4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tőzsdék hangulata továbbra is pocsék, az európai indexek két százalék feletti esést produkálnak, az OTP bezuhant tízezer alá, az euró három forinttal lett drágább. A BUX gyengeségének két fő oka lehet, a magas kötvényhozamok és a rengeteg politikai jellegű bizonytalanság, mint a háború, az árstop, a kamatstop.

Biztató kezdet után tegnap mínuszban zártak az amerikai tőzsdék, amihez a várnál valamivel magasabb inflációs adat és egy gyengécske brit GDP-szám is hozzájárulhatott. Európából ráadásul érkezett egy sor kiábrándító vagy gyenge gyorsjelentés is, mint a Siemens, a Varta, a Hargreaves Lansdown, a BMW vagy a Merck. Ráadásul a német nagykereskedelmi agrártermék-árindex 61 éve nem látott, 34,7 százalékos éves ugrást produkált.

A középpontban továbbra is főleg az inflációs és kamatemelési félelmek, a recessziós aggodalmak állnak. Ma Európában így még erősödni is látszik a rosszkedv, a német DAX index 2,2, a francia és a brit 2,4 százalékkal szánkázik le. Az amerikai határidős indexek is fél-egy százalékkal esnek tovább.

Itthon a BUX index másfél százalékkal süllyed, a befektetők számára különösen az OTP három százalékos esése lehet fájdalmas. A részvény ezzel március eleje óta először ismét tízezer alá pottyant, pedig sok brókercég még most is 15 ezernél is többre tartja. A Mol és a Richter egy százalékkal gyengült, a Telekom 0,8 százalékkal emelkedik.

Árfolyam

Nincs több kamat, szakad a forint

A forint 0,8 százalékkal gyengül, az euró három forinttal drágább, 382,30 az értéke. A forintgyengülést a nemzetközi folyamatokon túl erősítheti, hogy az áprilisban közel 21 éves csúcsra ugró hazai éves infláció ellenére az MNB a mai egyhetes betéti tenderen nem emelt a kamaton.

A lengyel zloty egyébként szintén fél százalékkal gyengébb lett ma. A cseh korona viszont stabil, annak ellenére, hogy ott új jegybankvezetés jön, amely csökkenti a kamatemelések valószínűségét. (De ez már korábban is beépülhetett az árfolyamba.)

A kriptodeviza-piac nagy fontosságú, korszakhatárnak tekinthető fejleményeiről lásd:

Jót jelentett a Telekom

Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom, az elemzők szerint a vártnál sokkal erősebb számok jöttek.

  • Szép növekedést mutatott be a bevételeknél, valamint a profitszámoknál is – írta a KBC Equitas. A mobiladat iránti igény folyamatosan erősödik, az egyéb szegmensek is jól szerepeltek, közben pedig a költségeket is jól kontrollálja a cég. Ez alapján a jövő évi osztalékelvárások is fokozódhatnak a befektetők részéről, ami hosszú távon akár az árfolyamnak is jót tehet.
  • Árbevétele éves bázison 8,4 százalékkal 175,9 milliárd forintra emelkedett a negyedév során, mely megelőzte az elemzők által jósolt 6 százalékos bővülést – közölte az Equilor Befektetési Zrt. Összességében pozitív meglepetésekkel tarkított negyedévet zárt. Egyébként ismét aukción keresztül fogja lebonyolítani a sajátrészvény-visszavásárlási programját, amelyre május 17-én kerül sor.

Nesze neked, szankciók!

Németország márciusban, azaz a háború kitörését követő első hónapban jelentősen többet fizetett az Oroszországból származó importért, amelynek értéke a nyugati szankciók ellenére 77,7 százalékkal 4,4 milliárd euróra nőtt. Ennek oka a magasabb nyersanyagárakban keresendő – írta az N-Tv.de.

Európai olaj- és földgázárfolyamok. Tradingview.com
Európai olaj- és földgázárfolyamok. Tradingview.com

A legfontosabb importáruk a nyersolaj és a földgáz voltak, ezek értéke 56,5 százalékkal 2,4 milliárd euróra nőtt, annak ellenére is, hogy az importált mennyiség 27,8 százalékkal csökkent. Az Oroszországba irányuló német export viszont 58,7 százalékkal, mintegy egymilliárd euróra mérséklődött.

Nagy kockázati felárral forog a BUX

Miért van 40 ezer pont közelében a BUX, közel a március eleji 38 ezerhez? Magyarországon, de globálisan sem a profitkilátások visszaesése a fő probléma – írja az Erste Befektetési Zrt. A részvénypiacok esését az értékeltség (P/E) visszaesése okozta.

  • Az egyik fontos tényező a magyar állampapírhozamok, ezen keresztül a diszkontfaktorok emelkedése. A hazai tíz éves hozamok az év eleji kettő százalékról 7,5 százalékra emelkedtek, megváltozott a befektetési környezet.
  • A másik ok a rengeteg bizonytalansági tényező. Az orosz-ukrán háború a három legnagyobb blue-chip részvényre közvetlenül vagy közvetve jelentős hatással van. (Olajembargó, orosz, ukrán bankbezárások, árstop, kamatstop stb.) Így az elemzők nem tudnak számolni, a befektetők is félnek, emiatt megnövelt kockázati felárat alkalmaznak a magyar részvénybefektetésekre során.

A magyar részvénypiac a brókercég szerint olcsó, 6-os P/E (árfolyam/nyereség hányados) alatt forog, ami fele a németnek. Mégsem keresett a magyar részvénypiac.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG