3p
Nem csak az esésükre játszva lehetett a görög részvényeken keresni az idén, sok papír ebben az évben ugyanis felment. Az indexeket főleg a bankpapírok, kisebb részben a fogyasztással foglalkozó cégek húzták le. Egy másik lehetőség, ha a „vásárolj, amikor vér folyik az utcán” elvet alkalmaztuk, bár a hullámvasút életveszélyes.
Az Athéni Értéktőzsde régi épülete (fotó: Wikimedia Commons)

Íme a fickó, aki akkor is nyert a görög részvényeken, amikor mindenki más bukott – írja a Bloomberg Vasileios Antoniadis alapkezelőről. Ő ugyanis a MetLife Alico M&S Domestic Equity fund kezelőjeként 4,8 százalékos hozamot ért el idén, egyetlenként pozitívat a 35, Görögoszágra fókuszáló alap közül.

Eközben a többiek átlaghozama mínusz 15 százalék volt. A legrosszabb mínusz 28 százalékot hozott össze, eközben az irányadó ASE athéni tőzsdeindex mínusz 18 százalék körül tart 2015-ben.

Kerüld el a bankokat

Ja, hát biztos shortolt, azaz esésre játszott – gondolhatnánk, de nem, csak ügyesen választotta meg a papírokat. Elkerülte a bankokat, amelyek az idén közel 70 százalékot estek, no és amelyek de facto csődben vannak a hatalmas betétkivonás miatt. Sorsuk bizonytalan, vélhetően hatalmas feltőkésítésre szorulnak.

Nem vásárolt fogyasztási cikkekkel foglalkozó részvénytársaságot sem, a megszorítások miatt ez is jó ötletnek bizonyult és ezek is estek az idén tíz százalékot. Vett viszont olyan cégeket, amelyek alulértékeltnek tűntek és amelyek menedzsmentje a múltban jól teljesített. (Hellenic Petroleum, Hellenic Exchanges, Mytilineos Holdings.)

Mindig van egy kis felpattanás

Felülsúlyozta a nyersanyagcégeket és a technológiai papírokat is. Megemlítik, hogy az idén az ASE index papírjainak fele emelkedett. Tavaly azonban az említett, az idén sikeres befektetési alap kissé alulteljesítette az irányadó indexet.

De nem csak szektorok közötti súlyozással lehetett az idén nyerni. Az utóbbi időben a görög index hirtelen és heves, nagyobb esései után mindig jelentős felpattanás is következett. Amint a Stooq.com éves grafikonja mutatja, még a júliusban zárva tartó athéni tőzsde újranyitása óta is volt már némi emelkedés, mintegy 7-8 százalékos a mélyponthoz képest.

Nem minden zárt be júliusban

Az is jól járt, aki közvetlenül a tőkekorlátozások bevezetése és a tőzsde bezárása után, július elején vásárolt görög részvényt, talán a legpesszimistább hangulatban, „vérzivataros időkben”. A GREK kódú amerikai, görög papírokat vásároló ETF, amelyet nem zártak be júliusban sem, többször mintegy 9,4-9,6 dollárig esett, de többször 11,0 dollár környékére is emelkedett (most 10,0 dollár).

Egy német, a görög részvényekre szóló, tőkeáttételes certifikát pedig 1,5 euró környékéről 1,0 euróra zuhant Frankfurtban, de később ismét előfordult 1,5-1,6 eurón, és jelenleg is 1,1 euró körül van. (A frankfurti certifikátokhoz a hazai kisbefektetők is viszonylag könnyen hozzá tudnak jutni.)

Azért a csökkenő trend az úr

Persze ezeken a hullámokon lovagolni életveszélyes, sohasem tudhatjuk, mikor jön a következő visszaesés és mekkora lesz, meddig tart. Aki rossz irányba vagy rosszkor fogadott, több tíz százalékot is veszíthetett. Bár az esés sebessége csökkenő, azért az athéni tőzsde még mindig eső trendben van, ha úgy vesszük, már egészen 2007 vége óta. De másfél éve mindenképpen.

Ennek ellenére sokan próbálnak bagóért részvényt venni Athénban, a Bloomberg fentebb említett cikke az augusztus 12-én végződő héten kiemelkedően nagy tőkebeáramlásról számolt be a görög részvényeket tartó alapok körében.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG