6p

A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama kedd délelőtt a 390-es lélektani határ alatt körül cirkált, kérdés, ott is marad-e azt követően, hogy délután 2 órakor lehull a lepel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntéséről. A tőzsdéken nincs egyértelmű irány, az újabb rekordszintre jutott BUX a maga enyhe emelkedésével a jobbak közé tartozik, hála annak, hogy a hazai blue chipek a Telekom kivételével erősödnek. Az olaj ára felfelé, a gázé lefelé menőben, az arany drágul, a kriptók viszont esnek.

A múlt hét második felének eséseit korrigálták az amerikai részvényindexek a hét első napján, az S&P 500 index 1,08, a Dow Jones 0,32, a Nasdaq Composite 1,58 százalékkal került feljebb a pénteki záróértékénél.

A kedden elsőként kinyitott ázsiai tőzsdék közül a sanghaji indexe 1,65, a hongkongié pedig 0,94 százalékot veszített az előző nap végi értékéből. A tokiói Nikkei gyakorlatilag stagnált, a 0,01 százalékos mínusza alig szemmel látható.

Európa a kezdeti feltűnő kontrasz után a déli 12 órához közeledve már egységesen zöldben pompázott. A legjobban, közel 1 százalékkal a frankfurti DAX index ment fel, a párizsi CAC 40 0,09, a londoni FTSE 0,02 százalékkal emelkedett.

Árfolyam

Idehaza a BUX, ha enyhébb mértékben, 0,21 százalékkal is, de a pozitívumban lévő börzeindexek táborát gyarapította, ami egyúttal a hétfői után újabb csúcsdöntést eredményezett. A négy blue chip közül csak a Magyar Telekom állt bukóban (-0,74 százalék), vele szemben a Richter 0,2, a Mol 0,37, az OTP Bank 0,42 százalékos pluszban virított. 

A bankpapírok drágulásához az is hozzájárult, hogy tovább vette magát az OTP, a hétfői kereskedésben 20 ezer darab részvényt vásárolt a hitelintézet, a kedd délelőtti 18 825 forintos tőzsdei árnál alacsonyabb, 18 737 forintos átlagáron.

A Mol-részvényeket pedig az tarthatta a „víz” felett, hogy a Trigon Dom Maklerski 3 180 forintos célárfolyammal és tartás ajánlással kezdte követni őket.

Tartja az elmúlt hetekben megszokott viszonylagos jó formáját a forint. hivatalos fizetőeszközünk euróval szembeni árfolyama ugyanis a 390-es szint körül ingadozik. Kérdés, ott is marad-e, vagy elmozdul valamelyik irányba délután 2 órát követően, vagyis miután ismertté válik az MNB monetáris tanácsának kamatdöntése. Az elemzői konszenzus 25 bázispontos vágást jelez előre, amely, ha megvalósul, akkor a hazai jegybanki irányadó ráta benézne a 7 százalék alá, 6,75 százalék lenne. Ilyen alacsony szintre több mint két éve, 2022. június vége óta nem volt példa, Matolcsy Györgyék a meglóduló infláció megfékezése érdekében akkor emeltek egy masszívabbat az alapkamaton, 5,9-ről 7,75 százalékra.

Az energiapiacot eltérő folyamatok jellemzik. Míg az olaj drágul – az észak-amerikai WTI 0,26 százalékkal, hordónként 78,6 dollárra, az északi-tengeri Brent 0,28 százalékkal, 82,6 dollárra –, addig a nemzetközi gázügyletek elszámolásánál irányadó TTF-típus jegyzése a rotterdami árutőzsdén 1,11 százalékkal, 31,5 dollár alá csökkent.

Pedig nem kedveztek az olajáraknak az elmúlt időszakban kiadott elemzések. A Morgan Stanley elemzői ugyanis úgy látják, hogy az idei negyedik negyedévben már meglehet a kereslet-kínálati egyensúly az olajpiacokon, jövőre pedig már kínálati többlet is lehet. Az elemzőháznál így már csak 75-80 dollár közötti Brent árfolyammal számolnak 2025-re – osztotta meg a K&H Értékpapír.

Ellentétesen mozogtak a nemesfémek is. Az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) 0,52 százalékkal fel, 2400 dollár fölé ugrott, ezzel szemben az ezüsté 0,45 százalékkal le, 29 dollár közelébe szánkázott le.

A piac az USA-dollárkamatok alakulására figyel – mutatott rá az Erste Market. Szerinte a fogyasztói kiadások alakulása lesz a meghatározó, az Egyesült Államokban pénteken jelenik meg a személyi kiadások árindexe, a várakozás 2,6 százalékos év/év alapú növekedés. A kamatok mellett fontos tényező a kínai fizikaiarany-kereslet alakulása is, ami a hírek szerint júniusban kétharmadára esett az előző hónaphoz képest. Ez némileg alacsonyabb aktivitást és érdeklődést tükröz. Az aranyra a geopolitika is hathat, a novemberben esedékes amerikai választás lehet még komoly ármozgató tényező a következő hónapokban.

A kriptópiacon a Bitcoin volt az ügyeletes rossz, a maga 1,4 százalék körüli zuhanásával, ami 67 ezer dollárt felülről súroló árfolyamot eredményezett, a jó szerepét pedig az 1,05 százalékkal, 3500 fölé dráguló Ether töltötte be.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Érdekesebb tőzsdei céghírek

A tőzsdeárfolyamokat befolyásolni képes céges hírek közül kiemelendő, hogy ellátási zavarok keletkeztek a Porschénél, miután a német autógyár egyik fontos európai beszállítójának üzeme árvízkárokat szenvedett – számolt be az Erste Market. Emiatt a Porsche alumíniumhiánnyal küzd, ami hátráltatja a termelését. Néhány hetes ellátási nehézségre számítanak, ami akár átmeneti leállást is eredményezhet. Mindezek hatására a menedzsment az idei árbevételi várakozását a korábbi 40-42 milliárd euróról 39-40 milliárdra rontotta, emellett az operatív marzsot is csökkentette, a korábbi 15-17 százalék helyett 14-15 százalékot várnak az idei évre.

Folytatódik a CrowdStrike vesszőfutása, a múlt pénteki 11 százalékos árfolyamesést követően tegnap további 13,5 százalékot zuhant a részvény. A K&H Értékpapír elemzése szerint a pénteki hibás szoftverfrissítést követő informatikai kimaradások további hatással lehetnek a társaságra, így akár új szerződések megkötése is nehezebb lehet, valamint az esetleges jogi következményekkel is számolni kell. A céget követő elemzők reagáltak is a pénteki eseményekre, több célárvágás is érkezett, ezzel a konszenzus 400-ról 386 dollárra csökkent. Ugyan több elemző is tartásra rontotta a korábbi vételi ajánlását, egyelőre az elemzők többsége még mindig vételre javasolja a papírt. 

Közben egyébként a kibervédelmi szektor többi szereplője inkább oldalazással kezdte a hetet, kiemelkedő viszont a SentinelOne részvénye, ami az egész ügy legnagyobb nyertese lehet a JP Morgan elemzője szerint.

Visszautasította a Google felvásárlási ajánlatát a Wiz kiberbiztonsági startup. A 23 milliárd dolláros üzlet az Alphabet legnagyobb felvásárlása lett volna, azonban Assaf Rappaport, a Wiz vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat mostantól a korábban tervezett tőzsdei bevezetésre összpontosít, és célja, hogy elérje az évi 1 milliárd dolláros visszatérő bevételt – írja az Equilor Befektetési Zrt. kedd reggeli hírlevelében. A Reuters a hónap elején adta hírül, hogy az Alphabet előrehaladott tárgyalásokat folytat a Wiz megvásárlásáról nagyjából 23 milliárd dollárért, ami közel kétszerese annak, amit a Wiz májusban bejelentett, amikor 1 milliárd dollárt gyűjtött egy zártkörű finanszírozási körben, 12 milliárd dolláros értékelés mellett. A Wiz lett volna az Alphabet második nagy akvizíciója a kiberbiztonsági területen, a Mandiant 2022-es 5,4 milliárd dolláros felvásárlása óta.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG