőknek szóló német blog. A részvényár-esést nem feltétlenül kell negatívan értékelni, akár egy nagy hurrával is lehet fogadni.

A tőzsdék az év első hónapjaiban csúcsokon jártak, de minden piaci szereplő tudta, hogy ez csak egy likviditás-vezérelt hossz volt, a gazdasági problémákból és a válallati gondokból semmi sem oldódott meg. Aki akkoriban nem volt óvatos, és most csodálkozik a részvényár-esésen, maga tehet róla. Avagy, aki nem tanult a 2000. évi, vagy a 2008-as zuhanásokból, szintén -  írják. Mert ezek megmutatták, hogy a piacok ugyanolyan parttalanul tudnak zuhanni, mint ahogy emelkedni. Ilyenkor éppen több részvényt kínálnak eladásra, mint amennyit megvételre, ilyen egyszerű az egész.

Az, hogy az árfolyamesés rossz, azért is helytelen felfogás, mert már régóta köztudott, hogy a piacokon eső árfolyamokra is lehet játszani. (Ennek azért a hazai részvénypiacon vannak bizonyos korlátai.) Így minden befektetőnek megvolt a lehetősége, hogy amint a részvényárakat túl magasnak találja, időben eladjon, vagy akár shortba is átmenjen (eső árfolyamokra spekuláljon). Ha valaki nem akart határidős üzletekkel, certifikátokkal, CFD-kkel és egyéb bonyolult pénzügyi eszközökkel operálni, hogy az esésen nyerjen, az egyszerűen készpénzt is tarthatott, és várhatott a partvonal mellett, amíg az árfolyamok a fair szintre nem estek. A tőzsdén ugyanis az eladáson és a vételen kívül mindig van egy harmadik lehetőség is: semmit sem csinálni.

A részvényáraknak nincsen valós értékük, lehet, hogy ma 50 euróba, holnap 52 euróba, holnapután pedig 48 euróba kerül egy részévny, anélkül, hogy a részvénytársaság szituációjában a  legkisebb változás történt volna. Vannak ugyan mutatók, mint a P/E (árfolyam/nyereség hányados), ezek azonban csak segédanyagok, nem kőbe vésett útmutatások a részvény áráról. A részvényárak érthetetlen jelenségeket is tudnak produkálni - például azt, hogy esnek.

Akik eddig nem vágtak bele a részvénybefektetésbe, és készpénzben, kötvényben ülnek, akik az év eddig eltelt részében nem estek áldozatul a kapzsiságnak, azok most nagyon örülhetnek, ugyanis sokkal kedvezőbb árakon juthatnak hozzá a részvényekhez, mint korábban – írja a kisbefektetői blog.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG