3p

Rossz napja volt a mai az európai tőzsdéknek, a nagy nyugati központokban erős zuhanás volt. Budapesten kisebb volt az esés, az utolsó pillanatokban profitrealizálás történt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,92 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 43 517,12 ponton zárt pénteken. Ám a zárás előtt röviddel erős volt a profitkivétel. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

A Richter pénteken folytatta saját részvényeinek vásárlását, ez is támogatta az árfolyam emelkedését, napközben a gyógyszergyári papír 8425 forint történelmi csúcsot tudott elérni. A Richter-papírok árfolyama végül 115 forinttal, 1,40 százalékkal 8325 forintra erősödött, a részvények forgalma 5,1 milliárd forintot ért el.

Fekete péntek volt Budapesten (forrás: MTI)
Fekete péntek volt Budapesten (forrás: MTI)

A Mol 26 forinttal, 1,16 százalékkal 2220 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 500 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.  A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,88 százalékkal 393,50 forintra gyengült, forgalma 209,4 millió forint volt. A BUMIX 3692,35 ponton zárt pénteken, ez 11,12 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Méretes esés Európában

Két százalék körüli gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni tőzsde FTSE100 indexe 1,99 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,71 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 2,02 százalékkal gyengült csütörtöki záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,13 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. Az európai tőzsdezáráskor, 17.30 órakor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,21 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,30 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,24 százalékos gyengülést jelzett.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 15 cent (0,27 százalék) emelkedéssel, 55,25 dolláron állt.  Az arany ára unciánként 1,08 százalékkal (19,80 dollárral) 1860,85 dollárra ugrott. A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró erősödött a dollárral szemben: 17.30 órakor 1,2135 dolláron jegyezték, magasabban a reggeli 1,2098 dollár után.

Az Egyesült Államokban egyébként a fogyasztói hangulatról kijött adat is rontott a tőzsdék helyzetén. A Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint januárban 79 pontra süllyedt a fogyasztói hangulatindex értéke a decemberi 80,7 pontról. Elemzők enyhébb visszaesésre, 79,2  pontos értékre számítottak.

Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 74,6 pontról 74 pontra, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke pedig 90,0 pontról 86,7 pontra csökkent. Az egyéves időtávú inflációs várakozás 3,0 százalékra nőtt az előző havi 2,5 százalékról, míg az ötéves inflációs várakozás 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelkedett.

A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja. A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG