5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az európai tőzsdék stagnálnak a jókora amerikai esés ellenére is, a BUX-ot főleg az OTP húzza vissza. Az euró volt 410 forint is reggel, de azóta kisebb gyengeséget mutat. A Magyar Telekom volt az év részvénye, FAANG helyett BATMMAAN lesz a sztori jövőre, jöhetnek az Nvidia-lelkű robotok. Minden nap egy bitcoint vesz valaki.

Hétfőn a német tőzsdeindex stagnál, a francia kissé emelkedik, a brit pedig 0,2 százalékkal süllyed. A többi európai tőzsdén is inkább vegyes a kép. Az amerikai határidős indexek egységesen 0,2 százalékos mínuszban vannak. A Mikulás-rali, vagyis az év utolsó pár tőzsdenapján gyakran tapasztalható áremelkedés elmaradt. A befektetők már a következő, jövő évi, leginkább márciusi amerikai kamatcsökkentés lehetőségét latolgatják.

Oroszország egyelőre elutasította Donald Trump béketervét. A karácsony utáni pénteken eléggé csúnyán viselkedtek az amerikai részvényindexek, az S&P 500 1,1, a Nasdaq 1,5, a Dow Jones ipari átlag 0,8 százalékkal esett. Az S&P 500 kicsivel 6000 pont alá is bebukott. Ezzel együtt nem volt túlságosan rossz sem az a hét, sem a december, és kifejezetten jól sikerült az egész év. A német DAX index sincsen túl messze a húszezer pontos bűvös határtól.

A BUX index éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az év utolsó órái

Budapesten a BUX index az év utolsó tőzsdenapján fél százalékkal esik, az OTP másfél, a Richter 0,6 százalékos árcsökkenése közepette. A Mol és a Magyar Telekom 0,2 százalékos emelkedést mutat. A karácsony előtt debütált Granit Bank 0,7 százalékkal megy fel, ami kereken 16 ezer forintos árfolyamot jelent.

Az euró 411,40 forint, hatvan fillérrel van a péntek esti szint felett.

December 31-én, kedden Budapest és sok más európai piac zárva lesz, pár helyen pedig rövidített kereskedést tartanak. Szerdán szintén zárva tartanak a főbb börzék, ahogy a hazai is.

Beerősített a forint, de…

A forint az utolsó napokra “beerősített”, hétfő reggel 410 körül mozgott az euróval szemben az árfolyam. Az elmúlt egy-másfél hónapot nézve ez inkább kedvezőbbnek számít – írja a K&H Értékpapír. Az utóbbi napokban megállt a dollár erősödése, ami segíthet a feltörekvő devizáknak, így a forintnak is. Ugyanakkor az EURHUF még mindig az 50 napos mozgóátlaga felett jár – teszik hozzá.

A jelenlegi technikai kép alapján ennél nagyobb forinterősödés egyelőre nem várható – írta az Equilor Befektetési Zrt.

A Magyar Telekom volt az év részvénye

Az év magyar tőzsdei sztorija Cser Tamás, a Hold Alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelője szerint a Magyar Telekom teljesítménye volt a BUX index tagjai közül. Az osztalékot is figyelembe véve ugyanis majdnem duplázódott az árfolyama.

Tette mindezt azután, hogy 2023-ban már túlesett egy bő duplázáson.

A rali nem valami őrült tőzsdei spekuláció eredménye, hanem a jelentősen javuló fundamentumoké – írja a szakember. Azzal, hogy a 4iG előbb felvásárolta a DIGI-t (amely addig leginkább erősítette az árversenyt), majd a Vodafone-t is, jelentősen konszolidálta a magyar távközlési piacot. Az inflációs környezetben pedig, évtizedes stagnálás után, végre megnyílt az áremelések lehetősége.

Árfolyam

FAANG helyett BATMMAAN lesz a sztori?

Pár hete új taggal bővült a nagy technológiai cégek elitcsapata, az egyedi gyártású mesterségesintelligencia-chipeket és hálózati eszközöket fejlesztő Broadcommal. Így született meg a BATMMAAN rövidítés (Broadcom, Apple, Tesla, Microsoft, Meta, Amazon, Alphabet, Nvidia) az eddig emlegetett “Magnificent 7” (Csodálatos Hetes), korábban pedig FAANG-papírok helyett.

Kérdés, hogy meddig lesz aktuális az amerikai technológiai részvények Top kategóriájának megnevezése – írta az Erste Befektetési Zrt. kommentárja. A piaci szereplők egy része ugyanis arra számít, hogy jövőre változhat a helyzet, és bár a mesterséges intelligencia továbbra is az egyik fő hajtóerő lesz a tőzsdéken, a fókusz a hardverekről a szoftveres megoldásokra tolódik át.

Jönnek az Nvidia-lelkű robotok?

Ez főként az Nvidiát érintené negatívan, amely a versenytársak erősödése miatt növekvő kihívásokkal néz szembe.

Ám valószínűleg az Nvidia mérnökei sem csak a babérjaikon üldögélnek, hanem jelenleg is a következő nagy durranáson dolgoznak – teszik hozzá.

Az „emberszabású” robotok fejlesztése is izgalmas területnek tűnik, például a Teslánál. Az Nvidia nem is közvetlenül a robotokat gyártó vállalatokkal versenyezne, hanem inkább a robotokat működtető számítógépeket fejlesztheti ki. A hírek szerint 2025 év első felében piacra dobják a Jetson Thor nevű, humanoid robotok számára készült számítógépet.

Sokan idén kezdtek el kriptózni

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance globális felmérése szerint a mai kriptovaluta-tulajdonosok 45 százaléka 2024-ben kezdett el kriptózni. A több mint 27 ezer felhasználó részvételével zajló kutatásban a megkérdezettek zöme úgy vélte, hogy a jövőben a kriptóipar még érettebbé válik és egyre nagyobb jelentőségre fog szert tenni a hagyományos piacokon is.

A válaszadók mintegy harmada minden nap kereskedik kriptóval.

A tömeges belépés magyarázata, hogy az “itt elérhető vagyonelemek nagy mértékben felértékelődtek”, de a decentralizáció, a pénzügyi függetlenség és a tranzakciók gyorsasága is fontos motiváló tényezők voltak a tőzsdecég szerint. Az új csatlakozók mintegy negyede az elmúlt félévben, ötöde pedig az elmúlt egy évben került kapcsolatba a kriptóval.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Minden napra egy bitcoin

Salvador bitcoin-tartaléka elérte a 6000 darabot, ami több mint 560 millió dollárt ér jelenleg. Az átlagos vételár körülbelül 45 ezer dollár (a piaci ár 96 600). Az ország naponta egy bitcoint vásárol, de emellett alkalmanként nagyobb összegű vásárlásokat is végrehajt.

Az ország korábban azzal tűnt fel, hogy a világon elsőként hivatalos fizetőeszközként ismerte el a bitcoint.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG